A szakirodalom szerint a magyar díszpostagalamb kitenyésztését az 1930-as években kezdték meg Orosháza, Hódmezővásárhely és Gyula városokban és azok környékén, bár a leírások szerint a fajta egyedei akkor még jóval kisebb testűek voltak, mint manapság. Az MGKSZ által kiadott „Magyar Galambfajták” című könyv a magyar díszposta fajtát 2003-ban még mint fajtajelöltet szerepelteti.
2005-ben az MGKSZ Elnöksége a fajtát új, önálló magyar kitenyésztésű fajtaként ismeri el, sőt, az Országgyűlés a magyar díszpostát az őshonos magyar állatfajták közé sorolta be.
A fajta sikerének oka bizonyára az, hogy hármas hasznosítású: mutatós kiállítási díszgalamb, ugyanakkor testméretei, húsformái, szaporasága miatt húsgalambként is tenyészthető, valamint szorgalmasan nevel, és így dajkagalambként is kiváló. Ezt a galambfajtát is többnyire a fiókák kirepülése előtt vágják (ekkor a legzsengébb a hús), a díszposta pecsenyegalambok erre az időre a 60-70 dekagrammos élőtömeget is elérhetik. A galambhús ízletes, zsírszegény és tápanyagokban rendkívül gazdag, könnyen emészthető, fontos fehérjeforrás. A gyenge galambhúsból készült (és méltatlanul elfeledett) leves régen a lábadozók, betegek és a kismamák kiváltságos fogása volt, mely gyakran szerepelt főúri asztalokon is.
A fajtát számtalan szín- és rajzváltozatban tenyésztik, követelmény, hogy minden szín és rajz intenzív, telt színű és fényes csillogású legyen.
A cikk Dr. Zsolnay Miklósnak a Kistermelők Lapja márciusi számában megjelent részletes írása alapján készült.
