Rákosi Adorján a Soproni Egyetemen tanult, majd tanulmányait félbeszakítva az USA-ban próbált szerencsét. Maryland állam egyik évelő kertészetében dolgozott két teljes idényt, ami időjárását tekintve merőben különbözött egymástól.
Kinti vállalkozásáról szőtt terveket, a sors mégis úgy akarta, hogy itthon verjen gyökeret. A ceglédi szülői ház kertjében 1993 őszén 300 négyzetméteres talajfűtéses fóliaházat épített, és a kintről hozott évelő magvakból – mintegy 67-féle fajból és fajtából – termesztésbe kezdett. Az évelőágyi növények – Aconitumok, Lychnisek, Delphiniumok, Echinaceák – akkor újdonságnak számítottak a hazai piacon.
Hamarosan kinőtték a családi ház kertjét, és ezért Adorján Cegléd határában 400 négyszögöles hétvégi telken folytatta vállalkozását. Végül 1998-ban a Csemő és Cegléd közötti tanyára költözött a kertészet, a tágas helyen már szárnyalhatott a fantázia. A választék zömét továbbra is az évelő növények adják, de a soproni egyetemi éveknek köszönhetően megmaradt Adorján huzalma az örökzöldek iránt, így 3-4 évvel ezelőtt azok is bekerültek a választékba. Jórészt szaporítóanyagot forgalmaznak 9 x 9-es cserépben, de kész növények is megtalálhatók a választékukban.
Az évelő növényeket magról, illetve saját anyanövény-telepről szedett dugványokról szaporítják. Homokon nagyon nehéz anyatelepet fenn – tartani, meséli Adorján, hiszen a homok nem tartja meg a tápanyagot, és természetesen a vizet sem. Télen is meggyűlik a bajuk vele, hiszen nagy a hőkisugárzása, sokkal jobban átfagy, mint a többi talaj. Tőzeggel próbálják javítani, de látványos eredményhez óriási mennyiségre lenne szükség belőle. A szarkaláb, a Leucanthemum például megtarthatatlan náluk, pedig ez utóbbiból saját szelekcióik voltak, de az első télen mind kifagytak.
A szaporítóházban jelenleg szénnel fűtenek, de tervezik, hogy faelgázosító kazánra térnek át, ami nagy nyomáson égeti el a fát, és ezáltal 30-40 százalékkal jobb a hatásfoka, mint a hagyományos fatüzelésű kazánoknak. A faanyagot a saját erdejükből kivágott fa adná.
Az Itoh Peoniákra hat évvel ezelőtt az esseni IPM-en figyeltek föl, kanadai mikro szaporító cég kínálatában. Láttak benne fantáziát, és 500 tövet rendeltek belőle, összesen tíz fajtát. A steril táptalajban érkezett töveket először kis, majd egyre nagyobb cserepekbe ültették. A jelenleg 7,5 literes cserépben nevelkedő tövek tavaly, azaz az ültetést követő harmadik évben mutatták meg először virágaikat.
Tavaly a felük, idén májusban pedig az összes tő virágba borult. Úgy gondolják, hogy a 7 eurós szaporítóanyagárhoz képest nem túlzás az ötéves nevelés utáni mintegy 50 eurós eladási ár, amiért virágzóképes tövet kap a vásárló. Ugyanennyiből Nyugat-Európában csupán szaporítóanyagra futja. Tavaly kísérletképpen kipróbálták a tövek osztását, sikerrel. Az immár tőosztásra érett töveket nyár végén szaporítják majd. Minden tő csak kettéosztható, és a művelet csak kétévenként ismételhető.
Egyelőre úgy látszik, hogy nem az árudai, hanem a helyben értékesítés válik be az Itoh Peoniáknál. A virágzás két hetében nyílt napot hirdetnek. A gyűjtők és az egyéni vásárlók érdeklődését már fölkeltette az újdonság. Bár az látszik, hogy a hazai vásárlók még nincsenek felkészülve arra, hogy évelő növényre tízezres nagyságrendű összeget költsenek. Romániában jobb a helyzet, a temesvári kiállításon tavaly kettesével vitték a látogatók.
Mindezektől eltekintve a növényeik 80-90 százalékát az árudákon keresztül értékesítik. 2002-ig kimagasló volt az önkormányzati vásárlás, volt olyan év, amikor 30 százalékot is kitett. Sajnos azóta jelentősen megcsappant az önkormányzati parkosítások száma, így ma a 10 százalékot is alig éri el a részarányuk.
Miért drágák?
Toichi Itoh japán nemesítő 1948-ban sikerrel keresztezte a Peonia x lemoinei hibrid fás peóniát a Peonia lactiflora Kakoden fehér virágú évelő fajtával. Ez utóbbi volt az anyanövény. A 36 magoncból kilenc örökölte a fás peónia tulajdonságait, ezek lettek az Itoh-hibridek. Itoh 1956-ban meghalt, még mielőtt magoncai 
virágoztak volna. Fölfedezése szerencsére nem veszett kárba, mert Louis Smirnow amerikai kertész megszerezte a szaporítási engedélyt a nemesítő özvegyétől. A kiválasztott négy sárga virágú hibridet a 60-as évek végén hozta forgalomba, és rövidesen nagyon népszerűek lettek az USA-ban.
Megindult a versengés a nemesítők között, és újabb keresztezésekkel az interszekcionális hibridek folyton bővülő csoportját hozták létre. A hibridek egyesítették az évelők nagy színgazdagságát, ugyanakkor lombjuk a fás peóniáéhoz hasonló. Hajtásaik fölfelé törők, a hatalmas, féltelt, vagy telt virágok súlya alatt még tartós esőzés után sem hajlanak meg. Ellenállnak a szürkepenésznek (Botrytis paeoniae), és rendkívül fagytűrők. Rövid föld feletti hajtásrészből, illetve a földből hajtanak.
Egyetlen hátrányuk a nehézkes szaporítás. Jórészt ennek és nagy népszerűségüknek köszönhető, hogy Roger Anderson Bartzella fajtája olyan sikeres lett, hogy a 90-es évek végén ezer dollárt adtak a szaporulatáért. 2004-ben a kanadai cég megoldotta az újdonságok mikroszaporítását, így valamelyest szelidült az áruk.
Algeier Wendy
