0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 1.

A fás részek betegségei

Az utóbbi húsz évben az alkalmazott agrotechnikai eljárások, az ültetési sűrűség, a fajták (nem csak az alma), valamint az alanyok terén végbement változások szinte forradalmi jellegűek. A külterjes gyümölcsültetvényeket intenzív orsó és oszlopos koronaformák váltották fel. A modern almafajták és az M9 alany lehetővé teszik a hektáronkénti 40-60 tonnás, sőt még az annál is nagyobb minőségi almatermést. Sajnos, számos igen népszerű almafajta (pl. a Gala, Elise, Pinova, illetve a Sampion csoporthoz tartozók) fogékony a fa- és kéregbetegségekre.

Az M9-es alanyon levő gyümölcsfák törzskerülete jóval kisebb, mint az erős alanyokon álló fáké, ezért a kórokozók már fiatal korukban könnyen „meggyűrűzhetik” ezeket. Vajon lehetséges-e az alma termesztése a frissen termőre fordult ültetvényekben történő veszteségek nélkül?

Az almafa nektriás rákja

Az utóbbi években a legveszélyesebb az alma nektriás rákja, amit a fertőzött vesszőkön micéliumával áttelelő Neo­nect­ria­ ditissima (syn. Nectria­ galligena,­ Neonectria­ gallige­na) gomba okoz. Konídiumai egész éven át, aszkospórái pedig a szeptember-március közti időszakban fordulnak elő. Anna ­Bielenin szerint a szomszéd ültetvényben levő fa egyetlen nagy sebén 300 ezer aszkospórát is képezhet, amelyek 2 évig megtartják csírázó képességüket.
Az almafarákot előidéző gomba fertőzőképességét tanulmányozó Marek ­Gra­bow­ski megfigyelte, hogy az egész éven keresztül aktív kórokozó fertőzése különösen novemberben és decemberben veszélyezteti a fákat, mert olyankor van a legtöbb elhalt vessző. A nyugalmi állapotba lépő fákon sok a nehezen beszáradó levélripacs. Nedves időjárási viszonyok között, esőben, ködben és alacsony hőmérsékleten ezek nyitott kapukként fogadják a N.­gal­ligena spóráit. Az M9 törpe alanyon levő fa nem túl nagy törzskerülete miatt az ilyenkor bekövetkezett fertőzések tetemes károkat okoznak a fiatal ültetvényekben. A vegetációs időszakban viszont más körülmények uralkodnak, akkor a növény védekezik a fertőzés és a betegség kifejlődése ellen. A fák kalluszt képeznek, melynek segítségével elválasztják az egészséges szöveteket a fertőzöttől, ami megakadályozza a betegség terjedését. Emiatt az április – augusztus időszak fertőzései a legkevésbé károsak.
A nyugat-európai termelők a nektriás betegségre hajlamos fajtákat is termesztik, attól függetlenül, hogy az ottani éghajlati viszonyok a lengyelországinál még kedvezőbbek a fertőzés kialakulásához. Hogyan boldogulnak? Már a lombhulláskor elvégzik az első megelőző kezeléseket, ami Lengyelországban nem szokás. Pedig szükséges lenne a fák lepermetezése a szüret után, majd amikor a lomb fele, és végül, amikor az összes levél lehullott. A belga, a holland és más nyugat-európai országok termesztői különböző növényvédő szereket alkalmaznak e célra.
A táblázatból kitűnik, hogy e betegség ellen a tiofanán­metil (Topsin M 500) a leghatásosabb. Hollandiában hektáronkénti 2,25 literes adagban, Németországban 0,75 l/ha/1m famagasság dózisban engedélyezett erre a célra. Eredményesen fékezi a micélium fejlődését, a konídiumok képzését, csírázását. A csírázó spórákra hasonlóan hat a kaptán is, amelyik viszont nem olyan hatásos a micéliumfejlődés és a konídiumképzés megakadályozásában, mint a tiofanát­metil. Hollandiában bizonyították, hogy a tebukonazolrészben hatásos a csírázó spórák és a micélium ellen, a konídiumokra azonban nem egyértelmű a hatása. A nátrium­hipokloritis eredményesen fékezi a konídiumok képzését.

Egyéb növénypatogén gombák

A nektriás ágelhalást okozó Nectria­cinnabarina gomba micéliuma és termőtestei a fertőzött gallyakon telelnek. Tavasszal a szeles, esős időben terjednek a konídiumok és a tömlőspórák, megfertőzve a legyengült, elszáradó vessző-ket, de sebeken keresztül az egészségeseket is. A tenyészidőszakban a konídiumok az aktívak. A betegség elleni védekezés főleg a megelőző intézkedésekből, az elszáradt és a beteg ágak, tehát a fertőzési források eltávolításából áll. A metszési felületeket kenjük be 2 százalékos Topsin M 500 szert tartalmazó diszperziós festékkel vagy készen kapható sebkezelőkkel. Az eltávolított ágakat égessük el.
A fitoftórás megbetegedés (Phytophthora­ cactorum) a gomba micéliumával és spó­ráival telel át a talajban és a fertőzött növényi maradvá­nyokon. A törzs megfertőzése micéliummal, zoospórákkal (rajzóspórák) az oltási hely sebein következik be, általá­ban a nyár második felében.
Az alanyok fitoftórás megbe­tegedésre való érzékenysége eltérő. A legérzékenyebb az MM 106, közepesen érzékeny az M 26, P 60, P 16 és a P 22, a legkevésbé érzékeny pedig az M 7, P 14 és az M 9. A P 2 el­lenálló a fitoftórás rothadás­sal szemben. A védelem a be­tegségre kevésbé fogékony alanyok használatán, a maga­san végzett oltáson (kb. 10 centiméterrel a talaj szintje fölött), valamint a jó termő­helyválasztáson (a vizes, ne­héz talajokon való ültetvény­telepítés mellőzésén) alapul. Ha megjelenik a fertőzés, ak­kor közvetlenül virágzás után, majd 30 napon belül ismétel­ten permetezzük le a törzset és a körülötte levő talajt Aliette 80 WG növényvédő szer 0,5 százalékos oldatával.
A Diaporthe perniciosa gomba az almatermésűeket és a csonthéjasokat támadja meg. Az elsődleges fertőzés konídiumokkal és aszkospó­rák kal történik a kéreg sebzé­sein keresztül, amelyen a ko­nídiumokat tartalmazó sötét piknídiumok láthatók. A fer­tőzés gyakori következménye az ágon vagy a törzsön bekö­vetkező gyűrűszerű elhalás. A fertőzött kéregrész besüpped és repedezik. A védekezés a fertőzött fák kivágásából, il­letve a beteg ágak eltávolításá­ból és elégetéséből áll. A vágá­si felületeket kezeljük Topsin M 500 2 százalékos oldatát tartalmazó diszperziós fes­tékkel vagy kertészeti sebke­zelővel. A metszést, a jégve­rést, illetve a szedést követő­en permetezzük a fákat az említett szerrel, illetve hason­ló hatásmódú készítménnyel.
A lilás réteggomba (Chon­drostereum purpureum) fő­leg a csonthéjasokat, ritkáb­ban az almafákat betegíti meg. A metszés, a fagyás vagy a kár­tevők rágása következtében keletkezett sebeken keresztül hatolnak be a fatörzsbe és az ágakba a gomba bazídiospó­rái és micéliuma. A munka­végzés folyamán használt szerszámokkal is terjesztjük a micéliumot. A betegség a fa­részben és a kéregben egy­aránt fejlődik, ennek eredmé­nyeképpen következik be a farész barnulása, rothadása, a kéreg leválása. Az elhalt fán megjelennek a gomba félkör alakú, egymáson fekvő ter­mőtestjei. A gomba által kibo­csátott enzimek okozzák a le­velek ezüstös elszíneződését, ami az epidermisz és az oszlo­pos parenchima közé került levegőnek köszönhető. A fer­tőzött fák kivágásával, a met­szőollók és a fűrészek 70 szá­zalékos denaturált szeszben, illetve 10 százalékos nátrium­hipoklo rit ban való fertőtlení­tésével védekezhetünk a fer­tőzés ellen. A metszési felüle­teket kezeljük 2 százalékos gombaölő szert tartalmazó diszperziós festékkel.
A gyümölcsfák farész rotha­dását számos patogén okozza. A metszési felületek, vala­mint fagyások következtében a törzsön és az ágakon kelet­kezett sebek nyitott kapuként működnek a különböző, de nem feltétlenül betegséget okozó gombák számára. A le­hetőséggel élve fejlődésnek indulnak a fertőzött szövetek­ben és a fa gyengülését, végül pusztulását is okozhatják. A megbetegített növény fája barnul, szivacsosodik, szét­esik. Törzsén, ágain megje­lennek a termőtestek, a tap­lók. Megelőzésként távolítsuk és égessük el a fertőzött fákat, ágakat. A sebeket kezeljük diszperziós festékkel 2 száza­lékos Topsin M 500 SC hozzá­adásával.

Baktériumos fertőzések

Pseudomonas syringae el­sősorban a meggyet és a cse­resznyét betegíti. A baktéri­um az ágak felületén, a rü­gyekben és a kéregben telel át. Tavasszal főleg meleg, ned­ves időben következik be a fő fertőzés, az esőcseppekkel jutnak el a baktériumok a rü­gyekből a virágkezdemények­be, a sérült ágakra. A növé­nyek ősszel, a levélripacsokon keresztül is fertőződhetnek. A kártevők, például a kéreg­moly által ejtett sebeken ke­resztül is bejuthatnak a kór­okozók. A baktériumok a gyü­mölcsfa tápanyagait használ­ják fel és termelt toxinjaikkal gyengítik a gazdanövényt, így a fák fagyállósága számotte­vően romlik. Az erősen fertő­zött egyedeket feltétlenül tá­volítsuk el, míg a kevésbé be­teg fákról elég a károsodott vesszők, ágak lemetszése és a sebkezelés. A rügyfakadás és a lombhullás időszakában aján­latos réztartalmú készítmé­nyekkel a fákat permetezni.
A tűzelhalás (Erwinia amy­lovora) főleg az almatermé­sűeket, de a csonthéjasokat és a málnát is megfertőzheti. A kórokozó a beteg, de még élő vesszőkön telel át és a fertő­zés tavasszal, nedves, meleg időben a nektáriumokon, sztó­mákon (gázcserenyí lá so kon), lenticellákon (paraszemöl csö­kön), valamint bármilyen szö­vetsérülésen keresztül is be­következhet. A betegség el­terjedésében nagy szerep jut a rovaroknak, a madaraknak, a szélnek, valamint az esőnek is. A fertőzést követően a bak­tériumok a háncsban terjed­nek. Jelenleg a védekezés a beteg hajtások eltávolításából (30 cm­-es biztonsági csonkkal) és elégetéséből, valamint 2 szá­zalékos réztartalmú szert tar­talmazó diszperziós festékkel végzett sebkezelésből áll. A szerszámok fertőtlenítése fel­tétlenül ajánlott 70 százalékos denaturált szeszben vagy 10 százalékos nátrium­hipoklorit­ban. A gyümölcsfákat április elején és a vége felé, majd a júniusi gyümölcshullást, vala­mint a szüretet követően ke­zeljük réztartalmú szerekkel.

Magyarországon engedélyezett

A cikkben a lengyel nö­vényvédelmi megoldások szerepelnek, hazánkban ettől eltérő a különböző szerek engedélye. Magyar­országon az Aliette az al­ma tűzelhalás ellen enge­délyezett készítmény.
A Topsin­ M 70 WDG a gyümölcstermesztésben alma, körte, cseresznye, meggy és szilva védelmé­re engedélyezett liszthar­mat, varasodás, monília és levélbetegségek ellen.
A kaptán hatóanyagú szerek közül a következők használhatók a gyümölcs­termesztésben, de mind­egyik I. forgalmi kategóri­ába tartozik és legfeljebb 2018­ig tart az engedé­lyük: Buvicid K 370 SC, Merpan 48 SC és 80 WDG, Orthocid 80 WDG. A liszt­harmat kivételével számos gombás betegség elleni védekezésre alkalmasak.
Tebukonazolható anya­got tartalmaz és almater­mésűekben, csonthéjasok­ban használható a Flint Max, a Folicur 25 WG, a Folicur Solo, a Mystic 250 EC, az Orius 20 EW, vala­mint a Riza 250 EW. A Flint Max, a Mystic és a Riza I. kategóriás készítmény.

Forrás: