De kik is foglalkoznak üzemi szinten a tápanyag kérdésével? Legtöbb esetben a növényvédős szakemberek. A Gödöllőn tartott tanácskozáson 18 előadás keretében tájékozódhattak a legfrissebb innovációkról, kutatási eredményekről, valamint új termékekről, technológiákról, melyek ma a termelők számára rendelkezésére állnak. Mint köszöntőjében Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, nem csak a tápanyag, hanem a tápanyag visszapótlás teljes rendszere került terítékre. Ezen a területen pedig bőven van tennivalónk. Mint felhívta a figyelmet, a megjelentek számára természetes, hogy a talaj esetében egy komplex, élő, organikus rendszerről van szó. Éppen ezért nem elrugaszkodott a valóságtól, amikor talajorvoslásról beszélünk.
Ahogyan nőnek az inputanyag árak, egyre inkább célkeresztbe kerül, miként lehetne hatékonyabbá tenni a tápanyagok feltáródását. A növénytáplásában évtizedes, évszázados hagyományokra hagyatkozunk, miközben megváltozott a környezet, amihez alkalmazkodni kell. Itt pedig nem csak az ökonómiai, hanem az ökológiai területre is koncentrálnunk kell. A technológia területén még vannak tartalékaink.
Ezen a területen együtt kell működnünk a talajjal, ismerve a növény igényeit, és ha ez sem lenne elég, fenofázisokhoz igazodó tápanyag-utánpótlást kell végeznünk.