A boros palack kapacitása a huszadik században alakult ki és ezt véglegesítették. Ám ennek a ténynek a legőrültebb magyarázata alakult ki, ami nyomokban még meg is felelt ezeknek a feltételezéseknek:
Nos, egyik sem az.
Valójában nem volt más, mint egy gyakorlati megoldás történelmi alapokra helyezve: akkoriban a francia bortermelők fő vásárlói a britek voltak, akik soha nem hozták meg ugyanazt a mértékegységi intézkedési rendszert, mint a franciák. Az angol űrmérték a 4.54609 liternek megfelelő „birodalmi gallon” volt.
Könnyebb úgy kiszámolni, hogy megvásároltak egy 50 gallonos hordót, ezért 300 üveget kaptak. Így egy gallon éppen 6 palackot jelent. Ugyanakkor ez azért is praktikus, mert a boros dobozokban gyakran 6 vagy 12 üveget találunk.
A borosüvegek a 16-17. században kezdtek elterjedni, mint a bor fő tárolási formája, addig a hordókból egyenesen a kancsóba, vagy tömlőkbe került az ital a fogyasztáshoz. A borosüvegek sokáig mindenféle méretekben léteztek.
Ekkor a gallon egyötödében maradtak, ami 25,6 uncia. Ez 757,082 ml, amit aztán később kerekítettek 750 ml-re, mert az ember (tízes számrendszerben értelmezett) kerek számokhoz vonzódása mindig is óriási kényszerítő erővel bírt. Európában 1973-ban tették kötelezővé a 0,75-ös palackméretet.
