Szeptemberrel elérkezett a nyár vége, a méhek ilyenkor téli fészkük kialakításához látnak. A külső hőmérséklet egyre hűvösebb, a nappalok rövidebbek, méheink számára minden szükséges lépést meg kell tennünk, hogy erősen menjenek a télbe. Mik ezek a lépések? Szeptemberben még folytathatjuk az etetést, amit már augusztusban elkezdtünk, ezt igyekezzünk a hónap közepéig befejezni. Ez azért is fontos, hogy erősebb és pihentebb legyen a méh szervezete, és ne a túl későn beadott cukor átalakításával koptassa azt. Fontos, hogy ne a téli méhek érleljék be a téli lépek 1,5-2 kg-os koszorúit. A szirup ilyenkor sűrűbb legyen: 3 kg cukorhoz 2 liter vizet keverjünk. Ennél sűrűbbet nem szabad adni. A későn beadott folyékony élelmet nem érlelik be időben a méhek és nem fedik le, a kaptár párás levegőjéből nedvességet szív magába, meghígul, és később erjedésnek indul. Így rossz minőségű élelmet kénytelenek fogyasztani méheink, ami hasmenést okoz, megindul a kaptáron belüli ürítkezés, ami gyomorvészhez vezet. Figyeljünk a túlhordatott fészekre, ugyanis az sem jó, ha nem marad elég üres sejt méheinknek, és a hőgazdálkodás a kaptárban kedvezőtlenül alakul.
Kaptárbontásnál ügyeljünk a kutatásra: zsúfolt méhesben nagyon gyorsan felütheti fejét a rablás. Ha a szűkítőket még nem tettük be, akkor most feltétlen gondoskodjunk róla: lehetőleg a család méretéhez képest szűkítsük a kijárókat. Szűkítsük le a fészket, helyezzük be az oldalsó vagy hátsó takarókat: ez nálam hőtükröt, vagy gyékénypárnát jelent. Szedjük el a felesleges mézes lépeket, amiket vagy kipergetünk, vagy egy kevesebb élelemmel rendelkező családnak adjuk. Az etetést feltétlen este végezzük: még szürkületkor is rárepülnek a méhek a szirupos hordóra.
Az ősz másik legfontosabb teendője az atkagyérítés: kezdő méhészek sokszor felületesen veszik és nem megfelelő hatékonysággal végzik el a védekezést. Gyakran tesszük fel a kérdést, hogy miért van évente 20% telelési veszteség, vagy miért ürül ki a kaptár a tél beállta előtt? Ebben az atka óriási szerepet játszik. A Varroa destructor atka ma világszerte a legnagyobb gazdasági kárt okozó méhkártevő. A megjelenésekor még dédelgetett álom: az atkamentesség elérése atkaölő méreggel történő kezeléssel – az évek során szertefoszlott. A parazitáról közben kiderült, hogy a méheket megszúrva soha nem gyógyuló sebet ejt a méhecske testén, ezzel vírusokat és egyéb kórokozókat is terjeszthet, legyengítve a méhcsaládot, teljes összeomlást idézhet elő.
A méhek pedig kutatnak, rabolnak és minden betegség gyorsabban terjed, mint azt gondolnánk, főleg ha környékünkön felelőtlenül tartott, elhanyagolt méhészetek is vannak. Ezeket a méhészeteket feltétlenül számításba kell venni, felkutatni a gazdáját és felszólítani a fertőző góc felszámolására: s ebben segítséget nyújtani vagy éppen megkérni arra, hogy fejezze be a méhészeti tevékenységét. Ha el tudjuk érni, hogy a röpkörzetünkben lévő méhészetek egy időben irtsák az atkát, akkor nagyobb hatékonysággal és kisebb ráfordítással érünk el eredményt. Remélem a méhészek körében ebben is mutatkozik összefogás.
Atkairtás terén ismernünk kell sorozatkezeléses módszereket (Antivar, atka-jaj, Furetto), valamint a folyamatosan hatókat (falapka) is. A kezelési módozatok gyérítik az atkapopulációt, hatékonyságuk közel azonos, de egy sem tökéletes. Nincs 100%-osan ható szer és szerkijuttatási módozat. Mindig lesznek olyan atkák a méhcsaládon belül, melyek elkerülik vagy legalábbis nem éri őket taglózó mennyiségű atkaölő szer. Ezek az atkák túlélik a kezelést és tovább szaporodhatnak. Ami ezen atkákat illeti, mivel nem ölte meg őket az atkaölő szer, így tovább szaporodva olyan rezisztens atkákat szaporítanak, melyek e hatóanyaggal szemben rezisztenciát mutathatnak. Ugyanígy a hosszan tartó hatású falapka nem megfelelő elkészítése is eredményezhet rezisztenciát. Ennek az a gyakorlati következménye, hogy a méhészek magasabb dózisban használják tovább az adott hatóanyagú szert, ami csak az atkával szemben vívott harc időhúzása, a méz szennyezése és még több méh pusztulását okozza, de a problémát nem oldjuk meg. A rácsos kaptáralj aranyat ér, ha megfelelően használjuk: lehetőleg minden kaptár alatt legyen. A rosszul kezelt, atkával elárasztott családok szeptember- október hónapban omlanak össze: különösen a vírusfertőzött családok esetén néhány nap alatt kiürülhet a kaptár. Az erős családok a természet rendje szerint ezeket kirabolják, de sajnos a mézzel együtt a vírusfertőzött atkák tömegét is hazaviszik. Az eredmény egy rendkívül erőteljes atka- és vírusfertőzés, ami a legerősebb, legjobb családjainkat kb. két hét alatt elviszi.
A rácsos kaptáraljba helyezett tesztpapír hetenkénti ellenőrzése ilyenkor életet menthet: ha egy-egy családnál hirtelen nagyszámú atka lehullását észleljük, azonnali beavatkozással a család még megmenthető. Az atkák gyérítését azért kellett (volna) elkezdeni rögtön a napraforgó elvirágzása után, hogy a júliusban kikelt méheket minél kevesebb atka szívja. Ezek a méhek fogják dajkálni az augusztusi fiasítást, amely az áttelelő méhek zömét adják. Az atkaszívott méhecske dajkáló értéke, pempőtermelő képessége csekély. Ha sok az atka, a dajkaméhek kevés pempőt termelnek és ezáltal a telelő méhek alultápláltak lesznek.
A kötelező őszi méhegészség-vizsgálatot haladéktalanul el kell végezni: akkor kell a családokat átvizsgálni, amikor még van fiasítás, különben a költésrothadás fertőzés felfedezése majdnem lehetetlen. Jaj annak a méhésznek, akinél a lépek tele vannak beszáradt fekete múmiákkal, „pörkösödött” hullával. Egy méhész kollégánál az egész állományban elterjedt a nyúlós költésrothadás, minden család tele volt beszáradt pörkökkel. Amikor kérdőre vontuk, hogy miért nem szólt előbb az egészségügyi felelősnek ekkora fertőzés láttán, azzal védekezett: nem volt nyúlós a megbetegedett fiasítás. Méhésztársak! Mindenkinek azt kívánom, hogy a saját méhészetében ilyet soha ne lásson! Ne azt figyelje, hogy nyúlik-e vagy sem, hanem behorpadt fedelű, lyukas fiasításos sejtet keressen, amelyen sötétre színeződött, halott álca van. Egy mellészúrt fapálcikával jelölje meg, és rohanjon az egészségügyi felelősért!
Őszi teendőink rendkívüli felelősséget kívánnak közös jövőnk érdekében, ezért bátorításként egy ősi bibliai intelemmel szeretném zárni szeptemberi teendőinket: „Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz és okulj!” (Péld. 6,6) Fontos tehát, hogy komolyan vegyük a természet parancsoló szavát, és szorgalmunk az őszi időszakban se lankadjon!
Molnár Gergely
