0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

A meggy szupergyümölcs

Napjainkban a gyümölcsök és a zöldségek az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen elemeivé váltak. A rendszeres gyümölcsfogyasztás bizonyítottan betegségmegelőző és immunrendszer-erősítő hatású. Ez a gyümölcsök harmonikus összetételének köszönhető, ugyanis az emberi szervezet számára létfontosságú anyagokat tartalmaznak, illetve gátolják egyes mikroorganizmusok fejlődését. A növények szervezetében keletkező és felhalmozódó, az emberi egészséget fenntartó, gyógyító hatású, valamint a kóros folyamatokat megelőző, gátló anyagok alkotják a növények hatóanyagát.

A gyümölcsök és a zöldségek változatossá teszik az emberi táplálkozást, és jó hír, hogy fogyasztásuknak nincsen kötött rendje, azaz naponta akár öt alkalommal is fogyaszthatók.
A meggy ősidők óta ismert gyümölcsünk, de Kína, az ókori Egyiptom és Görögország területén is ismerték, a perzsák is kedvelték. Őshazája Észak-Indiától a Balkánig terjed és a világon szinte mindenütt előfordul. A magyarság már az őshazában is ismerte. Napjainkban a kedvező termőhelyi adottságok és termesztési hagyományok, továbbá a világ által elismert hazai fajták révén gyümölcseink között a 4–5. helyen áll, az árugyümölcsöket tekintve pedig az alma után következik.
A kiváló hazai nemesítő-munka eredményeként meggyfajtáink a világ számos országában igen kedveltek és mind nagyobb arányban termesztik őket. A hazai meggy beltartalmi, élettani hatása kimagasló, és lehetővé teszi a frissfogyasztást is, mert a gyümölcs keserűanyagoktól mentes. Nem tekinthetjük azonban egy-egy jótékony ha tóanyag hordozójának, a meggy táplálkozásbiológiai és gyógyhatású jelentősége ugyanis a beltartalmi vegyületek összetett hatásainak tulajdonítható. A növényben lévő hatóanyagok ugyanis fokozzák egymás hatását, ezért a gyümölcs fogyasztása hatékonyabb, mint ha csak egy-egy hatóanyagot, kivonatot alkalmazunk.

Hasznos összetevők

Száz gramm meggy 52 kcal energiát szolgáltat, 0,8 gramm fehérjét, 0,4 gramm zsírt, 11 gramm szénhidrátot, 0,3 gramm nyersrostot, valamint szerves savakat, ásványi anyagokat, vitaminokat és biológiailag aktív anyagokat tartalmaz. Összes élelmirost-tartalma is jelentős: 4,2 gramm 100 grammban (alma: 3,7 g/100 g, szamóca: 1,7 g/100 g, szilva: 5,7 g/100 g).
A szénhidráttartalma alacsony, valamint kedvező megoszlású, ugyanis szacharóz nincs benne, viszont jelentős mennyiségű a sejtek energiaforrásának számító glükóz, és a könnyen hasznosuló gyümölcscukor (fruktóz). Glükóztartalma a szőlő után a legmagasabb, 100 grammonként 6,1 gramm, szorbittartalma pedig a kajsziét és a körtéét is megelőzi.
Savösszetételét tekintve a fekete ribiszke után az egyik legsavasabb gyümölcsünk, amit almasav-, borostyánkősav- és citromsavtartalmának köszönhet. A gyümölcsfogyasztás anyagcsere-élénkítő és frissítő hatása viszont nemcsak a szerves savaknak köszönhető, hanem a jelentős ásványianyag- és vitamintartalomnak is, ugyanis ezeket a természetes vegyületeket az emberi szervezet teljes mértékben hasznosítja. Az antioxidánsok a szervezet létfontosságú alkotóelemei. Olyan vegyületek, amelyek reakcióba lépnek az élő szervezetben keletkező szabadgyökökkel, csökkentik vagy hatástalanítják azok káros hatását (öregedés, mutáció, karcinogén hatás).
Az antioxidánsok egy részéhez kizárólag növényi táplálékon keresztül juthatunk. A meggy 17 típusú antioxidáns vegyületet tartalmaz, kiemelkedik közülük a melatonin, az ellagsav, számos flavonoid (antocianinok, fenolsavak).
A melatonin nemcsak antioxidáns, hanem az ébrenlét és az alvás ciklusát, valamint az öregedést is szabályozza. Az emberi szervezetben a tobozmirigy termeli, melynek aktivitása sötétben a legnagyobb, azaz a szervezet megfelelő regenerációja érdekében kiemelten fontos, hogy sötétben aludjunk. A flavonoidok védenek az érfalat károsító folyamatok ellen (visszérbetegségek), enyhítik az ízületi megbetegedéseket és gyulladásgátló hatásúak. A meggy piros színét okozó antocianinok bizonyítottan tumorgátló hatásúak.

Gyógyító gyümölcs

A meggy általános gyógyhatásai a természetgyógyászok, orvosok, táplálkozástudományi szakemberek és a fitomedicina művelőinek tapasztalatai alapján a következők. Ásványianyag-tartalma révén vértisztító, a kálium, kalcium és más ásványi anyagok erő-sítik a szívizom működését, megszüntetik a szívritmus-elégtelenséget. Köszvény elleni hatása a káliumnak köszönhető: csökkennek a húgykőlerakódások. Érbetegségek ellen is hasznos, lúgosító hatásával újra megnyitja a kapilláris ereket. Ödéma esetén a gyümölcs kitűnő vízhajtó tulajdonsága miatt vehetjük hasznát. Gyulladáscsökkentésre azért válik be, mert bioaktív anyagai gátolják a gyulladásért felelős ciklooxigenáz enzimet. A gyümölcssavak serkentőleg hatnak a bélmozgásra, B-vitamin- tartalma segíti a kiegyensúlyozott emésztést, ezen kívül jó hatású az idegrendszerre is. A vér hígításával kitisztulnak a vese apró erei, továbbá serkenti a májműködést. A meggyfa vesszőjéből és kérgéből készített tea epekőoldó és epetisztító hatású. Meghűléskor az A- és C-vitamin, valamint a savas közeg háttérbe szorítja a vírusokat.
Ismert a meggylé kiváló hatása izomláz ellen, valamint vírusölő és antibakteriális tulajdonsága. Levét a gyógyszergyártásban is használják, mert segíti a hatóanyagok jobb felszívódását, autentikus gasztronómiai műhelyekben sajtkészítés során a tej beoltására alkalmazzák.

Még a mézga is

A meggy nemcsak gyümölcsének kedvező tulajdonságaival emelkedik ki, további részei is felhasználhatók gyógyító célokra. Jótékony hatásait egész évben élvezhetjük. A gyümölcsön kívül felhasználható a gyümölcsmag, a kocsány, a levél és a gyanta is. A természetes és antiallergén meggymagpárna használata a középkorig visszanyúlik. Ízületi fájdalmak kezelésére, görcsoldásra, fájdalomcsillapításra és alvászavar megszüntetésére alkalmas. Jól tárolja a hőt, lehűtve hidegborogatásra (ficamok, zúzódás, fejfájás), fölmelegítve alhasi fájdalmak és fülfájás enyhítésére használják. További jótékony hatásai napjainkban talán még nagyobb hangsúlyt kapnak. A meggymagpárna tökéletesen fölveszi a fej formáját, stabil alátámasztást adva a nyaknak, egyenesen tartja a gerincet, tehermentesíti a vállat, a nyakat, a hátat. A magok masszírozó hatása segíti a véráramlás beindítását. Ülőpárnaként is előnyös, a hosszabb használat során nem fárasztja, inkább élénkíti az izmokat.
A meggy kocsányából készített forrázat kiváló a megfázásos megbetegedések ellen, vértisztító, köhögéscsillapító hatású, segíti a veseműködést (vesekő ellen), serkenti a szívműködést és jótékonyan hat a vérnyomásra. A meggy cseranyagtartalmú leveléből készült tea köhögéscsillapító, gyulladás gátló, a gyógyteakeverékekben pedig puffadás elleni, vizelethajtó, vizelet-kiválasztást serkentő hatása miatt alkalmazzák. A házi tartósításban (befőzésben) is használják.
A meggyfákon képződő mézga vizes főzetét köhögés csillapítására és görcsoldásra, ecetes főzetét pedig kiütések ellen alkalmazzák a népi gyógyászatban.

Marketing a táplálkozásban

A civilizációs betegségek (emésztőrendszeri, mozgásszervi, keringési) 85 százaléka a táplálkozással függ össze, mert kevés teljes értékű táplálékot fogyasztunk. Ennek megelőzésére számos irányzat született. Az egészségtudatos táplálkozás a különböző élelmiszerek megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő fogyasztását jelenti, ezáltal a betegségek kockázata a lehető legkisebbre csökkenthető. A reformtáplálkozás a változatos, minél kevésbé feldogozott élelmiszerek fogyasztását jelenti, ahol hangsúlyosak a természetes ízek, kellően rostgazdag, megfelelő a fehérjebevitel és bőséges a folyadékfogyasztás.
Előtérbe kerülnek az olyan meghatározások, mint például a funkcionális élelmiszer. Ez olyan természetes, vagy iparilag készített élelmiszert jelent, amely a benne lévő tápanyagokon túl egy vagy több bioaktív (fokozottan egészségvédő) anyagot is tartalmaz.
A Superfood marketingkategóriába azok a zöldségek, gyümölcsök tartoznak, amelyek különösen jó hatással vannak az egészségünkre, magas vitamin- és antioxidáns-tartalmúak. 2007-óta egy uniós rendelet szerint a megnevezés csak akkor használható, ha az említett egészség ügyi, vagy élettani hatás tudományos kísérletekkel alátámasztott.
A 2005-ben létrehozott szupergyümölcs marketing kifejezés a tápanyagokban és antioxidánsokban kimagasló gyümölcsöket jelöli (noni, gránátalma, fekete- és vörös áfonya, homoktövis, goji, meggy).

Nemzetközi tudományos kutatások

Az Amerikai Egyesült Államokban két magyar meggyfajta is szabadalmi bejegyzésre került, az Újfehértói fürtöst Balaton néven, az Érdi bőtermőt pedig Danube néven termesztik. Az Újfehértói fürtös tizenötször több antioxidánst tartalmaz, mint az ott termesztésben lévő Montmorency fajta. Napjainkig az USA-ban 11 szabadalmat jegyeztek be, amelyek a meggy bioaktív anyagainak gyulladás- és tumorcsökkentő hatásán alapulnak, gyógyszer, vagy gyógyhatású termékek alkotórészei.
Az Arizonai Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és a Brunswick Laboratórium meg­ állapítása szerint napi 2,5 dl meggylé fogyasztásával meg­ előzhető a későbbi szívbetegségek kialakulása, alacsonyabb lett a vér húgysav­, triglicerid­ és a koleszterinszintje. A Michigani Állami Egyetemen folytatott kísérletekben a meggy adagolása csökkentette az agy­ érgörcs kockázatát, a vastag­ bélrák kialakulását, valamint a vér koleszterin­ és vérzsír­ szintjét. A meggy hatékony gyulladáscsökkentőnek bizonyult.
Nagy­-Britanniában a Northumbia Egyetemen megállapították, hogy a meggylé fogyasztásával közel 20 százalékkal nőtt a melatoninszint, ami hosszabb, pihentetőbb alvást eredményezett. A South Bank Egyetem kísérleteiben intenzív sportolás után a meggy­ sűrítményt fogyasztó sportolók izomerő­visszatérése bizonyíthatóan gyorsabb volt a kontrollcsoporthoz képest.

Hazai eredmények

Magyarországon Králik Lajos nevéhez fűződik a szívműködést serkentő hatóanyag föl­ derítése.
Tósaki Árpád, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar professzora két irányban végzett kutatásokat a meggymag felhasználásával. A meggymag nem olajos részeinek összetevőiből olyan hatóanyagokat különítettek el, amelyek javít­ ják a szívműködést és a keringést. Ez a hatás első sorban a flavonoidoknak és telítetlen zsírsavaknak köszönhető, ezért nagy szerepe lehet az infarktus utáni kezelésben. A másik irány a magbél olajos részeinek vizsgálata volt. A magas E-­vitamin-­ és flavonoidtartalom növeli a bőr ereiben a vér­ ellátást, gátolja a bőr öregedését és rugalmassá is teszi azt. A hatóanyagot szabadalom védi 22 európai országban, továbbá az USA-­ban és Kanadában. Magyarországon arckrém és testápoló készül belőle Olabella márkanév alatt.
A Budapesti Corvinus Egyetemen Hegedűs Attila és Stefanovitsné Bányai Éva a meggy antioxidáns­tartalmát tanulmányozták, Hevesi Mária és munkatársai pedig a meggy antibakteriális hatásait vizsgálták a nyálban lévő közel 200 baktériumra és gombára. Ezek a mikrobák általában a legyengült szervezetben okoz­ hatnak problémát. A meggylé a vizsgálati kontrollhoz (ecet­sav) képest 40 százalékkal jobban gátolta a baktériumok szaporodását, az emberi szervezet számára hasznos Lactobacillus­-fajok szaporodását viszont nem gátolta. A meggylé pusztítja is a mikro­bákat, a vizsgálati anyag egy perc elteltével ezredrészére csökkentette a csíraszámot. A vizsgálatok eredményeképpen fölmerül a meggy kozmetikai felhasználásának lehetősége száj­ és fogápolásra. Biztató kutatások folynak az emésztőrendszeri humánpatogén baktériumok szaporodásának meggylével történő gátlásával (Salmonella, E. coli, Helicobacter pylori).

Nemesítés antioxidáns­-tartalomra

Az utóbbi évek tudományos kutatásai abba az irányba terelték a nemesítők figyelmét, hogy az egészséges táplálkozásnak mind jobban megfelelő, kimagaslóan nagy antioxidáns-tartalmú „gyógymeggyet” találjanak. Az előzetes kutatási eredmények alapján jó hír a magyar termesztőknek és fogyasztóknak, hogy ennek a fel­ tételnek a Bosnyák fajtakör tagjai megfelelnek. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Újfehértói Állomása évek óta vizsgálja a különböző meggyfajták és ­klónok bel­ tar talmi összetevőit is. A nemesítési és tájszelekciós munka tehát kedvező eredményt hozhat ebben a vonatkozásban.

Forrás: