Természet iránti tisztelete és elhivatottsága olyannyira mély, hogy az egyik fotóját magára tetováltatta, örök emlékeztetőül, mit jelent számára ez a művészeti forma.

„Rengeteg megismételhetetlen pillanatot láttam, hallottam és éltem át – különösen a tavaszi természet ébredésekor –, amelyeket a legtöbben talán sosem tapasztalhatnak meg személyesen.

Egyik évben, a szarvasbőgés kellős közepén új fotózási terület után kellett néznem, mivel a korábbi helyszínek nem hoztak eredményt. A természet azonban hamar útba igazított: a mély, öblös bőgést követve, néhány napos kutatás után sikerült – jelképesen szólva – »terítékre hoznom« ezt a felvételt. A sűrű, dús aljnövényzetű erdőből kiérve egy tágas tisztás, igazi vadföld fogadott, épp a legszebb aranyóra fényeiben. A domboldal tetején hirtelen mozgásra lettem figyelmes, és a szarvasagancsok fehéres ágvégei feltűntek a szürkületben. Mivel a széljárás és a terepadottságok is nekem kedveztek, cserkelve közelítettem az állatokhoz. Természetesen ügyeltem a tisztes és biztonságos távolságra, hogy ne zavarjam meg a vadat, ugyanakkor a fotózás is eredményes lehessen.

Először csak egy agancsot pillantottam meg a dombhajlatban, de ahogy közelebb értem, már kettő, majd távolabb egy harmadik bika alakja is kirajzolódott. Ekkor szembesültem a látvánnyal: két tekintélyes gímbika feszült egymásnak a nyílt színen. Így született meg ez a fotó, amely számomra nemcsak a pillanat ereje, hanem a résztvevő bikák páratlan adottságai miatt is hatalmas, bakancslistás siker. A látvány életre szóló élmény maradt: mind a mai napig olyan tisztán és élénken emlékszem rá, mintha csak most, a szemeim előtt történt volna meg.”