„Az elmúlt év a pandémia ellenére viszonylag nyugodtan telt, volt elég munkánk. Így az előző esztendő eredménye is az elvárásnak megfelelően alakult. Mérlegek terén egy újdonságról is beszámolhatok, amit egy vevő elképzelése alapján készítettünk el.
Olyan mérleget fejlesztettünk, ami mobil, közvetlenül a teherautóról fogadja az anyagot, és a végén bezsákolva át tudják adni”- magyarázta Molnár Sándor. A hódmezővásárhelyi Metripond Plus Mérlegtechnika Kft. ügyvezetője hozzátette, fontos számukra a helyre, azaz feladatra adaptált eszközök készítése. Miközben távol-keletről, illetve Nyugat-Európából nagyobb mennyiségben érkeznek a mérlegek. Vásárlóik elsősorban a közepes gazdák közül kerülnek ki, akik speciális igényekre keresnek megoldást.
Ugyan nagy a konkurencia a mérleg piacon, ám számukra előnyt jelent, hogy hazai gyártóról van szó. Mint a szakember elmondta, úgy „szorulnak” be a nagy gyártók közé, hogy helyre tervezik a berendezéseiket, s ha a külföldi beszállító valamiért a technológiai sorból kihagyja a mérleget, akkor a Metripond Plus legyártja ezeket a speciális, egyedi eszközöket.
A fejlesztéseket nem csak önállóan, hanem a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen végzik. Főként a korszerű elektronika terén veszik igénybe a segítségüket.
A hazai vásárlók mellett – meglepő módon – Romániában jelent meg igény a nagyobb gazdáknál, erre a fejlesztési irányt is meghatározták.
A szakember kiemelte, a koronavírus hatása kis mértékben őket is érintette, elsősorban az alapanyag beszállítás területén.
„Talán nem túlzok, ha azt mondom, mérlegek területén Magyarországon a legfelkészültebb szervizmunkatársakkal rendelkezünk, a környékünkön saját, a távolabbi területeken pedig a helyi szakemberekkel szoktunk megállapodni.”- hívta fel a figyelmet az ügyvezető, mert a legfontosabb az, hogy a berendezések mindenhol megbízhatóan működjenek.