A Gala fajta Új-Zélandról származik és 1962-ben került kereskedelmi forgalomba, a Golden és a Kidd’s Orange Red „gyermeke”, bár abban az időben már majdnem 30 éves múltra tekinthetett vissza.
Hazai bevezetése a rendszerváltással egy időben történt, a NÉBIH – 1992-ben még mint OMMI – fehér könyvében csak mint próbatermesztésre engedélyezett fajta szerepelt. Mindez természetesen csak az alap Galára vonatkozott. Hamar kiderült, hogy a Gala igen hajlamos a mutációra, így számos klónt lehetett kiemelni a termesztett állományokból.
Először a mosott Gala Must, majd a csíkozott fedőszínű Tenroy – Royal Gala, Imperial Gala – jelent meg hazánkban, aztán megérkezett, majd kisvártatva el is tűnt a Gala Schniga. Ez egyben a fajtaelőállításban lezajlott robbanásszerű folyamatot is mutatja, ugyanis a nemesítői műhelyek és egyéb érdekcsoportok rohamos ütemben kezdtek szelektálni, és a kiemelt klónokat óriási marketing erővel dobták piacra.
Ennek eredményeképpen ma az, aki Galát akar termeszteni, nagy dilemma előtt áll. Melyik klónt válassza? Merre induljon? Csak az az egyetlen biztos pont a képletben, hogy a Galának mindenképpen van helye a piacon, hiszen érési idejében – augusztus vége, szeptember eleje – kiváló minőséget ad. Valójában ez az első kora őszi alma, amelyet keresnek a fogyasztók, hiszen az elmúlt 30 évben hozzászoktak a vásárlók az édes, leves, roppanó gyümölcsökhöz.
Ma Nyugat-Európában a Brookfield Gala tekinthető sztenderdnek a jól színeződő klónok közül, például Franciaországban ezt választották leginkább a gazdák. Kellően darabos, ugyanakkor jellegzetesen csíkozott klón. Általában több menetes szedést igényel. A Jugala pár nappal előzi meg a Brookfieldet, színe kicsit tompább, mosott jellegű. Nagyjából olyan, mintha a Gala Must javított színeződésű változata lenne.
A Buckeye-Simmons klón szintén meglehetősen elterjedt Európa almatermelő vidékein. Népszerűsége majdnem eléri a Brookfieldét. Egységesen mosott felületű, a tapasztalatok szerint inkább a narancs dominál fedőszínében, mint a piros. Amennyiben az előbbi klón narancsos árnyalatát említettük, úgy a Galaval esetén éppen sötétvörös színe a jellegzetes. Ritkásan elhelyezkedő, nagy gyümölcsei inkább mosottak, mint csíkozottak. Francia tapasztalatok alapján egy menetben is betakarítható, ugyanakkor a helytelenül megválasztott – túl korai – betakarítás gyenge ízű gyümölcsöket eredményezhet.
Egy ráckevei fajtakísérletben sem a Jugala, sem a Galaval nem mutatott nagy terméshozamokat, viszont két dél-tiroli klón sokkal jobban szerepelt termésátlagok tekintetében. Ezek a Fengal és a Fendeca. A Fengal minimum 80 százalékban fedőszínnel takart fajta. Stabil klón, amely méretes gyümölcsöket ad. Inkább a csíkozott típusba tartozik. A Fendeca mosott felületű klón és nagyon korán kialakul az intenzív fedőszín, ugyanakkor ez a Galavalhoz hasonlóan megtévesztő lehet az érettségi állapot meghatározásában. E két klón jelenleg a legkeresettebb a magyar és a nyugat-európai piacon.
Francia szakértők egyébként azt javasolják, hogy amennyiben ez nem okoz a termelőnek gondot, inkább több klónt telepítsen együtt. A termesztés sarkalatos pontja kell legyen a metszés, hiszen a napfénynek a genetikusan garantált színeződés ellenére be kell hatolnia a fa belsőbb részeibe is. Ugyanakkor az árnyékoló háló alkalmazása erősen javasolt, hiszen a Gala fogékony a napégésre. Az említett problémát erősebb alanyon (MM106) telepítéssel meg lehet oldani, hiszen az intenzívebb növekedés egyben több lombot is jelent. A lényeg, hogy ne idegenkedjünk a Galától, hanem igényeinknek megfelelően válasszunk klónt!
