Az utóbbi években gyakran előfordul, hogy a szivarfa gömb változatán (Catalpa bignonioides Nana) az ágakon fehér bevonat látható. Az ilyen ágak tavasszal vontatottan, vagy egyáltalán nem fakadnak, máskor a nyár folyamán a levelek mézharmattól fényesek, sőt már a fakadó levelek is mézharmatosak, torzultak. A fa sajnos elveszíti díszítőértékét, olykor el is pusztul. A károsítás az eperfapajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona), illetve az uborka-levéltetű (Aphis gossypii) elszaporodása miatt következik be.
Az eperfapajzstetű hazánkban az 1920-as évek elején jelent meg, majd az 1941–42-es hideg tél kiszorította a Kárpát-medencéből. Ezt követően 1975 körül észlelték újra. Polifág faj, több gyümölcsfán megtelepszik, súlyosan károsítja a dísz- és parkfákat, előszeretettel telepszik meg az eperfákon. Ahol egyszer megtelepedett, és nem védekeztek ellene, ott gyorsan felszaporodik. Szívogatása következtében a levelek sárgulnak, idő előtt lehullanak, az alsó levelek mézharmattal szennyezettek, a növények fejlődésükben visszamaradnak. A hímek kirepülése után visszamaradt pajzsok hónapokon keresztül az ágakon maradnak, az ág úgy néz ki, mintha mésztejjel fehérre festették volna. Ezek az ágak télen messziről felhívják a figyelmet a fertőzésre. A következő tavaszon a fehér ágak egy része nem fakad, a lombkorona nem takarja el jótékonyan a megfehéredett ágakat. Súlyos fertőzés esetén a korona féloldalasan hajt ki, máskor a lombfakadás el is maradhat, a fa elszárad.
A gazdanövény kérgén megtelepedő nőstények pajzsa 2,0-2,5 milliméter nagyságú, szürkésfehér, ovális, közepén sárga folttal. A hím lárvák pajzsai a kagylós pajzstetvekétől eltérőek, cső alakúak, 4 milliméter hosszúak, intenzív fehérek, viasszal bevontak, emiatt messziről föltűnnek. Túlnyomórészt a kérgen telepszenek meg, de a lombon is előfordulnak.
A megtermékenyített nőstények a pajzs alatt telelnek át, amelyek nagy része –20 °C alatti hőmérsékleten elpusztul. Évenként két (néha egy harmadik, a fejlődést be nem fejező csonka) nemzedéke van. Az első nemzedék mozgó lárvái április végétől június közepéig, a másodiké pedig július elejétől találhatók meg. Kelés után a hím lárvák az anya pajzsa körül, az ágak kérgén maradnak, néha a levelekre is rátelepszenek. A nőstény lárvák legföljebb 1 méter távolságra vándorolnak, újabb területeken, szomszédos növényeken telepszenek meg. Terjedésüket a szél, a rovarok és a madarak segítik. Faiskolai szaporítóanyaggal és járművekkel nagy távolságra is eljutnak.
Néhány éve figyeltem föl először arra, hogy nyár végére a gömbkoronás szivarfa palástján mézharmattól fénylenek a levelek. Először az eperfapajzstetű károsítására gyanakodtam, de az általuk termelt mézharmat a korona külső levelein nem jelenik meg. Ekkor néztem meg tüzetesebben. A vizsgálat után kiderült, hogy a levélfonákon az uborka-levéltetű él. Az utóbbi időben előfordult, hogy fakadástól károsítanak, szívogatásuktól a fiatal levelek nem tudnak kifejlődni, zsugorodnak, torzulnak, mézharmattól ragacsosak.
Az uborka-levéltetű rendkívül polifág faj, az általa károsított növényfajok száma meghaladja a százat. Az egész földön elterjedt, a szubtrópusi területeken a citrusfélék és a gyapot veszélyes kártevőjeként tarják számon, hazánkban a hajtatott uborka kártevőjeként írták le.
A kifejlett szárnyatlan nőstény 1,0-1,7 milliméter hosszú, sárgászöld, de a kolóniában mindig előforduló sötétebb színű egyedek száma őszre megemelkedik. A szárnyas nőstény fekete, potrohán sárga foltok is előfordulhatnak. Testhossza a kifejlett szárnyatlan nőstényével megegyező, szárnyának hossza a testhossz kétszerese. Szárnyait a potroh fölött összezárva tartja.
Tenyészidőszakban és üvegházi körülmények között télen is szűznemzéssel szaporodik. A fiatal lárvák 1-2 hét után már szaporodóképesek. Júliusig rohamosan nő az egyedszámuk, szaporodásuk az őszi lehűléssel fejeződik be. A növényeken elszaporodva hatalmas mennyiségű mézharmatot termelnek, amely az alatta lévő levelekre csöpög, amitől azok fényesek, ragacsosak. Amikor túl sok levéltetű él egy-egy levélen, akkor megjelennek a szárnyas alakok, amelyek újabb levelekre, növényekre költöznek, ott újabb kolóniákat alakítanak ki. Feltételezhető, hogy szabadföldi körülmények között ősszel ivaros nemzedék alakul ki, és a petéi telelnek át. Ez teszi lehetővé korai megjelenését, amely meggátolja a fakadó levelek ép fejlődését.
Védekezés
Ügyeljünk, hogy károsítóktól mentes növényanyagot ültessünk ki, ezzel ideig- óráig elkerüljük a károsítást. Mivel télen a lombtalan fán az eperfapajzstetűvel fertőzött ágak messziről virítanak, a fertőzés mértékétől tegyük függővé a kezelést. Ha még csak egy-egy ágon fordul elő, akkor azt vágjuk le. Az erősen károsított részeket drótkefével vagy erős vízsugárral tisztítsuk meg a telelő pajzstetvektől. Tél végén a gömbkoronás szivarfákat paraffinolaj-tartalmú szerrel alaposan mossuk le, ez mindkét károsító ellen segíti a védekezést. Külföldi tapasztalatok szerint hatásosabb az eperfapajzstetű ellen az októberi paraffinolajos kezelés, amely jól gyéríti a telelni készülő, megtermékenyített nőstényeket.
Vegetációban az uborka- levéltetű ellen a kolóniák kialakulásakor permetezzünk. Az eperfapajzstetű esetén a kezelés bonyolultabb, a permetezést az egy-két napig mozgó, a vegyszerre nagyon érzékeny lárvákhoz kell igazítani. A rajzáskezdetet ágvizsgálattal vagy külföldről beszerezhető feromoncsapdával állapíthatjuk meg. Sajnos elhúzódó a rajzása, ezért nemzedékenként két permetezés szükséges. Fontos, hogy a levéltetű elleni permetezéskor a fonákot is érje a permetlé, pajzstetvek esetében pedig a kéregfelület teljes permetlé-borítottságát kell elérni. A levél- és pajzstetvek ellen hatásos szerekből díszfaiskolában szűkös a választék, közterületen vegetációban az acetamiprid-, deltametrintartalmú szerek használhatók.
