0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 3.

Kihívás előtt az állattenyésztés

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat Hódmezővásárhelyen. Az esemény megnyitóján a közös sikerek mellett a feladatokról és a kihívásokról is szó esett.

„Minden évben kihívás az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megrendezése, nem volt ez másként idén sem. Különösen nagy feladatot jelentett most a kéknyelv-betegség megjelenése miatt a rendezvény megszervezése” – mondta el a megnyitón tartott beszédében Antal Gábor. A Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója ezért megkülönböztetett tisztelettel köszönte meg az állategészségügyi hatóságok együttműködését, amelynek köszönhetően idén is megtarthatták a régió és talán Magyarország egik legrangosabb mezőgazdasági rendezvényét. 
Antal Gábor hozzátette: az állattenyésztés helyzete ma sem könnyű, az uniós tejkvóta kivezetése miatt a tejágazat nagy kihívás előtt áll. Ahhoz, hogy a magyar tejtermelés képes legyen versenyképes maradni, olyan feltételek kellenek, mint az élelmiszerfeldolgozás fejlesztése, a vertikális integrációk megteremtése, ezen felül pedig elegendő földet kell adni a kérődző állatok tartóinak. 
Több kihívás is érte a hazai mezőgazdaságot az elmúlt évben, ilyen volt az orosz embargó, a támogatások kialakítása, valamint a kéknyelv-betegség megjelenése is” – vetette fel köszöntőbeszédében Feldman Zsolt. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a megnyitón elmondta: vannak ugyanakkor olyan eredmények is, amelyre közösen lehetünk büszkék. Ilyen például az, hogy a kukorica, a napraforgó és a repce is rekordtermést hozott tavaly, a mezőgazdaság pedig részarányán felül igényelt a Növekedési Hitelprogram kereteiből. Közös siker az is, hogy az agrárium teljesítménye 2010 óta 42 százalékkal nőtt.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az új támogatási rendszer kialakítása feladat elé állítja a termelőket és az adminisztrációban dolgozókat egyaránt. Az új rendszer keretében azonban 2020-ig 4350 milliárd forint érkezik az ágazatba. „Ez hatalmas összeg, egyben hatalmas felelősség is” – fogalmazott Feldman Zsolt. 
A rendezvény és a hazai állattenyésztés hagyományait méltatta beszédében Zászlós Tibor. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke elmondta: a kormány megtette azokat a lépéseket, amelyek révén a mezőgazdaság növekedési pályára állhat, ebben fontos szerepet játszott a NAK is.
Köszöntötte a résztvevőket Almási István, Hódmezővasárhely polgármestere is. Beszédében elmondta: a város életében mindig jelentős szerepet játszott a mezőgazdaság, és így lesz ez a jövőben is. Ahhoz, hogy Hódmezővásárhely fontos agrárközpont, nagyban hozzájárult az Alföldi Állattenyésztési Napok rendezvénye is. (Fotó: Prág Ferenc)

 

Forrás: