Periodikus hűtés
A gépen kívüli periodikus hűtést 18–20°C-os teremhőmérsékleten végezzük, időtartama nem haladhatja meg a 30 percet, elkerülendő a kelési idő meghosszabbodása. A gyakorlatban elsősorban nem az időtartam, hanem a tojások hőmérsékletének ellenőrzése alapján fejezzük be a hűtést. Ha nem hűlnek le kellően a tojások az előírt idő alatt (pl. nyári hőségben), akkor a folyamatot a tojások hűtés alatti permetezésével gyorsíthatjuk meg.
A hűtésnek annyi ideig kell tartania, amíg a tojások hegyes végén mért hőmérséklete 29°C-ra csökken. Ez 18–20°Cos teremhőmérsékleten kb. annyi percet jelent, ahány napja a tojásokat keltetjük. De ez fordítva is igaz: olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy a tojások le is hűljenek ezen időtartam alatt.
További lényeges feltétel, hogy a hűtés után a tojások rövid időn belül (30–40 perc) visszanyerjék keltetési hőmérsékletüket. Napjainkban, a legtöbb üzemben tyúktojásra használatos szekrényes keltetőgépekben keltetik a lúdtojásokat, azonban ezen gépek – tyúktojásokra méretezett – fűtőkapacitása nem képes a gyors visszafűtésre, ezért szükség lehet ezeket kiegészítő fűtéssel ellátni, amiket csak a felfűtés ideje alatt érdemes használni. A periodikus hűtés technológiáját a 2. táblázat mutatja be. A hűtést követően a tojásokat az elvesztett víz pótlására lepermetezzük, a kotlós is nedvesíti a tojásokat, amikor a fürdés után visszaül azokra.
Víziszárnyas keltetése: levegőcsere
A keltetés folyamán az embrionális anyagcsere- folyamatok termékeként nagy mennyiségű CO2 keletkezik, amely kisebb mértékben szükséges az embriófejlődéshez (pl. Ca-mobilizálás a toállattenyésztésjáshéjból), túlzott mennyisége azonban csökkenti a keltethetőséget.
A levegő 0,03–0,06 térfogat %-os normál CO2 szintje a keltetőtérben 0,6 tf %-ig emelkedhet anélkül, hogy a fejlődő embrió károsodna, elérve azonban a 1,5–2,0 tf %-os értéket a keltethetőség erőteljesen csökken. A levegő fő összetevőinek (O2, CO2 és vízpára) optimális koncentrációját a gépen belül légcserével tudjuk szabályozni. A szellőztetés azonban nem lehet túlzott mértékű sem, mert a keltetés kezdetén embrióelhalással járhat.
A keltetés kezdeti szakaszában sem a vízveszteség, sem a CO2 eltávolítása, illetve az oxigénellátás nem igényel jelentősebb légcserét. Ebben a szakaszban a meleg megőrzése a legfontosabb, minden mást háttérbe szorít. Ezután azonban fontossá válik a minél intenzívebb ventilláció, mivel egyre nagyobbá válik a gázcsere igény és növekszik az eltávolítandó vízpára mennyisége is. A levegőszükségletet a keltetőgépben a szellőzőnyílások állításával szabályozzuk a gyártók ajánlása szerint.
Némileg módosul a CO2 szerepe a bújtatás alatt. A magas pára- és CO2-tartalom oldja a tojáshéj kalcium-készletét, segítve ezáltal az embrió csontosodását. Az újabb megfigyelések szerint a magas CO2 szint jótékony hatással van a kelés intenzitására is, meggyorsítja a tojáshéj kivágásának folyamatát. Az embriót érő folyamatos légszomj inspirálja arra, hogy a tojáshéjat mielőbb hagyja el. A tyúkféléknél 1,0 tf.%-os szintet is jótékonynak tartanak, lúd esetében 0,6 tf %-ot teszteltünk, és értékeltünk pozitívnak. Fontos azonban, hogy a megemelt CO2-fázis csak a pattogzás idejére terjedjen ki, a kikelés kezdetére csökkenteni kell (0,3 tf %-ra). További lényeges feltétel, hogy csak egészséges, normál fejlettségű embriókkal szabad elvégezni.
Páratartalom
Az embrió szabályos fejlődéséhez a tojás nedvességtartalmának a keltetés alatt – szigorúan meghatározott mértékben – párolognia kell. A tojás és környezete közötti anyagcsere-folyamatok a tojáshéj pórusain és a héjhártyákon keresztül zajlanak le, melyek állapotát döntően a kiszáradás mértéke határozza meg. Ezek mellett szerepe van a keltetés alatti páratartalomnak az embrió sóforgalmának szabályozásában is. A páratartalom szintje meghatározza a Ca-beépülését a csontokba. A magas páratartalom az optimálisnál jobban növeli, a csekély páratartalom pedig csökkenti a folyamatot.
A lúdtojások keltetése során szükséges páratartalom szinteket mutatja a 3. táblázat. Hasonló a kacsatojások igénye is a keltetési napok számához igazítva. A helyes páratartalmat a beszáradás mértékével ellenőrizhetjük. Fontos megjegyezni, hogy az optimálisnál kisebb beszáradás nem feltétlenül a helytelen páratartalom eredménye. Az embriófejlődés zavarai ugyanis lassabb embriófejlődéssel és alacsonyabb anyagcsere rátával járnak együtt, aminek a következménye a kisebb önhő, és a kevesebb CO2- és vízpáratermelés. Kevesebb víz távozik a tojásokból, kisebb lesz a beszáradás, és megemelkedik a befulladás mértéke. A mikotoxinos terheltség tipikus kísérő tünete.
A bújtatás alatt a víziszárnyasok valamivel magasabb páratartalmat igényelnek a többi baromfiféléhez viszonyítva. Az emelést azonban csak a tömeges pattogzás idejére szabad időzíteni, a magzat körülfordulásának megkönnyítésére. A túl korai emelés növeli a légszomjat.
