Dr. Komlósi István
egyetemi tanár
Debreceni Egyetem
A FarmerExpo Szárazgazdálkodási Kerekasztalának kutatói és gazdálkodói válaszai, valamint a kapcsolódó meteorológiai helyzetkép ugyanarra a stratégiai kérdésre mutatnak rá: a magyar szántóföldi termelésnek a víz rendelkezésre állásához kell igazítania a céljait, technológiáját és gazdasági döntéseit.
A maximális termés helyett egyre inkább a vízhasznosítás, a jövedelmezőség, a talaj állapotának megőrzése és az évjáratok közötti termésbiztonság válik meghatározóvá.
Meteorológiai kitekintés – a vízhiány összetett és tartós kockázat
A rendkívüli aszály már nem elszigetelt esemény. Dr. Somfalvi-Tóth Katalin értékelése szerint az Alföld történetileg is aszályérzékeny, a jelenlegi kockázatot azonban az egymást követő száraz időszakok, a magas hőmérséklet és a mezőgazdaság szempontjából kedvezőtlen csapadékeloszlás együttesen fokozza.
A 2022-es országos csapadékösszeg 497 mm volt, mégis rendkívül súlyos mezőgazdasági aszály alakult ki, mert a csapadék számottevő része a tenyészidőszak után érkezett. A 2023-as csapadékos évet követően 2024-ben ismét száraz nyár következett, 2025-ben pedig az éves országos csapadékösszeg 453,2 mm-re, az éghajlati átlag 74%-ára esett. A 2025/2026-os tél további 16%-os csapadékhiánya 2026 tavaszára felhalmozódó vízhiányt eredményezett.
Nem az éves csapadékösszeg a döntő mutató. Az elhúzódó csapadékmentes periódusok, az intenzív esők miatti lefolyás és a felmelegedéssel növekvő légköri párologtató igény egyszerre rontják a növények vízellátását.
A száraz talaj további felszíni felmelegedést idézhet elő, ami önmagát erősítő hőség–aszály visszacsatolást hoz létre. A helyi vízmegőrzés mérsékelheti ezt a hatást, de a nagytérségi légköri folyamatokat nem képes megszüntetni.
Az évszakok és a kockázati időablakok átalakulnak. A forrásban bemutatott hazai elemzés szerint a hőmérsékleti alapon meghatározott nyár az 1971–1980-as mintegy 61 napról 2011–2019-re körülbelül 112 napra hosszabbodott. A korábbi mérsékelten meleg–száraz klímaövezet helyett a meleg–száraz kategória került előtérbe. Az enyhébb telek és a tartós hótakaró visszaszorulása a téli vízfeltöltődés biztonságát is gyengítik. A 2021–2050-re vonatkozó regionális modellek az Alföld területének nagy részén növekvő aszályveszélyt jeleznek; a projekciók kockázati forgatókönyvek, nem egyes évek pontos előrejelzései.
A vetésszerkezetet és a gazdaság vízmérlegét nem az átlagos évjárathoz, hanem az ismétlődő szélsőségekhez kell tervezni. Elsődleges kérdés, mennyi vizet sikerül a téli és intenzív csapadékokból a tájban, a táblán és a gyökérzónában megőrizni.
Kutatói válaszok – rendszerszintű alkalmazkodás szükséges
Új teljesítménycél: gazdaságilag optimális, stabil termelés. Dr. Csajbók József szerint a maximális terméshozam helyett a gazdaságilag és ökológiailag optimális termést, a víz- és más erőforrások hatékony hasznosítását, valamint a kedvezőtlen évjáratokban is elfogadható jövedelmet kell előtérbe állítani. A talajművelés, a vetésszerkezet, a fajta, a tőszám és a tápanyagellátás egymással összefüggő döntések; egyetlen technológiai elem önmagában nem kínál általános megoldást.
A vízkészlet-gazdálkodás három szintje. Dr. Nagy Attila a táji vízvisszatartás, a farm- és táblaszintű beszivárgás és víztárolás, valamint a növényi vízigény összehangolását hangsúlyozza. A hasznos csapadékhoz három feltételnek kell teljesülnie: a víz jusson be a talajba, maradjon a gyökérzónában és legyen a gyökerek számára hozzáférhető. A tömörödés, a kedvezőtlen talajszerkezet, a fedetlen felszín és az intenzív lefolyás mindhárom feltételt veszélyeztetheti.
A talaj nem pusztán fizikai közeg. Dr. Biró Borbála és Dr. Makádi Marianna a talajbiológia, a szervesanyag-gazdálkodás és az aggregátumstabilitás meghatározó szerepét emelik ki.
A csökkentett bolygatás, a szármaradványok visszahagyása, a takarónövények és a megfelelő minőségű szervesanyag-utánpótlás együttesen szolgálhatják a talaj működésének helyreállítását. A talajtípus és az előzmények miatt a váltást fokozatosan, helyspecifikusan szükséges megvalósítani.
