A külső itatók betegségeket terjeszthetnek, ezért gondoskodjunk a folyamatos tisztántartásukról. Az itatókat a kirepülés előtt üzemeljük be, hogy a dolgozó méhek hamar megtalálják, és odaszokjanak. Semmiképp se alkalmazzunk szoktatásra cukros oldatot. A túl klóros vizet nem szeretik a méhek, de a víz ásványianyag-tartalmát növelhetjük zeolitőrlemény itatóba helyezésével. Komfortosabbá, hatékonyabbá tehetjük az itatót a víz fűtésével, így nagyon sok dolgozót mentünk meg a pusztulástól. A kaptárokra szerelt külső itatók (légfékes) kirepülés nélkül biztosítják a vízellátást, de a víz hideg, sokszor be is fagyhat. A belső itatást a konténeres méhészek tudják a leghatékonyabban megoldani. Gyalogkaptárak esetében a belső keretetetőkbe adott híg szörppel tudunk vizet pótolni.
Nagyon fontos a víz pótlása azokban a napokban, amikor a fiasítás kiterjesztését követően az időjárás tartósan beszorítja a méheket a kaptárba.
Március közepén már biztosan elvégezhetjük az első általános, részletes átvizsgálást. A gyors vizsgálat célja az anya petézésének, a család élelemkészletének ellenőrzése. Vizsgálat során elegendő a fészek közepéről felmozdítani egyetlen keretet, melyben a fedett fiasítás minősége alapján megítélhetjük az anya egészségi állapotát. A zárt, egységesen fedett fiasítás az anya hibátlanságára utal. A szórt, sörétes, esetleg szórtan elhelyezkedő púpos (here) fias az anya rossz egészségi állapotára, kimerülésére utal. A csak here-fiasításos keret az anya teljes kimerülését, vagy szűz, de petéző, vagy pedig álanya jelenlétét jelzi. Utóbbi esetekben részletes vizsgálatra van szükség. A problémás családot fel kell számolni, a megmaradt népet anyás családokhoz kell elhelyezni.
A kiemelt középső keret mézkoszorújának nagyságából következtethetünk az élelemkészlet mennyiségére, hisz a középső keret a legszegényebb az élelem terén. A látottak alapján dönthetünk az élelempótlás módjáról és mértékéről.
A vizsgálat során szükség szerint igazíthatjuk az oldalsó takarást a család léputca változásához, az átnedvesedett felső takarást cseréljük ki.
Munkánkról feltétlen készítsünk feljegyzést, melynek első lépése a kaptár hátuljára krétával (gyerekek által használt aszfaltkréta) felírjuk a látottakat: léputcaszám, anyaprobléma, élelemhiány ténye. A munkák elvégzése után a feljegyzéseket a kaptárazonosítókhoz társítva, füzetbe jegyezzük le. A léputca-számok lehetőséget adnak a telelés értékelésére, a későbbi munkák tervezésére. Az állomány erőnlétének feltérképezése után dönthetünk a legyengült családok felszámolásáról, egyesítéséről, valamint a kiugróan nagy családok gyengítéséről. A termelési időszakban a túl erős családdal ugyanúgy probléma, többletmunka van, mint a túl gyengével. A nagyjából egységesített, rendezett állományban a későbbiekben egységes kezelést végezhetünk, így csökkenthetjük a kezelési költségeket.
Az első tavaszi átvizsgálást követően kezdjük meg felszámolni a nagy létszámú telelő állományokat, és vízparti kisebb telephelyeket létrehozva telepítsük szét a családokat. A telephelyek kiválasztásánál tartsuk szem előtt a megközelíthetőséget is, ne csak a növényzet összetételét figyeljük. A kialakított csoportok lehetőleg legyenek teljesen azonos erősségűek, így a csoportos kezeléssel tovább csökkenthetjük a kezelési, fenntartási költségeket. Kisebb állományok esetében is fontoljuk meg a kora tavaszi legelőre való vándorlást, mert a jó virágporos terület megalapozhatja egész évi termelésünket. A költözés tervezésekor azt is vegyük figyelembe, hogy környezetünkben hány méhész, mekkora állománnyal telelt, összességében mennyire van leterhelve röpkörzetünk.
Amennyiben tavaszi serkentő etetést alkalmazunk, annak legmegfelelőbb módszere a keretek tetejére, a takarás alá helyezett tálcás, vagy a fészek mellé helyezett keretetető. A tálcás etetőnél kicsit körülményessé válik az ebben az időben nagyon fontos felső takarás tökéletes biztosítása. A vályús etetőből még erős lehűlés esetén is elhordják a híg szörpöt a dolgozók. Az etetést rendszeresen, kis adagokkal végezzük, hisz az etetés célja nem a felhalmozás, hanem a napi élelem- és vízszükséglet fedezése.
A stabilizált, virágporban bőséges területekre széthordott családokkal a gyümölcsfák virágzásáig nincs nagyobb teendőnk. Kezdjük meg a tavaszi legeltetés tervezését, a kijelölt telephelyek lefoglalását. A területek tulajdonosaival egyeztessünk, ne csak a helyfoglalásról, hanem az alkalmazott növényvédelmi beavatkozásokról is. Bár rendkívül csábító a köves utak mellett kijelölni majdani lerakodási helyeinket, de aki teheti, menjen távolabb a főútvonalaktól, így egyenletes méheloszlást létrehozva nagyobb termésben reménykedhet. Látogassuk meg az akácerdőket, keressük fel az erdészeket, egyeztessük le eddigi vagy új lerakodási helyeinket, és táblázzuk is ki azokat. Könnyen meglepetés érhet bennünket, ha halogatjuk a területek bejárását. Jó tanácsként mondom, hogy ezekre a „szakmai” utakra vigyük magunkkal a család nő és gyermek tagjait, mert az elkövetkező néhány hónapban nem lesz rá időnk, és módunk, hogy velük foglalkozzunk.
A kirándulások és etetgetések mellett fordítsunk időt a méhészműhelyben végzendő munkálatokra is. A jól felfűtött műhelyben kezdjük meg a keretek fűzését, műlépezését, mert a gyümölcsfák virágzásának idején, már csak éjszakánként, alvás helyett lesz rá időnk. A melegen hengerelt műlépes kereteket lehetőleg enyhe helyen tároljuk, mert a túlzott lehűlés hatására a műlép megszakadhat, el is törhet. A termelési időszakban használt pároztatókat takarítsuk ki, a kis keretekbe ragasszunk műlép csíkokat, és töltsük fel az etetőket cukorlepénnyel. A kijárókat zárjuk le, vagy szivaccsal dugjuk be, majd raktárban tároljuk betelepítésig.
A hónap végéig kell leadni a gyógyszer-támogatási igényeket, lehetőleg ne halasszuk az utolsó pillanatra a postázást, hogy a szaktanácsadók is be tudják tartani a rájuk szabott határidőket.
Március a kertészkedés hónapja. Ne múljon el úgy év, hogy ne ültessünk környezetünkben néhány méhészetileg fontos növényt. Ajándékozzunk szomszédjainknak, ismerőseinknek is ezekből a növényekből.
Legyünk egy kicsit önzően jó-lelkűek.
Dohos László
