Ma azonban azt mondják a szakemberek, egy egészség van és az embereket az egészséges, antibiotikumokkal csak okszerűen kezelt állatok mentik meg.
youtube://v/e5kP4oTlmKU
Tóth András, az AlphaVet Állategészségügyi és Kereskedelmi Divíziójának igazgatója szerint mivel az antibiotikum önmagában nem jó vagy rossz, ahogy a természetben sem mondjuk semmire, hogy jó vagy rossz, hanem szükséges, ezért mindig is lesz olyan időszak, lesz olyan betegség, amit tudnunk kell antibiotikummal kezelni. Ha ezt okosan és jól használjuk, az állatgyógyászatnak kiemelt jelentősége van, hiszen egy olyan értékmentő tevékenység, amit senki más nem mondhat el magáról az agráriumban. Ugyanis
Nyilván az antibiotikum-felhasználásnak sem mennyiségben, sem minőségben nem szabad átlépnie azt az értéket, ami már veszélyes lehet a humán vonalra. Tehát ez nem jó vagy rossz kérdése. Vannak olyan helyzetek, amikor szükséges az antibiotikum és a gazdasági szempontokat figyelembe véve igenis használni kell.
Azonban azzal minden szakember egyetért, hogy a helyes út, ha az állatokat egészségesen tartjuk. Ezért 2022 január elseje óta csak beteg állat gyógyítására lehet antibiotikumot használni. Az AlphaVet felfogásában az állatgyógyászat három szegmensből áll, a megelőzésből, a gyógyításból és az egészhez hozzákapcsolódó diagnosztikából. A mi célunk az, hogy megelőzzünk bizonyos betegségek kifejlődését. Ezért az AlphaVetnél ha kell, gyógyszereket is vehetünk az állatpatikában, ám az állattartókat a prevencióban is segítik: a Phylaxia Laborban diagnosztikai célú vizsgálatokat végeznek, vakcinákat forgalmaznak, illetve új generációs termékeikkel az állatok szervezetét kívánják ellenállóbbá tenni, vagyis a cél az immunerősítés, az állatok egészségének megőrzése.
– emeli ki Tóth András. Ahhoz pedig, hogy ezeket a termékeket a piacon is el tudjuk helyezni, szükség volt a termelők képzésére, szemléletbeli változására, hogy ennek ők is szükségét érezzék. Az igazság az, hogy még mindig ott tartunk, hogy olcsóbb antibiotikummal kezelni a megbetegedést, mint azt megelőzni. Mivel a piac jelen pillanatban megfizeti az állati termékeket, és az elmúlt két évben jövedelmezőek az állattenyésztési ágazatok, így egyre inkább hajlamosak a tulajdonosok is a biológiai megoldások felé nyúlni, és egyre többször használják az úgynevezett prevenciós készítményeket.
Ezek a készítmények pedig nem kemikáliák. Természetes alapú tápok, táplálékkiegészítők, amelyet akár mi emberek is megehetnénk, olyan tisztaságúak. Vagyis az egy egészség, illetve az egészségesen nevelt állatok az élelmiszerbiztonság legfontosabb elemei. Különösen igaz ez az idei esztendőben, amikor az aszály miatt nemcsak a termés mennyisége csökkent, de a minősége is leromlott.
A baj nagyon nagy. Valóban hatalmas az aflatoxinfertőzöttség – hangsúlyozza az AlphaVet Állategészségügyi és Kereskedelmi Divíziójának igazgatója. Ez egyébként országrészenként eltérő mértékű, inkább a keleti országrészben termett kukoricában mutatható ki sokkal nagyobb mértékben. Az aszálykáról nem kell beszélni, mert hallottunk eleget. Kevés kukorica termett, és ahogy egy termelő kollégától hallottam, begyújtani való leginkább, nem takarmánynak. Azonban mivel nagyon kevés áll rendelkezésre, így ezzel is kezdeni kell valamit. Egyrészt egy bizonyos szennyezettségi szint alatti kukoricát még bekeverve, toxinmentesítő készítményes kezeléssel fel lehet használni. Szerencsére a külföldről érkező kukorica a híresztelésekkel ellentétben jó minőségű. Bár a minősége miatt ott is válogatni kell, többségében javítani lehet vele az itthon termelt kukoricát. Ezzel már el tudjuk érni, hogy csökkenjen a toxinfertőzöttség.
Nagyon sokfajta termék létezik, ami képes erre, viszont mi azt tapasztaljuk, hogy a zászlóshajónk a takarmányágazatban, a huminsavat tartalmazó Vitapol termékcsalád gyakorlatilag 90 százalékos hatékonysággal működik az aflatoxin megkötésében.