Még a legmegfontoltabb termesztéstechnológiai beavatkozásoknak is lehetnek olyan kedvezőtlen hatásaik, amelyek károsak az adott termőhely talajának fizikai, kémiai és biológiai állapotára, végső soron pedig a termékenységére. Nem kivétel ez alól a szőlőtermesztés sem.
A következőkben az öt fizikai talajdegradációs forma közül a szőlőültetvényekben gyakrabban megfigyelhető, a feltalaj kérgesedésével, tömörödésével, illetve vízeróziójával kapcsolatos állapotokról, a kialakulásukhoz vezető folyamatokról és az ellenük való védekezés lehetőségeiről lesz szó, a teljesség igénye nélkül.
Kérges, cserepes
A sorközök rendszeres mechanikai művelésének hatására a fölső talajrétegben a szerkezeti elemek szétesése figyelhető meg az arra érzékeny talajú ültetvényekben. A szerkezetromlás elsősorban a kötöttebb, alacsony szervesanyag-tartalmú talajokon lehet számottevő, ha száraz állapotban, ismételten nem megfelelő eszközzel művelik. Ennek következtében jelentős mértékű porképződés lép föl, és ez a poranyag kitölti a még ép szerkezeti elemek közötti teret. Csapadékhullás során a feltalaj eliszapolódik, kiszáradva pedig tömör, repedező réteget (kérget) képez, olykor cserepesedik.
Az ilyen állapotú feltalaj vízgazdálkodása kedvezőtlen, rossz a vízbefogadó és vízvezető képessége. Ismételt csapadékhullás során számottevően csökken a talajba szivárgó víz mennyisége, illetve aránya, ami a gyökérzóna fokozottabb kiszáradását eredményezheti. Ezzel párhuzamosan, a lejtőirányban intenzívebben elfolyó víz növeli az eróziós károk mértékét.
Növeljük a szervesanyag-tartalmat
Bár a kérges, cserepes talajfelszín egyszerű művelőeszközökkel föltörhető, a kedvező hatás rendszerint csak a következő csapadékhullásig tart, másrészt pedig a talaj további szerkezetromlását, porosodását eredményezheti.
A kérgesedésre, cserepesedésre hajlamos talajú ültetvényekben törekedni kell arra, hogy minél ritkábban és ideális nedvességtartalom mellett műveljük a sorközöket. A kedvező talajállapotról gyúrópróbával győződhetünk meg a legegyszerűbben. Amennyiben egyéb termesztési okból a száraz felszín művelésére van szükség, kerüljük az aktívan hajtott művelőelemekkel fölszerelt eszközök (pl. talajmaró) használatát. A tápanyag-gazdálkodási rendszerben kapjanak helyet a szerves trágyák, és törekedjünk a sorköztakaró növényzet alkalmazásában rejlő lehetőségek kihasználására is. Mindezek jól érzékeltetik, hogy az okszerű talajművelés mindig túlmutat a kedvező fizikai aprózottság, illetve porozitás kialakításán, szerves részét képezi a biológiailag aktív, úgynevezett beéredt állapot elérésére, valamint a talaj termékenységének védelmére való törekvés is.
Tömörödés
A talajtömörödés tulajdonképpen a termőréteg valamely részében a talaj térfogattömegének növekedését (>1,5 g/cm3) jelenti. E folyamat a természetes állapotú talajok mélyebb rétegeiben is lejátszódik a fölső talajrétegek tömegéből adódó nyomóerő, egyes talajképződési folyamatok (pl. agyagvándorlás, duzzadás-zsugorodás stb.), illetve az intenzív vízhatás következtében (elsődleges talajtömörödés). Példa erre néhány, több borvidékünkön előforduló erdőtalaj.
Az emberi tevékenység hatására bekövetkező, úgynevezett másodlagos tömörödés azonban messze meghaladja a természetes talajtömörödés mértékét. Ez ugyanis a művelt réteget, illetve annak alsó határát érinti, másrészt a tömörödés jelentős méreteket ölthet és rendkívül rövid idő alatt bekövetkezhet. A szőlőtermesztés során végzett gépi munkák esetében az erőgépek és a vontatott eszközök ugyanazon a nyomvonalon járnak a sorközökben, ahol rendkívül tömörödött, gyakorlatilag vízzáró gépnyomok alakulhatnak ki. Tovább rontja a helyzetet, hogy a növényvédelmi beavatkozások egy részét a csapadékhullást követően kell végrehajtani, amikor a még nedves talaj különösen érzékeny a tömörödésre.
Ebben az esetben a művelőelemek ismételt nyomó, súrlódó, illetve elkenő hatásának következtében a művelési mélység alatti zónában kedvezőtlen irányban változnak a porozitási viszonyok (kevesebb lesz a gravitációs, illetve a kapilláris-gravitációs pórus), és rendkívül rossz víz- és levegőgazdálkodású, a gyökerek számára nehezen átjárható, aszályra, illetve erózióra hajlamosító, mérsékelt biológiai aktivitású talajréteg alakul ki. Leggyakrabban az azonos mélységű tárcsázás, illetve szántás miatt alakul ki e fizikai degradációs forma. Az előbbi eset a tárcsatalp-, az utóbbi az eketalpréteg elnevezést kapta. A folyamatot nagy mértékben fölgyorsíthatja, ha túlságosan nedves állapotban végzik a sorközművelést.
Próbáljuk megelőzni
A felszín alatti tömörödött talajréteg tulajdonságainak javítása hosszadalmas, nagy körültekintést igénylő és sokszor költséges folyamat, érdemes tehát inkább megelőzni. Ennek érdekében
• a feltétlenül szükséges növényvédelmi beavatkozások kivételével kerüljük a nedves talajon végzett sorközművelést és más gépi munkát,
•a tenyészidőszak során minimalizáljuk a táblán belüli gépi mozgást,
• kerüljük a változatlan művelési mélységű sorközművelést,
• részesítsük előnyben a különféle talajlazítók alkalmazását,
• szakszerű géphasználattal törekedjünk a kerékcsúszás megelőzésére,
• szerves trágyázással, a pórustérfogat növelésére alkalmas fajokat (pl. fehér mustár, bükkönyfajok) is tartalmazó sorköztakaró növényzet kialakításával, illetve mulcsképző műveléssel mérsékeljük a talajok tömörödésre való hajlamát,
• vegyük figyelembe, hogy a savanyú kémhatású talajok szerves trágyázással kombinált meszezése bizonyos határok között kedvezően befolyásolja a szerkezeti elemek stabilitását.
Amíg a 10-15 centiméteres mélységben kialakult tárcsatalpréteg az ennél mélyebben járó lazítóeszközökkel könnyen föltörhető, addig az eketalpréteget már csak középmély lazítókkal tudjuk megszüntetni. Ebben az esetben viszont a szőlőtőkék gyökérzete is sérülhet, ezért célszerű, ha a beavatkozást váltott sorközönként, több évre ütemezzük. Sajnos
A tömörödött talajréteg kialakulásáról, jelenlétéről ásóval végzett szelvényfeltárással, illetve úgynevezett gazdászbottal győződhetünk meg legkönnyebben.
Vízerózió
Az erózió általában a földfelszínnek a különböző erők következtében kialakuló pusztulását jelenti, szűkebb értelemben azonban a csapadékvíz által kiváltott, esetenként komoly mértékű anyagelmozdulással járó folyamatokat értjük alatta. Amíg a természetes erózió az emberi behatástól mentes területek viszonylag lassú állapotváltozását, addig az úgynevezett gyorsított erózió az eredeti növényzetétől megfosztott, hasznosításba vont területek talajának lényegesen gyorsabb lepusztulását jelenti. Megszűnik ugyanis a természetes növényzet talajvédő hatása, a termesztett növénykultúrák pedig csak részleges térbeli, illetve időbeli növényborítottságot adnak. A hegy- és dombvidéki szőlőültetvényeken mindkét hatás megvalósul, e területek tehát fokozottan érzékenyek az erózióra.
A felületi erózió során a feltalaj egyenletesen, vékony rétegekben pusztul le, a mélységi eróziós formákat pedig a lejtőn nagy sebességgel, koncentrált vízfolyások formájában lezúduló víztömegek okozzák, a feltalaj jelentős anyagvesztésével.
A szőlőültetvények talajának eróziója következtében föllépő káresemények egyrészt az erodálódó területek, másrészt pedig a szedimentációs helyszínek tulajdonságait, illetve funkcióit érintik kedvezőtlenül. Amíg a termőtalaj elhordásából eredő károk a mélységi eróziós formák esetében azonnal láthatók, addig a felszíni erózió következményei csak hosszabb idő elteltével, az erózió rendszeres ismétlődésekor válnak azzá.
A lehulló csapadék egy részének elfolyása következtében csökken a talajba szivárgó víz mennyisége, ezáltal fokozódik az ültetvények évjárati érzékenysége és az aszályra való hajlama. E kedvezőtlen hatás különös hangsúlyt kap a nyári hőhullámos időszakok hosszának, illetve gyakoriságának a jövőben várható további növekedése tükrében. További eróziós kár lehet az újonnan telepített, még fejletlen gyökérzetű oltványok, valamint a vetett sorköztakaró növényzet szaporítóanyagának elhordása.
A lehordott talajból eredő károk a lejtőalji, lejtőpihenői táblarészek hordalékanyaggal történő elborításából, a dűlőutak, a természetes és mesterséges vízfolyások föliszapolódásából, valamint a növényvédő szerek és egyéb kemikáliák területre érkezéséből adódnak.
Telepítés előtt tervezzük
Az erózió elleni védekezés egyrészt a kiváltó tényezők hatásának csökkentését, másrészt a befolyásoló tényezők pozitív, az eróziót mérséklő hatásának erősítését célozza. A gyakorlatban a lejtő tulajdonságainak módosítására (pl. sáncolás, teraszolás), illetve a különböző talajvédelmi beavatkozások (övárkok és vízelvezető csatornák, iszapfogók létesítése, a telepítés helyének szakszerű megválasztása, táblásítás, gyepes és cserjés sávok, talajvédő fasorok telepítése, okszerű szőlészeti termesztéstechnológia) elvégzésére nyílik lehetőségünk. Hatékony védelem az egyes beavatkozások termőhelyspecifikus kombinációja révén valósulhat meg, annak megtervezése és kivitelezése részben az ültetvénytelepítést megelőző mérnöki, másrészt az ültetvény teljes élethossza alatt folyamatosan fennálló szőlészeti feladat. Meghatározó az okszerű talajművelés, illetve a sorköztakaró növényzet alkalmazása.
Az ültetvénytelepítés szakszerű előkészítésén túl okszerű szőlészeti gyakorlatra kell törekednünk e káros hatások megelőzésére, mértékük csökkentésére, hogy területünket fenntartható módon hasznosítsuk.
Zsigrai György,
Kovács Györgyi,
Kovács Tibor
Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft.
Debreceni Egyetem
AKIT Karcagi Kutatóintézet
