0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 30.

Kevesebb víz, zöldebb kert – így készülhetünk fel az aszályra

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kertművelő programja új, „Víztudatos kertészkedés” című kisokossal segíti a hobbi- és balkonkertészeket.

A legtisztább, ha plazmával mossuk a brokkolit

Egy koreai kutatás szerint a mikroplazmával kezelt víz hatékonyan csökkentette két rovarölő szer maradékát perillalevélen és brokkolin, miközben nem okozott jelentős színváltozást.

Limitált kiadással ünnepli a Fendt az 50 ezredik 900 Variot

Júliusban készülhet el az 50 ezredik Fendt 900 Vario, miközben a fokozatmentes Vario hajtómű is harmincéves jubileumához érkezik. A gyártó mindössze 300 példányban elérhető különleges kiadással ünnepel.

Rajong a rebarbaráért? Most tartósíthatja!

A rebarbara egy igazán különös alapanyag, lényegében zöldség - egészen pontosan levélnyél -, mi mégis többnyire úgy bánunk vele, mintha gyümölcs lenne.

Az aszály annyira kiszárította a Pó folyót, hogy már tengervíz hullámzik benne

Az európai hőhullám miatt jelentősen csökkent az olaszországi Pó folyó vízhozama. A visszahúzódó édesvíz helyére egyre nagyobb területen nyomul be a tengervíz, veszélyeztetve a mezőgazdasági termelést és a Pó-delta védett élőhelyeit.

Okosgazdálkodás: Hogyan alakítják az új technológiák a mezőgazdaságot Európa-szerte?

A csúcstechnológiás üvegházaktól a megújulóenergia-rendszerekig Közép-Európa – különösen Magyarország – példái jól mutatják, hogy a digitalizáció miként teszi a mezőgazdaságot fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és ellenállóbbá.

Aratás régen és ma – aratókoszorútól az Instagram-posztig

„Péter-Pál napján megszakad a búza töve.” Június 29-e évszázadokon át az aratás kezdete volt. Ugyan az ehhez kapcsolódó szokások sokat változtak az évek során, de a betakarítás jelentősége és ünnepélyessége mit sem kopott.

A hasznos rovarok kedvenc kerti virágai

A rovarok megítélése változóban van. Egyre szélesebb körben ismertté válik az a nézet, hogy számos rovar nemhogy nem árt, ellenkezőleg kifejezetten hasznos a kertben.

Itt a levesalapok készítésének az ideje: házi fűszerkorka, leveskonzerv és társai…

Néhány apróság, amitől még finomabb lesz a levesünk... Egy leves annál finomabb minél jobb minőségű alapanyagokat használunk fel a készítésénél. Amikor beletesszük a szükséges mennyiségű zöldséget, fűszert, az pompás végeredményt ad.

Hogyan áll az öko ágazat?

Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője átfogó képet adott a hazai ökológiai gazdálkodás helyzetéről, lehetőségeiről és kihívásairól az MMG Direkt adásában.

Piaci ösztönzőkkel terjesztené a regeneratív gazdálkodást az Egyesült Államok

Donald Trump új elnöki rendelete a regeneratív gazdálkodást a bioüzemanyag-piac és az egészségpolitika felől támogatná. Az amerikai modell a kötelező előírások helyett pénzügyi ösztönzőkkel gyorsítaná a gazdálkodók átállását.

Húsmarhák a falu határában

A rendszerváltás után nagyobb léptékben kezdtünk gazdálkodni, akkor még bent Berényben, de a további bővítésre, fejlesztésre ott nem volt lehetőség.

Falusi ízek nyomában – savanyúság szeretetből

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón a családi hagyomány, a saját termesztésű zöldségek és a régi falusi ízek szeretete találkozik az Újfehértói Ízbirodalom Kézműves Savanyúságai műhelyében.

Fagykár ellen ajánlott növénykondicionálók tesztje

Hogyan lehet választani a különböző növénykondicionáló anyagok között, amelyeket a fagy káros hatásának mérséklésére javasolnak a forgalmazók?

Szappanfű: a természetes, hatékony és fenntartható tisztítószer

A szegfűfélék népes családjába tartozó orvosi szappanfű (Saponaria officinalis) a nevéhez hűen tisztító- és tisztálkodószerek készítésére alkalmas.

Tauruszi cédrus az Alföld szívében

Az Alföld közepén van egy hely, ahol távoli tájak fái találnak új otthonra. A fiatal, idén éppen 40 éves Kecskeméti Arborétum nem csupán gyűjtemény, hanem élő kísérlet: egyfajta botanikai párbeszéd az éghajlattal.

Inváziós dísznövények: a kertek fogságából a szabad természetbe

A kerítés nem állítja meg a biológiai inváziót: ami ma még a kert különleges dísze, holnapra a hazai ökoszisztémát és a mezőgazdasági termelést veszélyeztető agresszív gyommá válhat.

Gravitációval az aszály ellen

A Szegedi Vízőrzők civil közössége vízvisszatartási, projektje egyszerű módszerekkel, költséghatékonyan állítja helyre az Öreghegyi tórendszer szikes tavainak élővilágát, javítja a talaj vízháztartását, megoldást kínálva az Alföld aszályproblémáira.

Virágok nemcsak a vázába, hanem a tányérra is kerülhetnek

A nyár a természet legtevékenyebb időszaka, ontja magából a színeket, ízeket és a virágok ezen időszak fő sztárjai. Közülük is kitűnnek azok, amelyek ehetőek, és gyógyhatásúak.

Vízkorlátozás, hőségriadó és a kerti kutak buktatói a nyári vízhiány idején

A hőségriadók és a tartós kánikula miatt az ország több pontján évről évre korábban kénytelenek helyi vízkorlátozást elrendelni a szolgáltatók. Sokan a kerti kutak használatával igyekeznek tehermentesíteni a hálózatot, de ez veszélyekkel járhat.

27 Olaszrizling bizonyított a Szupermenta tesztjén – valóban Olaszrizlingből készülte

A Szupermenta nyár eleji tesztjében – a nagy kereskedelmi láncok kínálata alapján – összesen 27 Olaszrizlinget hasonlítottak össze a Nébih szakértői.

Hobbikertészek bevonásával keresik a kutatók a jó növényszomszédok titkát

A Wageningeni Egyetem szervezésében több ezer amatőr kertész gyűjt adatokat növényei fejlődéséről, hozamáról és a körülöttük megfigyelt rovarokról. Harmadjára hirdették meg a projektet, és az idén rekordszámú kiskertes jelentkezett amatőr kutatónak.