Magyar és bolgár diófajták áruértéke

A gyümölcsfajok közül a dió jó szállíthatósága és tárolhatósága miatt olyan előnynyel rendelkezik, ami tovább növeli a termesztési kedvet és a kereskedelemben betöltött kedvező helyzetét: megfelelő körülmények között tárolva hosszan megőrzi a minősé­gét, beltartalmi értékeit.
A termesztés sajátosságai­nak köszönhetően megjelen­hetnek hazánkban különbö­ző országok nemesítőmű he­lyéből származó, kiváló dió­fajták. Ezért tartottuk fontos­nak összehasonlítani a hoz­zánk közel fekvő, hasonlóan kedvező adottságú országból származó diófajták áruérté­két a magyar fajtákéval.
Az áruérték megállapításá­hoz szükséges mérhető tulaj­donságokat (mint a termés­méret, bélarány, a héj, illetve a dióbél színe) a Budapesti Cor­vinus Egyetem Gyümölcster­mő Növények Tanszékének analitikai laboratóriumában, a szubjektív tulajdonságokat (mint a termésfelület, a héj és a bél színe, az íz) érzékszervi bírálattal és kóstolással mér­tük föl. Kísérletünkben 5 ma­gyar és 5 bolgár fajtát vizsgál­tunk. Mind a magyar, mind a bolgár fajták között szerepelt egy­-egy általános, régóta ter­mesztett fajta az újabb neme­sítésűek mellett. A magyar faj­ták között a Milotai 10mint fő árufajta, valamint újabb álla­milag elismert fajták; a Bonifác, a Milotai intenzív, a Milotai kései és egy genotí­pus, a BD 6 szerepeltek. A bolgár minták közül klasszi­kus fajtának a Sheinovo és az Izvor 10 nevezhető, ezeken kívül az újabb nemesítőmun­ka eredményeként született Dryanovski, Petrushtinski és Silistrenski fajtákat vontuk kí­sérletünkbe.
A termésátmérőt tekintve kijelenthető, hogy valamennyi fajta elérte a 32 milliméteres átmérőt, ami az első osztályú méretkategória alsó határa a szárított héjas dió esetében.
A termésméret mellett fontos mutatószám a magbél aránya. E téren eltérő ered­ményt kaptunk a bolgár és a magyar mintáknál. A magyar fajták mind elérték az 50 szá­zalékos arányt, míg a bolgár fajták közül egyedüliként a Petrushtinski fajta érte el azt, a többinél az érték 40 és 50 százalék között alakult.
A magyar fajták közül egye­dül a BD 6 genotípusra jel­lemző a megnyúlt termés­alak, a többi gömbölyded ter­mést hoz. A bolgár minták termésalakja igen változatos­nak mondható a megnyúlttól a hosszúkás és kissé csúcsoso­dótól egészen a gömbölyde­dig. A fogyasztók a hagyomá­nyos gömbölyded és finoman barázdált magyar fajtákat ked­vezőbb méretűnek találták, mint a mélyebben barázdált bolgár mintákat. Ezt alátá­masztja az érzékszervi bírálat összesített eredménye is, ahol az első négy legmagasabb pontszámmal értékelt fajta sorrendje a következő volt: BD 6, Milotai 10, Milotai intenzív és Milotai kései.
A terméshéj színe mind a műszeres vizsgálat, mind a bí­rálók véleménye alapján a ha­zai fajták tetszetősségét mu­tatta. A bolgár diók mindegyi­ke sötét, szürkés héjszínű, amit a bírálók kevéssé értékeltek. A színbeli eltérés elsődleges oka a különböző áruvákészí­tés. A bolgár fajtákat ugyanis természetes úton, hosszabb ideg, napon szárították, így alakult ki ez a kedvezőtlen szín, míg a magyar fajták ter­mésmintáit gondos, gyors gé­pi szárítással készítettük elő, megőrizve a természetes vilá­gos terméshéj- ­és bélszínüket.
A sima, finoman barázdált héjfelületű fajtákat tetszető­sebbnek, piacosabbnak tart­ják a fogyasztók. Ezt igazolja az összesített érzékszervi bí­rálat eredménye is, ahol az el­ső négy legjobbra értékelt faj­ta sorrendje a következő volt: Milotai 10, BD 6, Milotai intenzív és Milotai kései.
A szakirodalom szerinti ki­váló héjasdió-­áruértéknek meg­felelnek a magyar fajták. A bí­rálók az első és második hely­re majdnem minden esetben a Milotai 10 és a BD 6 fajtákat sorolták. A bolgár minták szá­mos esetben nem érték el ezt a kiváló áruértéket.
Kísérletünk a dió másik ér­tékesítési formájára, a béldió­ra is kiterjedt. Ebben az eset­ben szintén fontos a bélszín, az egyöntetűség és az íz. A vi­lágos színű dió számít piaco­sabbnak, amit az érzékszervi bírálat eredménye alátámasz­tott, ugyanis a világos bélszí­nű fajták kapták a magasabb pontszámot. Nagy meglepe­tésre nem a magyar etalon Milotai 10 fajtát értékelték a legjobbnak a bírálók, hanem a bolgár Silistrenski fajtát, amit szorosan követtek a magyar fajták (Milotai 10, Milotai intenzív, Milotai kései, Bonifác és a BD 6). A többi négy bol­gár minta bélszíne sötétebb volt, ez nem tetszett a bírálóknak. Visszautalva az áruvá ké­szítésben megfigyelt különb­ségekre, megjegyezzük, hogy a kialakuló kedvezőtlen szín nemcsak a héjon, hanem a béldión is létrejön.
A legnehezebben értékel­hető szempont az íz volt. Ez a tulajdonság igen szubjektív, értékelése nemenként, egyé­nenként különösen eltérő le­het. Egy dolgot azonban ki­emelhetünk: jóízű dióhoz nem társulhat kellemetlen, kesernyés utóíz. A jóízű dió mindenkinek mást jelent. A jó íznek nem feltétele a kívá­natos, tetszetős héjszín, meg­jelenés és a világos bélszín sem. Azok mind csak vizuáli­san hatnak a fogyasztóra. Az ízbírálat eredménye nemen­ként teljesen eltérő értéket mutatott: a nők ízlésének leg­inkább a magyar minták felel­tek meg (Bonifác és Milotai kései), míg a férfiaknak a bol­gár (Silistrenski, Petrushtins­ki, Sheinovo) fajták.
A további vizsgálatok alkal­mával tisztábban fogjuk látni, hogy a bolgár és magyar áru­fajták mennyire versenytársai egymásnak a piacon. Az bizto­san kijelenthető, hogy a bol­gár diófajták szárított héjas for­mában nem képesek fölvenni a versenyt a hazai fajtákkal, kü­lönösen, ha korszerűtlen tech­nológiával végzik az áruvá ké­szítést. A szürkés, sötét héj- és bélszínt a magyar fogyasztók bizalmatlanul fogadják. Kísér­letünk alátámasztotta, hogy a magyar diófajták valóban ki­váló áruértékűek, az érzék­szervi vizsgálatok összesített eredményei is ezt igazolják.