Az állattenyésztés szelekciós hatására jó példa az ezüstrókák esete. Egy kutatócsoport egy tenyészetben minden generációból a legszelídebb, legkevésbé félős és agresszív egyedeket választotta ki továbbtenyésztésre. A kölyköket nem idomították, és az emberekkel való érintkezésüket is a lehető legkisebbre korlátozták. Ennek ellenére mindössze hat generáció után a rókák egy része már kutyákra emlékeztető viselkedést mutatott: az emberek közeledtére csóválta a farkát, nyalogatta a kezüket, sőt, még a simogatást is élvezte – írja a Phys.org.
Ez a háziasítás egyik legfontosabb hajtóereje: az állatok sok generáción keresztül alkalmazkodnak az ember közelségéhez. A kutyák voltak az első háziasított állatok, őseik a farkasok közül kerültek ki.
Hogyan alakítja a háziasítás az állatok evolúcióját?
Egy másik kutatócsoport ősi állatok genetikai állományát vizsgálta, hogy feltárja, miként alakította a háziasítás a haszonállatok tulajdonságait. A kutatók a szőrzet színétől a csirkék agresszivitásán át a tojástermelésig számos jellemző genetikai hátterét elemezték.
A gazdálkodók például a több tojást tojó tyúkokat vagy a több tejet adó teheneket részesíthetik előnyben. A nyugodtabb állatok szintén előnyt élvezhetnek, hiszen könnyebb velük dolgozni. Mivel ezeket az egyedeket gyakrabban választják szaporításra, nagyobb eséllyel örökítik tovább génjeiket.
Így válhatnak egyes tulajdonságok – például a szelídség, a nagyobb termelési teljesítmény vagy az emberek által kedvelt színezet – egyre gyakoribbá a következő generációkban.
Elvileg ezek a tulajdonságok kevésbé teszik őket hasznossá az ember számára, így akár az emberi felhasználással szembeni védelemként is működhetnének. A gyakorlatban azonban a gazdálkodók valószínűleg nem választják őket szaporításra, ezért génjeik továbbörökítésének esélye is csökken.
A haszonállatok esetében tehát az ember határozza meg, mely tulajdonságok terjednek el. A szelekciós tenyésztés során ezért nem alakulhat ki könnyen olyan evolúciós védekezés, amely az ember érdekeivel ellentétes.
A vadon élő állatok másképp alkalmazkodhatnak
Az ember a természetes környezetben is befolyásolja az evolúciót, még akkor is, ha nem választja ki közvetlenül a szaporodó egyedeket.
A vadászatot vagy befogást könnyebben elkerülő állatok nagyobb eséllyel élhetik túl az emberi beavatkozást, szaporodhatnak, és továbbadhatják az előnyös tulajdonságaikért felelős génjeiket.
Erre példa a mozambiki Gorongosa Nemzeti Park elefántjainak esete. Az ország polgárháborúja idején az orvvadászok nagy számban vadásztak az állatokra az agyarukért.
Fotó: Anja, Pixabay
A nőstény elefántok egy része természetes módon agyar nélkül született, ezért kevésbé veszélyeztette őket a trófeavadászat. Nagyobb eséllyel élték túl a veszélyes időszakot, szaporodtak, és továbbadták az agyar nélküliséggel összefüggő génváltozatokat. Ennek következtében több generáció alatt egyre több agyar nélküli egyed lett a populációban.
Az elefántok tehát nem tudatosan fejlesztettek ki új védekezési módszert a vadászok ellen. Egy már létező tulajdonság vált gyakoribbá, mert túlélési előnyt biztosított.
Ez történhet tudatosan, a kívánt tulajdonságok célzott tenyésztésével, de közvetetten is, amikor az emberi környezet vagy a vadászat változtatja meg, mely egyedek maradnak életben és szaporodnak tovább.
