Back to top

Probiotikumok a lúd- és kacsatenyésztés szolgálatában

Hogyan lehet a probiotikus termékeket felhasználni a kacsa- és lúdágazatban, többek között erre is kereste a választ az a szakmai konferencia, melyet március 21-én rendeztek Kiskunfélegyházán, a probiotikumok forgalmazásával foglalkozó Greenman Kft. szervezésében.

Az egybegyűlteket Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke köszöntötte, aki biztató hírekkel szolgált arról, hogy jó irányban haladnak Brüsszelben az állatjólléti támogatásokról szóló tárgyalások.

Pandúr Mónika, az Orvia Kft. ügyvezető igazgatója „Ha békében akarsz élni, teremts békét magad körül, avagy mik a feladataink járványvédelem terén békeidőben?” című előadásában saját gyakorlati tapasztalatait is megosztotta arról, hogy lehet a telepi személy- és teherforgalom során minimalizálni a járványügyi kockázatokat. Igen fontosnak tartja, hogy

nem elég ezeket utasításokba adni: a betartásukat rendszeresen, lankadatlanul ellenőrizni kell.

Külön kitért arra, hogy fel kell ismerni, nem elég a ruha- és lábbelicsere, valamint a zuhanyzás, hiszen az utóbbi években fény derült arra, hogy hajunkkal is rendkívül sok kórokozót bevihetünk egy-egy telepre. Sokan érvelnek azzal, hogy a bemosakodás, a ruhacsere igen hosszú időt vesz igénybe, de hogyha ez rutinszerűvé válik, néhány perc alatt elvégezhető. Hasonlóan fontos a gépjárművek fertőtlenítése is: itt nemcsak a kerékfertőtlenítés és az alvázmosás fontos, hanem az utasfülke kórokozó-mentesítése is.

Laczikó Tamás, a Greenman Kft. értékesítési vezetője.
Laczikó Tamás, a Greenman Kft. értékesítési vezetője.
Fotó: Tóth Zsigmond

Laczikó Tamás, a Greenman Kft. értékesítési vezetője az általuk forgalmazott probiotikumokkal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. Hangsúlyozta, hogy a Greenman probiotikus technológiának szerte a világon számos mezőgazdasági és környezetvédelmi célú alkalmazása ismert.

A természetben táplálékainkban előforduló baktériumok, gombafajok kombinációján alapuló biológiai eljárás igen költséghatékony, és nem fenyeget nemkívánatos mellékhatásokkal.

Dr. Hidas András tudományos szaktanácsadó a baromfiágazatban alkalmazott új generációs probiotikumokról, dr. Liptói Krisztina, a HaGK tudományos igazgatóhelyettese, a víziszárnyasok termékenységének, keltethetőségének s a napos minőségének javításáról, míg Dr. Tuma Ákos a hazai házilúd-állomány aktuális járványügyi helyzetéről szólt.

Dr. Bajnóczy Pál, a Prophyl Kft. állategészségügyi és állatjólléti igazgatója pedig a ludak vérzéses vese- és bélgyulladása elleni vakcina kifejlesztéséről tartott előadást.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem magányra termett az ékfarkú amandina

Az ékfarkú amandina az egyik leggyakoribb díszpinty, melyet hazánkban is tartanak, tenyésztenek. Akik gondoztak már otthonukban zebrapintyet vagy japáni sirálykát, bátran vállalkozhatnak e színpompás kis tollasok beszerzésére. Egyesek az ékfarkú mellett nyársfarkú amandinának is nevezik, de a madarászok a német neve után egyszerűen spitznek hívják.

Csúszásmentes, hűthető, fűthető padlóelemek

Különleges padlóborításokat, fűtött és hűtött rácspadozatot fejlesztett sertésistállókba a Fournier francia cég. A már szabadalmaztatott megoldás, a Modulo-Therm padozat lehetővé teszi az optimális hőmérsékletű - hűthető, fűthető - zónák tetszés szerinti kialakítását a sertésistállókban.

Rovarevő tyúkok és malacok?

A hagyományos, szójadara és halliszt alapú takarmány helyett rovarokból fedeznék a sertések és tyúkok növekedéséhez szükséges proteint, ehhez azonban nagy mennyiségben kell rovarokat termelni – ennek megvalósításán dolgozik három német felsőoktatási intézmény és egy kutatóintézet.

Nagy üzlet a feketególya-tenyésztés

A fekete gólya fenséges megjelenésével sokakat elkápráztat, nem véletlen tehát, hogy díszmadárként is megállja helyét. S mivel az utóbbi években gomba módra szaporodnak Földünkön a madárparkok, nem meglepő, hogy az irántuk való kereslet is jelentősen nőtt. Elsősorban Délkelet-Ázsia dinamikusan fejlődő országai a vásárlók, ott, ahol jelentős a turizmus.

Támadásban a menyétfélék

A tavasz beköszöntével nemcsak galambjaink kezdenek el szaporodni, hanem az őket könnyen zsákmányul ejtő különféle kisragadozók is. Ezek nőstényei – anyai ösztöneiknél fogva – ilyenkor sokkal bátrabbak, vérmesebbek, hiszen próbálják utódaikat minél több táplálékkal ellátni. Nyugodt helyen akár fényes nappal is olykor láthatjuk őket, s ha nem vigyázunk, galambjaink is áldozatul eshetnek.

Nem csak állva alszanak: a lovak pihenési szokásai

Mint minden élőlénynek, a lovaknak is szükségük van pihenésre, alvásra. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sokszor lótulajdonosok sincsenek teljesen tisztában azzal, mikor pihen egy ló, és mikor van baja. A laikusok pedig végképp képesek pánikba esni egy fekvő ló láttán.

Folytatódott a termelői árak drágulása

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint februárban – 2018 második havához viszonyítva – a vágójuh kilónkénti ára 23 forinttal nőtt, a vágómarháé viszont 42, a vágósertésé 13, a vágóbaromfié pedig 4 forinttal olcsóbb lett. A nyerstejért ugyanannyit, az étkezési tojásért 1 forinttal fizettek kevesebbet, mint az elmúlt évben. A gabona 14,8 százalékkal került többe.

Tart a támogatási szezon: állatjólét és egységes kérelem

A tavasz nem csupán az ilyenkor esedékes munkák, hanem a támogatások igénylésének fő időszaka is. Ezen a téren voltak és vannak teendők, hiszen a minap zárult le az emelt összegű baromfi állatjóléti támogatás igénylése és április 9-től beadhatók az egységes támogatási kérelmek is.

Új-Zélandon tojáshiány van, mivel átállnak a szabadtartásra

Az üzletláncok azon küzdenek, hogy a vásárlók egyre növekvő igényeit kielégítsék, miközben az ország tojótyúk állománya csökken.

Végjáték: kijutni a tojásból

Elérkezett a végjáték! A Nébih „Túlélő tojások” című élő streamje a végkifejlethez közeledik, vagyis hamarosan várható a kiscsibék kikelése. A keltetőbe tett nyolc tojásból hét eljutott fejlődésének abba a szakaszába, amikor egy napon belül megkezdi a kikelést. A tojás héjának feltörése, és a tojásból való kijutás folyamata akár 4-5 órán át is eltarthat.