0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Címke: vízügy

Holtágban tárolják a levonuló árhullámot

A Duna osztrák vízgyűjtőjén hullott jelentősebb mennyiségű csapadéknak köszönhetően árhullám vonul le a folyó hazai szakaszán, melyet a természet ajándékának tekinthetünk.

Kína giga vízerőművétől rettegnek a környező országok

Kína megkezdte a világ eddigi legnagyobb vízerőművének építését, amely éves szinten egy teljes ország – például Nagy-Britannia – energiaellátását képes lenne fedezni.

8 milliárd forint akvakultúrára

Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a MAHOP Plusz program keretében.

Sínen van a közép-homokhátsági szikes tavak vízpótlása

Jelenleg a talajvízszint több mint 10 méter mélyen helyezkedik el a Homokhátság területén, nincs rá esély, hogy az esővíz ilyen mélyre leszivárogjon és magától javuljon a helyzet. A vízügyi szakemberek szerint külső vízpótlás szükséges.

Ismét kanyaroghatnak a patakok – élőhelyek újulnak meg az Őrségben

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 535 millió forint támogatást nyert a KEHOP Plusz programban, amelyből vizes élőhelyek, kaszálók és patak menti területek újulnak meg.

Mi történik, ha kiszáradnak az erdei vízfolyások?

A természetben nyitott szemmel járók 2022 nyarán azzal a nyomasztó jelenséggel szembesülhettek, hogy olyan hegy- és dombvidéki vízfolyások száradtak ki, amelyeket emberemlékezet óta állandó vizű patakként ismertünk.

Víztakarékos öntözési megoldások?

Megéri váltani, itt vannak hozzá a támogatások!