0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 5.

Határokon átnyúló termelői összefogás

Nagy sikerrel rendezték meg az Összefogás Fórumot pénteken Gödöllőn, amelynek során anyaországi és határon túli gazdaszervezetek képviselői találkozhattak egymással. A rendezvényen több százan vettek részt a környező országok magyarlakta területeiről...

A Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kezdeményezés célja az volt, hogy a határon túli magyar gazdákat összehozza, hogy az egyes területeken élő magyar termelők tudjanak egymásról, és ez lehetőséget adjon a közös együttműködésre. Hozzátette: a program révén oktatási, szakmai kezdeményezések valósultak meg, és még számos tennivaló van a továbbiakban is.
Az eseményen Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora köszöntötte a jelenlévőket, és kifejtette: intézménye nem kíván letérni arról az útról, amelynek során teret ad a határon túli magyarok közötti kapcsolatok kiépítésének és megszilárdításának. Ezekkel a kapcsolatokkal komoly szakmai együttműködések válnak lehetővé.
A résztvevők a megnyitó után közösen ellátogattak Szent István Egyetem Babatvölgyi Tangazdaságába, ahol játékos, közösségépítő programok keretében töltöttek el egy napot.

Forrás: