Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke a sonline.hu-nak elmondta. Hogy a busa nem őshonos halfajta, s a Desedán korábban is tapasztaltak a mostanihoz hasonló helyzetet. Az előző évekhez képest az a különbség, hogy ezúttal jóval nagyobb mennyiségben pusztultak el a busák.
Keddig közel 15 tonna elpusztult busát emeltek ki a tóból, a haltetemek átlagsúlya meghaladta a 15 kilót, de akadt köztük csaknem 60 kilós példány is. Három hét alatt 2000-et emeltek ki a Desedából a dolgozók, akik motorcsónakjukkal naponta vízre szállnak. A protokoll tételesen rögzíti a teendőket, s az előírások maximális figyelembe vételével hajtják végre a feladatot: az elpusztult halakat konténerbe pakolják, s egy alföldi megsemmisítőbe szállítják.
A Kaposvári Sporthorgász Egyesület, mint a Deseda vízkezelője, eddig közel 1,5 millió forintot fordított a busa-ügy kezelésére, a város, a Mohosz és a szervezet képviselői hamarosan egyeztetnek a szakmai kérdésben.
Kozári Miklós kiemelte: minden feladatot az előírások szerint oldottak meg, s részben ennek köszönhető, hogy a korábbi kellemetlen szag elmúlt. Helyenként olykor ezt még érezni lehet, mivel egyesek a vízen lebegő haltetemet a partra húzták, s így ezek begyűjtése nehézkes.
Szakemberek megvizsgálták a Deseda vizét, s megnyugtató, hogy a halgazdálkodás szempontjából tökéletes. Eközben már a következő horgászversenyeket készítik elő. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület folyamatosan gondoskodik a parti terület karbantartásáról. Hihetetlen gyorsan nő a fű, 42 hektáron kaszálják a növényzetet a dolgozók, mindannyian azt szeretnék, hogy a turisztikai főidényben rendezett, barátságos legyen a Deseda környéke.


