A termesztéshez használt sterilizált alapanyag fűrészpor és faforgács 1:2 arányú keverékéből állt, amelyhez a nitrogéntartalom növelése érdekében búzakorpát is kevertek. A Sinaga Kft.-től vásárolt, három kilogrammos becsírázott blokkokat a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus területén levő gombakísérleti helyiségben helyeztük el, ahol az átszövetés és letermesztés is történt.
A temperált helyiségben az átszövetés alatt folyamatosan, éjjel és nappal is 23 °C-os volt a szubsztrátum maghőmérséklete, valamint közel 100% a relatív páratartalom, így nagyon rövid idő, 14 nap alatt minden blokk átszövődött. A termesztés sikeressége szempontjából az átszövetés után következik a termőre fordítás, amikor a termesztőhelyiséget, s vele együtt a táptalajt is 18 °C-ra le kellett hűteni. A süngombának viszonylag kevés az oxigénigénye, ezért a termőre fordításához elegendő a zárókupakot eltávolítani, vagy másik megoldásként a blokk felületén kis bemetszéseket célszerű vágni. A bemetszések számát a termesztő az elvárásainak (a piac igényeinek) megfelelően határozhatja meg. Kisebb, jobban csomagolható termőtesteket kapunk, ha a szubsztrátum minden kilogramm tömegére egy-két bemetszést számítunk, és nagyobb lesz a termőtest, ha ennél kevesebbet.
Termesztési kísérletünket, éppen a termőtestek nagysága miatt, kétféleképpen végeztük: az egyik változatban a blokkról a zárókupakot eltávolítottuk, s itt fejlődött ki az első terméshullámban az egyetlen termőtest, viszonylag hosszú tönkkel és hatalmas tömeggel; amíg a másik megoldásnál a blokk felületén egyenletes eloszlásban három, illetve hat bemetszést helyeztünk el (1 kg szubsztrátum-tömegre egy, illetve ugyanerre a tömegre két bemetszés).
Az első módszer – amikor a termőtest egyetlen helyen nő ki a szubsztrátum egész felületéről – előnye, hogy nagyra nő így a gomba, ám hátránya, hogy a termőtest szedés utáni kezelése (csomagolás, tárolás) nem egyszerű, mert a termőtestek felülete a finom szövetű, selymes tüskék miatt igen sérülékeny. Ezzel a módszerrel egy-egy termőtest milyen méretűre képes kifejlődni, többségük csaknem 500 grammos volt. Ugyanakkor a második terméshullám több, mint tíz nappal később kezdődik, mint a több helyen, de kisebb tömegű termőtesteket adó módszernél.
A másik módszernél a zárókupakot eltávolítottuk, a felületet szorosan leragasztottuk, majd a blokk felületét, egyenletes elosztásban összesen hat helyen bemetszettük. A blokkok egyik részét álló helyzetben, másik részét elfektetve termesztettük le.
Egy-egy termőtest 10-16 napig fejlődik, a szedés legkésőbbi időpontját enyhe sárgulás jelzi. A süngombával szembeni minőségi elvárás, hogy színe hófehér, húsa tömött és jól szeletelhető legyen. A megfelelő időben szedett süngomba fehér és nagyon különleges látvány. A selymes, fehér tüskék sérülékenyek ugyan, de a termőtest masszív, tömör húsállományú.
A megfelelő környezeti körülmények megteremtése mellett a termőhullámok között gyakorlatilag nincs semmi tennivaló, a kupak helyén vagy a bemetszéseknél idővel megjelennek a második hullám termőtestei.
A leszedett termőtestek helyét, közvetlenül a szedés után a szedőkéssel kissé megkapartuk. Kísérletünkben összesen két terméshullámot szedtünk. A több bemetszéses módszernél a termőtestek átlagsúlya 70-80 g között változott, de előfordultak 100-120 grammosak is. A leszedett terméseket egyes gyümölcsfajok (alma, körte) darabonkénti csomagolására alkalmas műanyag tálcákba tettük, kipróbálva azt is, hogy milyen színű csomagolóanyag teszi a vásárló számára érdekesebbé a terméket. A képeken látható, hogy a kék háttér sokkal jobban kiemeli a süngomba hófehér színét és tüskéinek rajzolatát, mint a narancssárga.
Tárolhatósági vizsgálatok
Tárolhatósági vizsgálatokat is végeztünk. A süngomba a háztartási hűtőszekrényben szokásos +2- 4 °C-on tárolva háromnégy napig megőrzi a szép fehér színét. Utána a tüskék sárgulni kezdenek, ami esztétikailag zavaró, ám a fogyasztásra még nem hátrányos hatású. 8-9 napos tárolás után már mind nehezebben szeletelhető a gomba.
A kísérletben kapott termőtestek egy részének különböző analitikai vizsgálata jelenleg is folyik. Meghatározzák a süngomba makro-, mezo- és mikroelem- tartalmát, összes polifenol- és antioxidánstartalmát. A gomba speciá lis illatanyagainak vizsgálatai is megtörténtek, a kiértékelés még folyik.
Sokhasznú
A süngomba gyógyhatása széleskörű, Távol-Keleten különböző gyomor- és bélrendszeri betegségek enyhítésére, egyes tüdőbetegségek kezelésére használják. Laboratóriumi vizsgálatokból tudjuk, hogy immunerősítő, tumorellenes, antibiotikus hatóanyagokat is tartalmaz. Különféle étrend- kiegészítőkben is forgalmazzák. Mivel étkezési értéke egészen kiemelkedő, rendszeres fogyasztása friss, vagy szárított formában jótékony hatású lehet a különféle gyomorpanaszoktól szenvedőkre.
A gombát éles késsel átlósan célszerű szeletelni, így szép, többnyire kör-tojásdad alakú szeleteket kapunk, amelyeknek a közepén található a termőtest tömör belseje, amíg a szélüket finom tüskék keretezik. Ezeket a lapos szeleteket olívaolajban fedő nélkül kell párolni, mindaddig, amíg aranybarnára színeződnek. Ízesítésként jól illik hozzá a fokhagyma, de akár az aprított mandula is. Más gombafajokat is adhatunk hozzá.