Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a kert csupán a virágok és vetemények helye. Ám elég egy barátságos, hosszú beszélgetés Petrás Mária vendégeként, hogy megérezzük, egyetlen kertben is elfér a természet, a művészet, a hit és a hagyomány. Csupa egyszerű dologról esett szó, mégis, amíg hallgattam, úgy éreztem, messzi utakat járunk be: jó nyolcszáz kilométernyit térben, és párszáz évnyit időben.
A csángó magyarok sorsából kiszakadt, de tőlük lélekben soha el nem vált asszony saját élete is regényes. Nyolcgyermekes földműves családba született a Bákó megyei Diószénben. Ott, ahol a pap és a tanító is csak románul szólhatott. 1990-ben járt először Magyarországon meghívottként, a néprajztudós Domokos Pál Péter köszöntő ünnepségén. 33 évesen, két kisgyerekkel vágott neki az új életnek: Budapestre költözött, és elvégezte az Iparművészeti Főiskolát és a Mesterképzőt. A Szervátiusz- és a Magyar Művészetért- díjas művész munkásságát azóta több mint kétszáz kiállítás, szépséges köztéri szobrok, keresztutak fémjelzik, munkái a tengeren túlra is eljutottak. A Tatros együttessel közös lemezük jelent meg. A Muzsikás együttes gyakori vendégeként is fellép a világ számos nagyvárosában. 2011–2016. között a Magyar Tehetség Nagykövete.
Békében földdel, éggel
Magunk mögött hagyva a várost, vízmosta mélyúton kaptatunk a hegyoldalba. A dűlőben nincsenek házszámok, legföljebb „fakapu” vagy „zöld kerítés”, mégis megtaláljuk. Vendéglátónk kedvesen fogad, fölballagunk vele a szőlők és gyümölcsfák övezte hosszú, meredek kerti úton. Elhagyjuk a műhelyt a száradó új munkákkal, elsétálunk a veteményes és a baromfiudvar mellett. Fenn, a ház előtti teraszról nagyszerű a kilátás. Szemben a Csobánka, körben a közeli és távoli hegyek kékbe-zöldbe burkolózó lánca. Sétányi távolságra a Holdvilág-árok.
– Csúdálatosan szép. Mikor a völgy béterül a párával, csak a csúcsok látszanak, olyan, mint egy japán festmény – mondja Mária, csángó ízekkel a hangjában. Amikor 2000- ben házhelyet kerestem, jöttem egyre kijjebb, kijjebb a városból. Errefelé elvadult csipke és akác volt mindenütt. De nagy volt a telek, és ahogy lenéztem napszentület felé, erősen megtetszett a látvány.
– A tüskebozótból idővel kert nőtt ki, és felépült a ház. Az első látásra szerény, nádtetős épület érdekes építészeti megoldásokat rejt: csupa-boltív belső teret, és félig a hegyoldalba süllyesztett hátsó frontot.
– Ilyennek gondoltam el, lerajzoltam, és Szűcs Endre építész megtervezte. Úgy akartam, hogy paraszti jellegű legyen az épületet, idézze a Balatonfelvidék pincéit, mert azok nagyon tetszenek, és kicsit az én ízlésem is benne legyen. Csak azt sajnálom, hogy tornácra nem adtak engedélyt. Mi magunk építettük, házi módszerekvel oldottunk meg sok mindent. A testvéreim jöttek Moldvából is segíteni. Két húgom és egy öcsém már itt él a hegyen. A fiam meg a lányom pedig a családjával velünk, ezen az udvaron.
– Nagy erőt adhat az összetartozás. A hely is az otthoni tájra emlékezteti?
– Csak az álmaimra. Nálunk teljes harmóniában együtt éltek az univerzummal, Istennel, a hittel, a képzelettel. A földdel is harmóniában volt az ember. Minden-minden csudálatosan szép kerek volt, és benne a természetnek a törvényei is.
Lombok és szobrok
A ház előtt fűzfa, nyárfa posztol, mögötte akác és orgona illatozik tavasszal. Körül trombitafolyondárral benőtt lugas, kis sziklakerttel. A szirmok, levelek közt kerekded arcú, kedves paraszt-madonnák üldögélnek. Mintha a szobrok együtt nőttek volna ki a lombokkal. Pedig az alkalmi kerti tárlat mindig változik. Most épp a télen kipusztult tuja hűlt helyébe került a vidéki bemutatóról frissen visszatért figura. A félhektáros kert az alkotásra, gazdálkodásra és a szabadtéri kiállításra egyaránt teret ad.
– Munkáiba beleszövődik ez a közvetlen természetkapcsolat?
– Ez a hely sokat segít nekem elejitől kezdve. Ahhoz hogy az ember ki tudjon szakadni a mai világból, és teremtsen ő is valamit, ahhoz kell egy kicsi csend, béke. Szeretek bemenni Budapestre is, de dolgozni csak itt tudok. Itt szabad embernek érzem magamat. Nem akarok nagy szavakat mondani, de szükségem van rá, hogy erőket kapjak a földtől, erdőktől, a fáktól, akár egy kis fűszáltól – a természettől, amit nem az ember teremtett.
– A kerteken az emberi kéz nyoma is meglátszik. Kivált itt, ahol regiment gyümölcsfa zöldell, gazdag a konyhakert, és nemcsak a lugasban, de szerteszét a fűben is szobrok, töredékek bukkannak fel.
– Tavaszonként kitisztítjuk a kertet, mert elborítaná az akác, a csipke, az ecetfa. Kiirtani se lehet, de nem bánom, ősszel szép az ezerféle meleg szín. A gyümölcsfákat és a füzeket is én plántáltam. A sárgabarack, a körte, a birs, a szilva, s a többi, még a citromfa is édesanyámtól való, ő oltatta be még gyermekkoromban, azóta terem. A szőlővesszőket édesapám Othel lo szőlőjéből hoztam, próbálom szaporítani. A nagy fák mellett sok a fiatal csemete, mert egyik évben voltak kecskéink, és azok mindent lerágtak. Újat kellett ültetni. Azóta csak baromfit tartunk. Vannak lúdjaink, tyúkjaink, néma kacsák, gyöngytyúkok, jófajta moldvai kopasznyakúak. Ha enni adok, mind esszegyűlnek – nevet Mária, és igazolva a mondottakat, jókora túlérett paradicsomot hajít át a veteményes kerítésén a baromfiudvarba. A szárnyas népség élénk lelkesedéssel fogadja, érces kukorékolás harsan, és a délcegtarka háziúr is előlépked sarkantyúin.
Névtelen szentek közt
A beszélgetést a házban folytatjuk, ahol Petrás Mária kerámiái mellett izgalmas üvegmunkáit is szemügyre vehetem. Szó esik sok mindenről: művészetről, tanulmányokról, kertről, unokákról, de bárhonnan indulunk, a gondolatok a szülőföldhöz vezetnek.
– Letisztult világ volt, szépek voltak az arányok. Az volt a különleges a csángókban, ahogy a reményt és a kötődést a felső világhoz meg tudták élni a mindennapjaikban. Sok gyermek született, az asszonyok szép öltözetben jártak, tapintatosak voltak, arra is vigyáztak, mit beszélnek. A gonosznak a nevét nem ejtették ki soha, nehogy megidézzék. A reggeli Mária-harangszótól az esti Mária-harangszóig, az élet kezdetétől a halálig össze volt rendezve az életük. Névtelen szentek között éltem, a munkáimban azokat a szép, kisugárzó arcokat akarom megjeleníteni. Amit kaptam tőlük, kötelességem továbbadni. Én abból a világból táplálkozom, és oda térek vissza, hogy ne tévedjek el.
– Milyen volt a moldvai szülői kert, milyen útravalót adott?
– Kicsinek számított a szülőfalumban, de minden volt benne, ami kellett a konyhára. Reggel főzött édesanyám málét, délre, ha akartunk valami leveset, vagy főzeléket. Kimentünk a kertbe, és hoztunk be egy jó kosárral mindenféle zöld levelet. Korán tavasszal labodalevelet: vöröset, meg zöldet, lósósdit, meg édes sóskát is. A lestyánt alig vártuk, hogy kiújjodzzon tavasszal, ahogy a rügyét kiengedte, már ízesítettünk vele. Júniusban meggyel savanyítottuk a leveseket, a zöldbabot, labodát. Belefőztük a meggyet, nagyon szép és elképesztően finom, nem lehet helyettesíteni semmivel! Zöld almával, zöld szilvával, zöld sárgabarackkal is savanyítottunk, mindenik más karaktert ad. Édesanyám eltett télire mindenfélét. Régen a 
házak előtt a tornácnál szép, díszes végű oszlopok, lókötők voltak, ezek közé kötelet húztak, ott szárítottak. Felfűzték a labodalevelet, a sóskát, a zöldbabot úgy, mint a dohányt, és kiaggatták. A gombát, a savanyító gyümölcsöket is így aszalták. Szombaton csináltunk tőtikét, annyit, hogy kitartott két nap is. A mai napig ünnepi étel, húsvétkor is főzzük. Esszeszámítottuk egyszer a lányommal, hogy 46 féle levél, fűszer, zöldség és még gabonakása is kerül a szőlőlevélbe.
Pimpó és kókenny
A frissen főtt, illatos, finom tőtikével meg is kínál Mária, hiszen vendégvárónak elkészítette. A hozzávalók jó része itt a kertben termett. Valóban jeles étek.
– Említette a húsvétot, hogyan telik az ünnep itt a hegyen?
– Próbálunk úgy ünnepelni, mint otthon. Elmegyünk a templomba, ágacskát, pimpót (barkát) szenteltetünk, és átmegyünk a húgomékhoz is. Énekelünk, együtt van a család. Hamvasszerdátul már kezdünk készülődni lelkiekben, imádkozunk, böjtölünk. Ünnep előtt megsütjük a kozonákot, a húsvéti kalácsot. Ennek egyik gazdagabb változata a kókennya: kiterítjük körbe a kalácstésztát, megtöltjük tojásos tehéntúróval, és sok finomsággal. Mikor megkelik, bétesszük a sütőbe. Sokan vagyunk, kicsi süteménykékvel nem győzné az ember. Maradunk a csángó hagyományos ételeknél, mert ezeket ilyen nagyobb családokra találták ki.
– A kerámiák is szerepet kapnak ünnepkor?
– Ha jön a húsvét, beviszem a házba a piétát, vagy a feszületet, mikor minek van ideje.
– E gondolatkörben született a legtöbb műve. Jobbára szabad térbe kívánkoznak. Hol láthatók?
– Sokfelé. Budapesten és vidéken vagy tizenöt szabadtéri munkám van szép környezetben. A Balaton-felvidéken oszlopfülkék, Sitkén, Százhalombattán, Száron, Csikótöttösön, Karancsságon egy-egy keresztutam áll, és most készült el a köveskáli. A mesterképző diplomamunkám, a közel életnagyságú ötalakos kerámia pedig egyenest Böjte Csabáék udvarára került Dévára, a Ferences Kolostor egykori kerengőjébe.
