0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 22.

A ciklámen

Több mint 20 ciklámenfajt tart számon a botanika. A szobaciklámen létrehozásában ezek közül csak egyetlen játszott szerepet: a Cyclamen persicum.

Neve ellenére a Cyclamen persicum nem Perzsia (vagyis a mai Irán) területén él. Délkelet-Törökország, Ciprus, Libanon, Szíria és Izrael a hazája, de Dioszkoridész és Plinius is perzsa ciklámen néven emlegette. 1768-ban írták le hivatalosan. Talán a latin nevét nem a hazája, hanem a virág színe ihlette, mert a vadon élő fajok színe az őszibarackéhoz hasonlít, amelynek latin neve Prunus persica.
A 18. században kezdték termeszteni, de a nemesítés a 19. században indult sikeres útjára. Először Franciaországban, majd Németországban keltette föl a nemesítő kertészek érdeklődését. A növény genetikai változékonyságát és a nemesítők leleményességét mutatja, hogy ma hányféle színben, alakban és méretben kapható. Ezt a gumós évelőt a termesztők magról nevelik, bár szövettenyésztéssel is próbálkoznak. Az eredeti 34 év helyett nagyüzemi körülmények között ma már csupán 810 hónapig tart a piacképes növény fölnevelése magból.
Hosszú ideig a nagy virágú, nagy méretű fajták voltak divatosak, ma viszont a minik is ugyanolyan kelendők. Ezek jobban hasonlítanak a vad fajhoz, és előfordul, hogy visszajön a finom, parfümös illat, ami a faj jellegzetessége, és ami a nagyméretű fajtákból teljesen eltűnt.
A levelek is nagyon változatosak, ha kicsit keresgélünk az üzletben, nagyon mutatós levelű példányokat is találhatunk. Vásárlás előtt vizsgáljuk meg a kiszemelt növényt. A hatalmas virág- és levéltömeget nagyon intenzív kultúrában lehet csak elérni, szigorú tápanyag- és vízellátással, hőmérsékletszabályozással, sok fénnyel (de nem tűző nappal). A sűrű levéltömeg hátránya, hogy kevésbé szellős helyen a levelek tövénél könnyen rothadásnak indul a gumó. Ha a lomb alján kókadt, nyálkás nyelű levelet vagy virágbimbót látunk, akkor ne vegyük meg a tövet!
Ciklámenünket házilag újra virágoztathatjuk, évekig gyönyörködhetünk benne. Magról is szaporíthatjuk, ha mozgatjuk a virágzás idején, önmagát megtermékenyíti, és magot hoz. Ebből aztán sokféle forma jöhet létre. Lehet, hogy nem hasonlítanak majd az anyanövényhez, de annál izgalmasabb a játék. Házilag, ablakpárkányon nem lehet 10 hónap alatt virágzó növényt nevelni, de 2-3 év alatt már igen. A magot frissen érdemes elvetni, vagy ha nem friss, akkor egy napig áztatni, mielőtt a földbe kerül. Sötétben, 16 C-fokon a legbiztosabb a csírázás, de ez nem kizárólagos, csak gyorsító tényező. A ciklámen tartásánál nagyon fontos a hűvös helyiség (16-18 C-fok), a jó szellőzés (de nem huzat!), a sok fény és a tűző naptól való védelem. A legkritikusabb tényező, amelybe a legtöbb ciklámen belepusztul, az öntözés.
Alulról érdemes öntözni, hogy a gumó körül soha ne legyen túlzottan nedves a talaj. Az öntözés gyakorisága több tényezőtől függ: agyag- vagy műanyag a cserép, milyen hőmérsékleten tartjuk, mekkora a növény. Jó, ha két öntözés között kissé kiszárad a közeg, de nem jó, ha lekókadnak a levelek és virágok, mert ez a sokkhatás gyengíti a növényt. Amikor a levelek tapintásra puhábbak (csökken bennük a turgornyomás), de még nincs látható kókadtság, akkor kell öntözni. Állítsuk vízbe a cserepet fele magasságig, legföljebb 12 órára. Tovább ne álljon vízben a növény!
Tévhit, hogy a szobaciklámen nem szereti a meszet, ezért nem szabad csapvízzel öntözni. A mésszel semmi baja, sőt, valamennyi kálciumra szüksége is van. A vízben lévő túl magas sókoncentrációt viseli rosszul, ami „keménnyé“ teszi a csapvizet. Ugyanígy a tápsókra is kényes, ezért – bár tápoldatozni mindenképpen kell –, inkább gyakrabban és kis koncentrációban érdemes. Virágos növényekhez ajánlott tápoldattal öntözzük, minden második öntözésnél az ajánlott tápoldat-mennyiség felét keverjük a vízbe. A gyakori szellőztetés és az elszáradt levelek, elhervadt virágok rendszeres eltávolítása nagyon fontos.
Élőhelyén a Cyclamen persicum nyáron a meleg és a szárazság ellen védekezve behúzódik a talajba, majd ősszel a hűvösebb idő és az első esők hatására leveleket hoz, és virágzik. Késő tavasszal, amikor a szobaciklámen levelei sárgulni kezdenek, abbahagyhatjuk az öntözést és egész nyáron majdnem teljesen szárazon tarthatjuk a tövet. Szeptemberben, amikor már megjelennek az első levélkék, ültessük át és kezdjük öntözni. A cserép ne legyen túl nagy, a gumó teteje látszódjon ki a talajból.
A kellő (de nem túlzott) gonddal tartott ciklámen lakásunk szép és hosszan virágzó őszi-téli dísze lehet. Érdemes keresni az illatosakat, nem zavaróan erős, nagyon kellemesen megtölti a szobát.

A szobaciklámen nevelésének legfontosabb lépései

1 Vásárlás előtt vizsgáljuk meg a levelek alatt, hogy látunk-e kezdődő rothadást.
2 A tél folyamán tartsuk hűvös, világos helyiségben, ablakpárkányon vagy télikertben.
3 Amikor a közeg már kissé kiszáradt, de a növény még nem kókad, alulról alaposan szívassuk fel vízzel. Hetenként adjunk híg, virágos növényeknek ajánlott tápoldatot, közben pedig tiszta, lehetőség szerint esővizet vagy forralt csapvizet.
4 Minden öntözéskor forgassuk el 90 fokkal, hogy ne csak egy irányból kapjon fényt. Naponta alaposan szellőztessünk.
5 Nyár elején, amikor a levelek kezdenek sárgulni, ritkítsuk, majd hagyjuk abba az öntözést.
6 Ősz elején, vagy amikor hajtani kezd, ültessük át friss, rostos tőzeget tartalmazó virágföldbe, amelyhez 1/3 arányban durva folyami sódert vagy perlitet kevertünk.
7 Az átültetés után jó alaposan szívassuk fel vízzel, utána pedig a fenti módon öntözzük tovább.
 

Forrás: