0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Bárdos B. Edit korábbi főszerkesztőnk is a kitüntetettek között

Az augusztus 20-a alkalmából tartott díjátadó ünnepségen Dr. Sulyok Tamás a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Bárdos B. Edit korábbi főszerkesztőnk több évtizedes szerkesztői tevékenységét.

Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartandó kitüntetési ünnepségen Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Bárdos B. Edit agrármérnök, mezőgazdasági genetikai szakmérnök, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó korábbi főszerkesztőjének, a magyar agrár- és élelmiszergazdaság érdekében végzett több évtizedes szerkesztői tevékenységének elismeréseként.

bárdos b. edit
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Az agrártársadalom szolgálatában

Bárdos B. Edit 35 évet szolgálta a Magyar Mezőgazdaság Kiadó munkatársaként az agrár újságírást. 1989-ben, a rendszerváltást megelőzően került a szerkesztőséghez mint újságíró, majd lapszerkesztőként, felelős szerkesztőként, végül 2016-tól főszerkesztőként irányította a Magyar Mezőgazdaság hetilap megjelenését. 2024 évi ünnepi évzáró lapszámban olvasható elköszönő sorai is a hivatás tiszteletéről és annak szeretetéről tanúskodnak:

„Ha százszor születnék: …Csak ugyanaz lennék

Harmincöt évvel ezelőtt, 1989 őszén, mikor gyermekeim óvodás korúak lettek, megkeresett Sári Enikő, aki akkor már a Magyar Mezőgazdaságnál dolgozott, és akivel évfolyamtársak voltunk az egyetemen, hogy a lap egyik rovatához újságírót keresnek. Nagy bátorsággal vágtam bele a számomra akkor még ismeretlen média világába. A rendszerváltás környékén, a nyomdaipari forradalom idején kerültem a laphoz. Ma már történelem, milyen fejlődés történt ezen a téren. Sok tekintetben könnyebb lett a munka, ám azzal, hogy „javíthatatlan” pdf-formátumú oldalakat küldünk a nyomdába, minden megváltoztathatatlanná, véglegessé vált. Mégis, talán ez adja ma is a nyomtatott sajtó varázsát.

Az évek során sok mindent tanultam lapkészítésről, újságírásról. Ebből az utóbbi a legkedvesebb, szeretem azt gondolni, hogy sikerült sajátos stílusban írnom. Ezt igazolják azok a visszajelzések, hogy sokan vannak, akik engem személyesen nem, de a nevemet ismerik, ami azt jelenti, olvasták a cikkeimet. Igyekeztem minden témát, legyen az szakmai vagy szakpolitikai, úgy feldolgozni, hogy azok egyszersmind olvasmányosak is legyenek.

A lapkészítést Hájos Lászlótól lestem el, majd kialakítottam a magam stílusát. Több olyan rovatot, tematikus mellékletet sikerült bevezetni, amelyek ma már elválaszthatatlan részei a lapnak. Büszkeséggel tölt el, hogy többéves kutatómunka nyomán sikerült első, tragikus sorsú főszerkesztőnk életútját kideríteni, a róla elnevezett Adorján János-díjat az idén hatodik alkalommal adtuk át.
Most, 35 év után, úgy gondoltam, ideje letenni a tollat.”

A Magyar Mezőgazdaság Kiadó nevében szívből gratulálunk!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu