Megint támad a borókaszú

Eredetileg Kelet- és Észak-Afrikában, a Földközi-tenger mellékén, a Krím, a Kaukázus és Kis-Ázsia területén őshonos. Hazánkban 1959-től ismert az előfordulása, jelenleg Németország északi részén is megtalálható. Terjedését segítette a világviszonylatban zajló növénykereskedelem, a meleg, száraz nyarak, valamint a fölmelegedés. Ahol megtelepedett, ott néhány év után komoly károkat okozott.
A borókaszú imágója 2,1-2,7 milliméter hosszú, barnásfekete, a lábai és a csápjai világosabbak. Az imágó nagyobb távolságra is elrepül.A bábból kibújt imágók május közepétől rágják ki magukat a fertőzött fából, a kirágás helyén a kérgen 1 milliméternél alig nagyobb lyuk marad utánuk. Ezt követően kezdik el az érési táplálkozásukat. A frissen előjött imágók az 5-10, ritkán 20 centiméter hosszú, általában másodéves oldalhajtás tövébe, az ágvillában rágnak be, onnan 0,5-1 centiméter hosszan kiodvasítják a hajtás belsejét a hajtáscsúcs felé. A berágás helye a rágcsálékról és a kifolyó gyantáról fölismerhető. Amint a károsított hajtás elszíneződik, azt elhagyja az imágó, és a közeli oldalhajtásban folytatja táplálkozását. Az első elszíneződött oldalágak júniusban jelennek meg, a károsítás késő őszig folyamatos. A kiodvasított oldalhajtások elveszítik színüket, megbarnulnak, majd a következő év májusáig a szél hatására az alapjuknál letörnek.
A borókaszú az érési táplálkozásával esztétikai kárt okoz, hajtáskárt az életfán (Thuja) kívül a hamiscipruson (Chamaecyparis), a borókán (Juniperus) és a Leyland-cipruson (×Cupres­socyparis leylandii) láthatunk még.

Anyajáratok és lárvajáratok

Az imágók a károsított oldalhajtások tövében vagy a törzsbe vájt járatban telelnek.
A nőstények a gazdanövény kérge alatt (törzs, ág) a szíjácsban, a növekedési iránnyal párhuzamosan 2-5 centiméter hosszú kétkarú anyajáratokat készítenek, a keletkező faforgácsot a talajra hullatják. Csak ritkán fordul elő, hogy egy járatban két nőstény él, olyankor az anyajárat 3-4 karú. A nőstények az anyajárat oldalára rakják petéiket, az abból kikelő lábatlan, krémszínű lárvák az anya járatra merőlegesen, egymással közel párhuzamos járatot rágnak. A lárvajáratok ritkán állók, az anyajáratoktól eltérően rágcsálékkal tömöttek, a járat végén a szíjácsba mélyedten alakítják ki bábkamrájukat. A kérgen egy-egy nőstény befurakodási helye körül megközelítően 3 centiméter átmérőjű körben, számos kör alakú ki­furakodási lyuk található. A járatok zavarják a víz és a tápanyag áramlását, amitől a korona egy része vagy az egész növény is elhalhat. Amennyiben a járatok nem érnek össze, a lárvák fejlődé­se hosszú időn át látens ma­radhat. Költési járatot csak a Chamaecyparis lawsonia na, a Thuja occidentalis és a Thuja orientalis fiatal tör­zsébe, ágába rág. Évenként egy, esetleg két nemzedéke fejlődik, az imágók májustól rajzanak, a fő rajzás július­ban befejeződik.

Megfullad

Az országban mindenütt el­terjedt. Előfordulása egy-­egy településen belül is különbö­ző, akár néhány száz méteren belül is találunk fertőzéstől mentes és erősen fertőzött növényeket. Érési táplálkozá­sával a növények díszértékét – különösen a Thuja occidentalis Smaragdét – csök­kenti, rontja. Leginkább a le­gyengült, a szárazságtól szen­vedő, valamint a frissen tele­pített növényeken lép föl. A hosszú, meleg ősz kedvez az érési táplálkozásának, hiszen megnyúlik az arra alkalmas idő hossza, emiatt növekszik a károsított hajtások száma. Az egészséges, jó táperőben lévő fa kevésbé alkalmas a táplálkozásra, mivel az sok gyantát termel, amibe a berá­gó bogár szinte belefullad. Amíg az érési táplálkozás esz­tétikai kárt okoz, addig a sza­porodáshoz a kéreg alatt ki­alakított járatoktól elhalhat a fertőzött ág vagy akár a fa törzse is.

Legjobb a megelőzés

Legjobb védekezés a megelő­zés, ehhez első lépés az egész­séges szaporítóanyag. Csak megbízható kereskedőtől vá­sároljunk. Tartsuk jó erőnlé­ten a növényeinket, szárazság esetén gondoskodjunk folya­matos vízellátásukról. Amenynyiben a borókaszú kártéte­lével találkozunk, akkor töre­kedjünk a bogarak elpusztí­tására.
Az érési táplálkozás kezde­ti jeleit mutató hajtásokat (egy-­egy elszíneződő hajtás meg­jelenése) azonnal, tehát amíg megtalálható benne a bogár, az elágazásnál vágjuk le. Az elszáradt hajtás tövét is ellen­őrizzük, mert a borókaszú gyakran oda húzódik vissza. A levágott hajtásokat és a megtalált bogarakat semmi­sítsük meg. A bogarak előbú­jása hosszú ideig tart, ezért késő őszig ellenőrizzük a haj­tásokat.
Tavasszal az elhaló fákon keressünk szúrágásnyomo­kat. A lyuk körül a kérget késsel sekélyen hántsuk le, amennyiben a növény kérge alatt a szú jellegzetes rágás­nyomát találjuk, akkor nagy valószínűséggel borókaszú okozhatta az elhalást. Az el­halt fát az imágók rajzáskez­dete előtt vágjuk ki és éges­sük el.
A vegyszeres védekezés ne­hezen kivitelezhető, a rajzás­kezdet megállapítása ugyanis körülményes, a rajzás hoszszan elhúzódó. Ha tavasszal borókaszú miatt elhalt fát ta­lálunk, akkor ennek kisebb ágdarabján vagy még élő nö­vényen keressünk szú­befu­rakodási nyílásokat, és figyel­jük meg, hogy a nyílások kör­nyékén mikor jelennek meg újabbak (kirágási helyek). Az ágakból előbúvó bogarak el­len piretroidtartalmú szerrel (pl. Karate Zeon 5 CS), a raj­zási idő alatt (júniustól szep­temberig) többször perme­tezzünk. Vegyük figyelembe, hogy a piretroidok érzéke­nyek a napfényre. Faiskolá­ban a repülés kezdetétől a hosszú hatástartamú szerek használhatók. Sajnos a kéreg alatt lévő lárvák ellen nem le­het vegyszerrel hatásosan vé­dekezni.

Nem mindig

Nem minden hajtásvég­-száradásért felelős azon­ban a borókaszú. Érési táp­lálkozásának tünete abio­tikus károsodásokkal, ro­var­- és gombakártétellel is összetéveszthető. Száraz nyarakon a tuják, hamis­ciprusok palástján a szá­razságtól is elhalhatnak a hajtások. Túlöntözés, hosszan tartó, erősen csapa­dékos időjárás, talajtömő­dés következtében sérül­het a gyökérzet, emiatt nem tudja a növényt ele­gendő vízzel, tápanyaggal ellátni, ezért sárgulnak, majd elhalnak a hajtások.
Az árnyékban, különösen a korona belsejében lévő ágak barnulása, elhalása sem a borókaszú számlá­jára írandó, az természe­tes jelenség. A hajtás csú­csi részének sárgulásakor a tuja aknázómoly károsí­tására kell gyanakodni. A masszív ágelhalást okozó gombabetegségek tünete is hasonlít az érési táplál­kozás kezdetén lévő haj­táshoz.
Vastagabb ágak, sőt az egész növény is elhalhat a hazánkban is előforduló tujaszú (Phloeosinus thu­jae) lárváinak károsítása nyomán, de a tujaszú nem okoz hajtáskárt, mivel imágói a költési helyen folytatják érési táplálkozá­sukat.