Az előző évszázad második harmadában az algériai, a tunéziai és a marokkói szőlőültetvények összterülete közel 150 ezer hektárt tett ki és a termésükből készített – döntően vörös – borokat előszeretettel vásárolták európai országok pincészetei, mindenekelőtt házasításokhoz történő felhasználásra. Később azonban, elsősorban a francia fennhatóság megszűnésének egyik következményeként, ezekben az országokban ennek az – államosításra került – ágazatnak a szerepe számottevően csökkent, aminek döntően két oka volt: egyrészt elveszítették az anyaország létfontosságú piacát, másrészt a nagyszámú külföldi illetőségű népesség távozásával és a vallás szerepének erősödésével jócskán visszaesett a belföldi kereslet is. (…)
Az észak-afrikai bortermelés alakulása
Ha a fekete kontinensként is emlegetett földrész bortermelése kerül szóba, szinte magától értetődik, hogy elsőre szinte kivétel nélkül Dél-Afrika jut a borbarátok eszébe, ahol mintegy 100 ezer hektáron művelik a szőlőt, amelynek terméséből nagyjából 11 millió hektoliter bort készítenek évente és annak közel 50%-át exportáljákszerteavilágba.Ugyanakkor viszont valószínűleg kevesebbek fejében raktározódik, hogy komoly borászkodás folyik több észak-afrikai országban is, amelyek néhány évtizede még igen komoly tényezői voltak a nemzetközi borkereskedelemnek. (Algéria például a hatvanas évek elején a maga 15 millió
hektoliternyi termelésével a 4. helyet foglalta el a világranglistán és részesedése 40%-os volt a világ borexportjában –nagyobb mennyiségben értékesített akkor bort külföldre, mint Franciaország, Olaszország és Spanyolország együtt.)
Forrás:
