A sok csapadék mellett továbbra is enyhébb maradt az idő az ilyenkor szokásosnál, így optimális körülmények között fejlődhetnek az őszi vetések. A folytatásban is többször számíthatunk esőkre, és bár november közepéhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többfelé hűl már fagypont alá a levegő.

A mögöttünk álló egy hétben változékony, csapadékos, de az átlagosnál több fokkal melegebb időben volt részünk. Pénteken a Nyugat-Európában pusztító Ciaran viharciklon már jelentősen legyengült hidegfrontja okozott országszerte szeles, csapadékos időjárást, majd vasárnap egy újabb hidegfront hozott jelentős esőt. Hétfőn főként a déli és keleti országrészben voltak esők, záporok, de a Balaton térségében egy nyarat idéző szupercella is kialakult, melyből jégeső is esett. Kedd hajnalra az északi országrészt sokfelé sűrű köd borította, majd napközben egy újabb hidegfront húzódott fölénk, és keddről szerdára éjszaka valamint északkeleten még szerdán napközben is ismét sokfelé hullott számottevő mennyiségű eső. Így az elmúlt egy hétben hazánk nagy részén 20-40 mm közötti mennyiség esett, az Alföld délkeleti részén mérhettünk ennél kissé kevesebbet, északkeleten pedig többet.
Az őszi betakarítási munkák már befejeződtek, az október végi csapadékos időjárás más csak rontott későn betakarításra került kukorica termésminőségén. Az őszi vetéseknek azonban igen jól jött az esős, de enyhe idő. A repce jól fejlett, hamar elérte a 6-8 leveles állapotot, a fejlődésében sokat jelentett már a szeptember végi eső is.
A folytatásban is marad a gyakran csapadékos időjárás fokozatosan tovább csökkenő hőmérsékletekkel. Péntek reggel egy hullámzó frontrendszer csapadéksávja éri el hazánkat nyugat felől, így egyre többfelé elered az eső, bár keletre csak délután érkezik meg a csapadék. A Dunántúlon szombat délutánig, északkeleten vasárnap reggelig esős időre van kilátás. Utóbbi területeken 20-40 mm, míg az ország nagy részén 5-15 mm várható. Hétfőn egy újabb frontrendszer éri el hazánkat, melyből eleinte északon, majd kedd reggelig délen is valószínű némi eső, zápor, majd szerdán este ismét egy frontrendszer érkezik északnyugat felől, és okoz majd egyelőre meglehetősen bizonytalan mennyiségű csapadékot.



