
Azt írták, a beruházás több mint 7 milliárd forintos uniós és 830 milliós hazai támogatásnak köszönhetően valósult meg. A beszerzés komoly megújulást jelentett Budapest számára, ugyanis
A tájékoztatás szerint a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója naponta mintegy 250 hulladékszállító gépjárművel van kint a főváros útjain, hogy begyűjtse, és hasznosításra vagy ártalmatlanításra elszállítsa azt az évi csaknem hétszázezer tonna települési szilárd hulladékot, amely több mint 936 ezer háztartásban és mintegy 20 ezer gazdálkodó szervezetnél keletkezik.
Egy-egy ilyen hulladékbegyűjtő jármű átlagosan évente húszezer kilométert tesz meg a főváros útjain. A jelenlegi hulladékszállító gépállomány átlagéletkora tíz és fél év, míg a legidősebb, napi szolgálatot teljesítő kukásautókat húsz évvel ezelőtt helyezték üzembe – ismertették.
– tették hozzá.
Az új kukásautók, amelyek az elkülönítetten gyűjtött hulladékok begyűjtését és elszállítását végzik, kifejezetten nagyvárosi környezetben való használatra optimalizált, zömmel alacsony padlós, automata váltós járművek, motorjaik megfelelnek a legszigorúbb, EURO 6-os uniós és hazai környezetvédelmi előírásoknak is. Szolgálatba állásukkal tovább csökken a fővárosi hulladékbegyűjtő gépjárműpark okozta zaj- és füstkibocsátás, ezáltal az okozott környezetterhelés – olvasható az összegzésben.