Az évelő, piros pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) Európa déli vidékein őshonos, a bazsarózsa (P. lactiflora) viszont eredetileg kelet-ázsiai elterjedésű faj, egészen Szibéria keleti részéig él a természetben. Kínában már a 6. században termesztették mint gyógynövényt, később pedig a virágáért nemesítették.
Ott és Franciaországban hoztak létre rengeteg gyönyörű fajtát. A kettő közül a pünkösdi rózsa nyílik korábban. A harmadik, itthon is beszerezhető faj a fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa) is hosszú életű, viszonylag igénytelen, 1,5 — 2 m magas cserje. Lassan növekszik és nem kedveli a metszést, anélkül is szép nagy virágokat nevel. Korábban nyílik, mint a lágyszárú rokonai. Félfás dugványozással lehet szaporítani a nyár végén. A nemzetségben egyedülállóan sárga virága van a fás Paeonia lutea fajnak, ami Tibetből származik és a nemesített fajtái a sárgától a bronzig és narancssárgáig.
A két lágy szárú faj termetes, 70 — 80 cm magas bokrot alkotó növény, hatalmas virágokkal, melyek formája és színe is változatos, a fehértől a rózsaszínen át a mályvaszínig. Virágaik lehetnek egyszerűek, akkor a színes szirmok mellett a sok sárga porzó adja a díszértéket. A félig telt virágokon 2-3 körben állnak a szirmok, a telt virágúak pedig olyan sok sziromból állnak, hogy a gömb alakú virágban a porzók alig látszanak. A virág szélén 1-2 körben nagyobb, befelé egyre kisebb szirmok nyílnak.
A bazsarózsáknak a lombja is figyelmet érdemel, mutatósak az összetett levelei, és nem támadják meg gombás betegségek, egész nyáron egészségesek maradnak.
Májustól július elejéig folyamatosan nyílnak a színes virágok, amelyek csak pár napig virítanak, de egy bokron akár 20-30 virág is lehet. A virágok nemcsak szépek, de illatosak is. Vágott virágnak az éppen megpattant bimbókat szedjük, amikor már látszik a szirom színe a zöld csészelevelek közt, és kissé megnyomva puhának érezzük a bimbót.
Könnyen szaporíthatók a gyöktörzsek feldarabolásával augusztus — szeptemberben. Arra ügyeljünk, hogy ne ültessük túl mélyre, a rügyeket csak 5 — 8 cm földréteg takarja. Éppen ezért az első télen ajánlott vastag réteg lombbal takarni a töveket, nehogy kifagyjanak, később teljesen tél- állók. A fás bazsarózsával egészen más a helyzet: általában oltványként lehet megvásárolni őket, és olyan mélyre kell ültetni, hogy az oltáshely 10-15 cm-re kerüljön a talajszint alá. Ennek az a célja, hogy a fás bazsarózsa is gyökeret eresszen a talajba.
Napfényes, szélvédett helyre ültessük, mert a nagy, súlyos virágfejekben kárt tehet az erős szél. Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, semleges kémhatású talajban érzik magukat a legjobban a bazsarózsák, bármelyik fajról legyen is szó. Inkább a kötöttebb talajt kedvelik, amit komposzttal érdemes gazdagítani.
Heti öntözéssel beérik, ha nincs természetes csapadék. A gazdag virágzáshoz tavasszal foszforral és káliummal is el kell látni őket, és mindenképp érdemes komposzttal takarni a tövüket. Ne adjunk sok nitrogént, mert attól megnyurgulnak és nem tartják meg a szárak a virágokat. A nagyvirágú fajtáknak amúgy is támasztékra van szükségük ahhoz, hogy a virágok ne húzzák le a szárat.
Átültetés után szinte biztosan nem virágoznak, a fás bazsarózsa pedig 3-4 éves korában nyílik először. Különösen gondosan járjunk el az ültetésnél, 60 x 60 cm-es gödörbe ültessük a töveket, amit 3 rész kerti föld, két rész homok és egy rész tőzeg keverékével töltsünk meg.
|
Tudta?
