A Göttingeni Egyetem által vezetett kutatás szerint az etefon nevű növényi növekedésszabályozó anyag késleltetheti a virágzást a Kordia cseresznyefajtánál. Ezzel potenciálisan védelmet nyújthat a virágoknak és a fejlődő terméseknek a faggyal szemben – írja a Phys.org. A kezelés egy másik cseresznyefajta, valamint két almafajta esetében nem késleltette jelentősen a virágzást, ami rávilágít a megfelelő növény- és fajtakiválasztás fontosságára. Az eredményeket a BMC Plant Biology című folyóiratban publikálták.
A vizsgálatban két cseresznyefajta – a Bellise és a Kordia –, valamint két almafajta – az Elstar és a Kanzi – szerepelt, fajtánként 20 fával. A virágzás egyes szakaszait fánként négy kijelölt ágon rendszeresen rögzítették; áganként körülbelül 30 cseresznye- és 15 almavirág-rügyet vizsgáltak.

Fotó: muhammad.abdullah, Magnific
A Kordia cseresznyefajtánál a kezeletlen fák virágrügyeinek 88%-a volt virágzásban április 9-én. Ez az arány a kora őszi, nagy dózisú kezelés után 56%-ra, a késő őszi, alacsony dózisú kezelés után pedig 63%-ra csökkent.
„Eredményeink azt mutatják, hogy az etefon őszi kijuttatása egyes cseresznyefajtáknál késleltetheti a virágzást” – mondta Dr. Wiebke Kämper, a Göttingeni Egyetem Agroökológiai és Funkcionális Agrobiodiverzitási Csoportjának kutatója. „Ez további lehetőséget biztosíthat a gyümölcstermesztők számára a fagykárok kockázatának csökkentésére.”
„A hatás nagymértékben függ a termesztett növénytől és a fajtától, valamint a kezelés időzítésétől és koncentrációjától” – magyarázza Kämper. „Arra számítottunk, hogy a hatás a csonthéjas gyümölcsöknél erősebb lesz, mint az almánál, és a 2024-es szokatlanul korai és meleg tavasz is tovább nehezíthette a különbségek kimutatását. Mielőtt gyakorlati felhasználásra vonatkozó ajánlásokat lehetne megfogalmazni, további vizsgálatokra van szükség különböző fajtákon, régiókban és különböző években.”


