A 400 db hordó önmagában nem hangzik rosszul, de ha azt mondjuk, hogy ez összesen 33 ezer korsó sört jelent, még izgalmasabbnak tűnik. A 8 méter magas „hordófa” ünnepi fényei elvarázsolnak, miközben a Téli Csodaország italait kortyolhatjuk.
„Az 1992-es év kiemelkedően jó volt számunkra, annyira jól sikerült, hogy megalapítottuk a Balaton-felvidék legelső, egyben az ország egyik első kézműves, kisüzemi sörfőzdéjét, amely a mai napig családi vállalkozásként, töretlen népszerűséggel működik. Valahányszor egy új trendet készülünk meglovagolni, több, mint három évtized tapasztalatával, tudásával, kísérletével és anyagismeretével vágunk bele a termékfejlesztésbe” – mesélte Starcsevics Péter, a tapolcai Stari Sörfőzde ügyvezetője, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke.

Kisüzemi sörfőzdéjük a Balaton-felvidék első sörfőzdéje az idei évben töltötte be 33. életévét. A magyarországi sörfőzdék történetében ilyen régi múlttal szinte senki sem büszkélkedhet.

A hordófa ötlete Amerikából származik, ahol az egyik sörfőzde már tíz éves hagyományt ápol a „fa” felállításával, ahová minden évben több ezer ember látogat el a rendezvényre, sokan akár órákat is utaznak, hogy megcsodálhassák a különleges építményt. Arra gondoltak, hogy miért kellene Amerikába utazni annak, aki ilyen különlegességet akar látni, a Balaton-felvidék is megérdemel egy eseményt, ahol az embereket a páratlan a látvány mellett Téli Csodaország italai is várják. Kisüzemi sör, forralt bor, krampampuli (természetesen 80%-os Spitz rummal), Bombardino, forró csoki, sült gesztenye és még sok más finomság várja az érdeklődőket A kb. 8 méter magas hordófa modern ledes megvilágításokat kapott, amely a zenés produkciók alkalmával a zene ritmusára különböző fényjátékban pompázik.
– magyarázta Starcsevics Péter hozzátéve, az esemény 2025. november 29-től december 23-ig tart Tapolcán, a Stari Sörfőzde előtti parkolóban.

Az ünnepélyes lámpafény felkapcsolás november 29-én 17 órakor zajlott, az eseményt Dobó Zoltán Tapolca Város polgármestere és dr. Navracsics Tibor a választókerület országgyűlési képviselője nyitotta meg.
Dobó Zoltán polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, ez a fajta esemény még újdonság Tapolcán: „Ilyen fajta rendezvénnyel még nem sikerült megörvendeztetnünk a város lakosságát. Köszönöm, hogy ezzel is színesítitek az ünnepi készülődést” – mondta. Hozzátette,
„Mit is kívánhatnánk még? Újabb sikeres 33 évet. És ha lehet, 33 év múlva már ne 400, hanem 800 hordóból épüljön ez a karácsonyfa” – fogalmazott a város első embere. Navracsics Tibor miniszter beszédében az advent jelentőségét és a helyi ipar szerepét emelte ki: „Itt vagyunk az advent kezdetén, ami a várakozás időszaka, ugyanakkor itt a Stari cégnél a tisztes helyi ipar ünneplése is. Boldognak mondhatja magát Tapolca, hogy ilyen céget és ilyen iparosokat tudhat magáénak” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a vállalkozás példát mutat azzal, hogy a nyereség egy részét visszaforgatja a közösség javára „Összekapcsolódik a tisztességes gazdálkodás, a családi értékek és a város jóléte. Bízom benne, hogy ez a példa követőre talál más vállalkozásoknál is.”
Az esemény végén Csonka Nándor atya meg is áldotta a különleges karácsonyfát, amely az ünnepi időszakban minden este megtekinthető.




