Ezek felettébb érzékenyek voltak a nagy melegekre. Olyannyira, hogy hosszú időn keresztül az Alföldön nem tudták szaporítani. Szerencsére Dr. Gere Géza a Budai-hegyvidéken élt, s nála az északi tájolású volierekben jól érezték magukat a madarak, utódokkal hálálták meg a gondoskodást.
Nálunk a párban való volieres tenyésztés vált gyakorlattá. Ez minden valószínűség szerint azért alakult így, mert nálunk még napjainkban is viszonylag kis röpdékben tartják ezeket az állatokat. Ahol viszont nagy, kb. 60 nm-es férőhely áll rendelkezésükre, akár két tyúk is elhelyezhető a kakassal.
Ha nincsenek ilyen fiatal kortól együtt tartott tyúkjaink, akkor sem kell lemondani a háremes tenyésztésről. Ez esetben a tyúkokat külön helyezzük el, s a dürgési időszakban egyik nap az egyik, másik nap a másik tyúkhoz engedjük kakasunkat. Az állatok összeszoktatását azonban ne a tenyészidény kezdetére időzítsük, akár már a nyáron is megkezdhetjük a munkát. Fontos, hogy mindez fokozatosan történjen, s az adott egyedeket felügyelet alatt tartsuk, ugyanis ha a hím agresszíven viselkedik, akkor a tojó egy idő után félni kezd tőle, s a dürgési időszakban egyszerűen nem engedi magához a kakast. Ha megfelelő búvóhellyel látjuk el a férőhelyet, a tyúk gyakran el is kotlik, s a 4-10 tojásból kikelő fiókákat megbízhatóan vezeti is.
