0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 1.

Címke: Olaszország

Delfin költözött a velencei csatornákba, és nem is akar onnan távozni

A több mint egy hónapja a velencei lagunában úszkáló delfint megpróbálták a nyílt tengerre terelni, de néhány óra múlva visszatért a Canal Grandéra. A következő napokban ismét megkísérlik biztonságosabb vizekre vinni.

Patanyomon VIII.rész: Haflingi

Avelengoban kezdődött világhódító útja az ’aranyszőrű-aranyszívű’ fajtának, aminek összesített egyedszáma napjainkra átlépte a 250 000-et. A tavalyi évben hivatalos fennállásának 150.évfordulóját ünneplő haflingi története a középkorig nyúlik vissza.

Elefántotokat ettek a mai Olaszország területén

Olaszországban egy 400 ezer éves bizonyíték került elő, mely arra utal, hogy az akkor itt élt emberek elefántokat (is) ettek.

A leghíresebb olasz sárgadinnye

A közelmúltban az olaszországi Mantovában rendezték meg az első nemzetközi dinnyetermesztéssel és -kereskedelemmel foglalkozó háromnapos tanácskozást és bemutatót, Melone Mantovano PGI Symposium néven, kétszáz szakember részvételével.

Euroflora: A hagyományoktól az űrtechnológiáig

Rekord látogatottságot ért el az idei, sorrendben 13. Euroflora kertművészeti kiállítás Genovában.

Ők az olasz rizstermesztők legnagyobb ellenségei

Rengeteg természetfilm készült már a kecses, hosszú lábú, pasztell rózsaszín tollú flamingókról, mert szeretjük nézni a gyönyörű jelenséget, ahogyan a vízben álldogálnak, rózsaszínre festve a partot. Ők az olasz rizstermesztők legfőbb ellenségei.

Az éghajlatváltozás milliárdokba kerül majd Olaszországnak

Az éghajlatváltozás 2050-re az olasz GDP több mint 5%-ába kerülhet – figyelmeztet a költségvetési felügyelet