0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Agrometeorológia: Mérsékelten meleg, záporokkal tarkított időjárás

A hét elején átvonuló hidegfront viharokat, lehűlést és csapadékot hozott, mérsékelve az aszályt. A növényzet felfrissült, a természet megújult. A hőség nem tér vissza, de záporokra, zivatarokra továbbra is számíthatunk.

Összességében az elmúlt napokban jellemzően 10 és 50 mm közötti mennyiség esett, de nyugaton, északnyugaton és néhány nagyobb felhőszakadás által érintett foltban 50-80 mm-t is mérhettünk – derül ki a HungaroMet legfrissebb előrejelzéséből. Országszerte mérséklődött, többfelé, főként a Dunántúlon nagy területen meg is szűnt a mezőgazdasági aszály. Ahol 40-50 mm-t elérő vagy meghaladó mennyiség esett, ott alaposan átnedvesedett a talaj felső fél, néhol egy méteres rétege, a Dunántúl keleti felén és a délkeleti, keleti országrészben azonban többfelé továbbra is kritikusan száraz a talaj.

Az őszi vetések is megsínylették a májusi, júniusi csapadékhiányt, a szokásosnál hamarabb beértek, javában tart az aratás. A még le nem aratott táblákban a heves zivatarok komoly károkat okoztak.

Talajnedvesség a hasznosítható víztartalom arányában a 0-50 cm-es rétegben [%] , 2025-07-09
A nyári növényeket rendkívül megviselte a júniusi, július eleji csapadékhiány.

Az állományok zöld tömege jóval kevesebb az ilyenkor szokásosnál, alulról már száradni kezdtek a levelek. A kukorica többfelé már a címerhányás fázisában van, a napraforgó pedig teljes virágzásban. A hét első felében hullott csapadék életmentőnek bizonyult ezen kultúrák számára, hazánk nagy részén azonban ez csak a „tűzoltásra” volt elég, és további rendszeres esőkre, záporokra lenne szükség a fejlődésükhöz.

A hét első felében az időszak 55-90%-ában vizes vagy nedves volt a növények levelének felülete. Ez kedvező volna a gombás megbetegedések kialakulásának, de a vizes levélzet jellemzően nem magas hőmérsékletekkel társult. Párás levegő jóval rövidebb ideig fordult elő.
Illusztráció
Fotó: TOSHIO TAMAKI , Pixabay

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 710 és 810 foknap között alakul, a magasabb értékek a déli országrészben jellemzőek, az alacsonyabbak északon. Az aktuális értékek a tavalyiaktól mintegy 60-120 foknappal vannak elmaradva, a sokéves átlagot viszont 20-50 foknappal meghaladják. Ez alól csak a keleti, északkeleti és a középső országrész kivétel, ahol nagyjából megfelelnek az átlagnak. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció jelenlegi fejlettsége a tavalyitól jelentősen elmarad, többnyire átlagosnak mondható vagy annál kissé előrébb jár.

Hogy alakul az idő a továbbiakban?

A folytatásban mérsékelten meleg időre van kilátás helyenként előforduló záporokkal, zivatarokkal.

A hét első feléhez képest csökken a csapadékhajlam, északon, északnyugaton nagyobb, délen, délkeleten kisebb az esély a záporokra. Hazánk nagy részén a jövő hét közepéig a talajok száradására lehet számítani.

A jövő hét közepén érkezhet ismét nagyobb területre kiterjedő csapadék egy hidegfronthoz kötődően. Addig a hőmérséklet lassan emelkedni fog, vasárnaptól már 27-32 fok közötti maximumok várhatók, éjszakánként pedig 15 fok környékére hűl a levegő.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján.

Forrás: HungaroMET