„Számomra a kísérletezés és a tanulás a fontos. Szerintem, ha egyetlen formába skatulyázzuk be, pont a fodros tollú magyar lúd értékét, lényegét veszítjük el.”

Ezzel a szenvedéllyel tenyészti Molnár Marcsi hol habos-babos, hol kicsit szerényebben fidres-fodros lúdjait. Néhány éve ugyan még ő volt az, aki lelkesen szervezte a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségén belül a fodros tollú magyar lúd fajtaklub megalakítását, ám szembesült azzal, hogy a szövetség a fajtaleírás szerinti egyedeket keresi, díjazza. De ez természetes is, hisz a kisállattenyésztők célja általában az, hogy összehasonlíthatók legyenek a fajon, fajtán belüli egyedek.

A Kocséron élő tenyésztő viszont azt gondolja, a genetikai tulajdonságok rögzítése annak érdekében, hogy a fajta egy bizonyos módon nézzen ki, túl nagy veszteséget jelent.

Mindez nem jelenti azt, hogy „libusai” ne lennének egységesek alkatukban, szem-, csőr- és lábszínükben. Pont olyanok, amilyeneknek a magyar ludaknak lenniük kell. A Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ megfogalmazása szerint „a magyar lúd fodros tollú változata […] csupán tollainak szerkezetével tér el a magyar lúdtól, őrzi annak tulajdonságait. Elsősorban szárnyfedőtollai, kisebb mértékben farok- és combtollai hosszúak, puhák és szalagszerűen, látványosan fodrozódnak, amit a tollcséve hosszanti kettéválása eredményez. A fodros tollúság egy gén (F=frizzled) által meghatározott, domináns tulajdonság, mely heterozigóta állapotban részleges dominanciát eredményez. A fodros tollú magyar lúdnak különböző (fehér, szürke és tarka) színváltozatai ismeretesek.”

– Amivel engem ki lehet borítani, ha azt mondják, hogy ezt vagy azt a szín- vagy tollváltozatot a magyar lúdból nem lehet kialakítani. Erre saját példát is tudok. Láttam valamikor egy szevesztopoli ludat (amit egyébként sokszor a fodros tollú magyar lúddal azonosként emlegetnek – a szerk.), amiről azt mondták, a magyar lúd soha nem lehet olyan. Nem vitatkoztam, nekiálltam kihozni a libusaimból azt a tollazatot, sikeresen. Sőt, azt kell mondjam, kitartó tenyésztői munkával és hihetetlenül sok tanulással olyan tollazatot lehet kialakítani a fajtánál, amilyet csak megálmodunk – vallja Molnár Marcsi.

Anélkül, hogy részletesen belemerülnénk a tollforma öröklődésének genetikájába, Marcsi azt mondja, a fodrosságért felelős gén különböző kombinációkban (homozigóta, heterozigóta az apától vagy az anyától örökölt F-génnel), megfejelve más, a tollazatot befolyásoló gének hatásával nagyon különböző formákat eredményezhet.

– Idővel az ember rájön, hogyan tudja előcsalogatni az egyik vagy a másik formát. Persze a tévedések, illetve meglepetések lehetősége fennáll, hiszen genetikáról beszélünk. Általában, amit látunk, azt a dominánsan öröklődő allélok hordozzák. Én viszont a recesszívet próbálom elővarázsolni.