„Ezek az ősi esetek hosszú távú mintázatokat tárnak fel: megmutatják, mely fajok a legsebezhetőbbek, hogyan változnak és alakulnak át az ökoszisztémák az idők során, valamint azt is, hogy az emberi tevékenység mikor és hogyan kezdte formálni ezeket a környezeteket” – idézte a Phys.org Erika Rosengrent, a Lundi Egyetem történeti osteológiai doktori hallgatóját, a tanulmány vezető szerzőjét. A kutatás eredményeit a The Holocene című tudományos folyóiratban tették közzé.
Bár globális kihalásában az emberi tevékenység játszotta a legfontosabb szerepet, egyelőre nem volt egyértelmű, mi okozta az állat jóval korábbi eltűnését Skandináviából. Az őstulkok mintegy 11 700 évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végét követően kezdték benépesíteni Skandináviát.
Fotó: Didier, Pixabay
Ma létezik ugyan egy állat, ami hasonlít az őstulokhoz: ez a Heck-marha. A fajtával a tudósok célja az volt, hogy rekonstruálják az őstulkot. Ennek eléréséhez az ősi bélyegeket hordozó, a ridegtartást jól tűrő marhafajtákat keresztezték egymással addig, míg el nem érték a kívánt tulajdonságokat. Hogy ez az állat végülis mennyire áll közel az őstulokhoz, arról megoszlanak a vélemények.
Hirtelen populációs összeomlás
A kutatókat meglepte, hogy az őstulkok skandináviai terjeszkedésük során valószínűleg jelentős állománycsökkenést szenvedtek el, amelyet a populációgenetikában palacknyak hatásnak (bottleneck-effect) neveznek. Ennek következtében genetikai sokféleségük is csökkent.
„Rendkívül érdekes volt látni, hogyan csökkent az őstulkok genetikai változatossága, ahogy észak felé haladunk a kontinentális Európától Jyllandon át, majd tovább csökken Sjælland és Skåne térségében.
– mondta Mikkel-Holger S. Sinding, a Koppenhágai Egyetem docense és a tanulmány egyik vezető szerzője.
Korábban úgy vélték, hogy a skandináv állomány mintegy 10 ezer évvel ezelőtt elszigetelődött. A kutatócsoport azonban genetikai bizonyítékokat talált arra, hogy a skandináv őstulkok ezt követően is kapcsolatban álltak az európai kontinens fő populációjával. A teljes elszigetelődés csak akkor következett be, amikor mintegy 8000 évvel ezelőtt víz alá került a Skandináviát az európai kontinenssel összekötő szárazföldi híd.
Illusztráció forrása: Jan van der Made, Juan José Rodríguez-Alba, Juan Antonio Martos, Jesús Gamarra, Susana Rubio-Jara, Joaquín Panera & José Yravedra, Wikimedia commons
A dán–svéd tengerszorosok kialakulása egybeesett az emberi vadászat láthatóan intenzívebbé válásával. Ez az őstulkok svédországi állományának jelentős csökkenéséhez, valamint az állatok teljes eltűnéséhez vezetett a dániai Sjælland szigetéről.
Dél-Svédországban az őstulkok kis létszámú populációja legalább 6500 évvel ezelőttig fennmaradt. Az állatok valószínűleg akkor tűntek el Svédországból, amikor megváltozott az élőhelyük: a korábban nyílt tájakat sűrű erdők váltották fel, ami a feltételezések szerint kedvezőtlenül hatott a fajra.
Tanulságok a természetvédelem számára
A tanulmány így arra utal, hogy az őstulkok kihalását a korábban feltételezettnél összetettebb folyamatok idézték elő. A kutatócsoport szerint a faj eltűnéséhez a genetikai sokféleség csökkenése, az emberi nyomás, az élőhelyek feldarabolódása és romlása együttesen járult hozzá.
„Eredményeink árnyalják az emberi tevékenység állatpopulációkra gyakorolt hatásáról alkotott képünket. Megerősítik, hogy a fajok ritkán tűnnek el egyetlen tényező miatt. A természetvédelmi terveknek ezért átfogónak kell lenniük, és egyszerre több, egymással kölcsönhatásban álló veszélyeztető tényezőt is figyelembe kell venniük. Eredményeink alátámasztják, hogy a veszélyeztetett vadon élő állatok számára ökológiai folyosókat kell kialakítani, nem pedig egymástól elszigetelt természetvédelmi területekre kell korlátozni a védelmüket” – összegezte Rosengren.
