Téves az a korábbi nézet, hogy minden gyomnövény káros, amely a szőlőültetvényben található. Számos megfigyelés és tapasztalat igazolja, hogy a jól összeállított talajtakaró növényzet nem csak a talajt védi az eróziótól, hanem a gyomnövények gyökérzete a talajt lazítani képes, a lehengerezett vagy bedolgozott szervesanyag a tápanyag háztartás számára pozitív, azon kívül bizonyos gyomnövény fajok hasznos élő szervezetek számára élőhelyet, alternatív táplálékforrást biztosítanak. Ahhoz, hogy mindezen kedvező hatásokat élvezni tudjuk ültetvényeinkben, ismernünk kell a területen lévő gyomfajokat és azok előnyeit és hátrányait, hasznosságukat.
2010–2013 között végzett területi felméréseink alapján ültetvényeink leggyakoribb gyomnövénye, szép nyírt gyep képét mutató, de a kultúrnövény számára veszélyes és konkurens faj a tarackbúza (Elymus repens) volt. Megfigyeléseink során a területek nagy részén erős allelopátia hatását tapasztaltuk, mely szerint bizonyos növények jelentős felszaporodásukkal a többiek visszaszorulását okozták. Az allelopátia tulajdonképpen nem más, mint egy kémiai gátlás, amit adott növény vált ki korlátozva ezáltal más fajok csírázását, fejlődését. Ilyen növényként említhető az egynyári seprence (Stenactis annua), a gyermekláncfű (Taraxacum officinale), a fehér here (Trifolium repens) és a már említett tarackbúza (Elymus repens) is. A szőlőültetvények sorközeiben előforduló gyomfajok listája nagymértékben függ a technológiától, a sorközök művelésétől. Abban az esetben, amikor a terület sorközein állandó talajművelés van, vagy a soralj, vagy a sorköz forgatása történik, bizonyos magról kelő egy éves gyomfajok felszaporodását eredményezik. Az itt említhető fajok megfelelő gyomszabályozással könnyen kezelhetők, veszélyt magszár állapotban, a magok elszórását követően jelentenek. Ebbe a csoportba tartozik például a kakaslábfű (Echinochloa crus galli) a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), vagy a fehér libatop (Chenopodium album). Jelentős mennyiségben fellelhető fajok továbbá, az ugyancsak a művelt területeken felszaporodó, leggyakrabban a sorok alatt található apró szulák (Convolvulus arvensis) néhány gólyaorr faj (Geranium sp.), valamint a mezei aszat (Cirsium arvense). Amennyiben a gyomok eltávolításánál a vegyszeres gyomirtás kerül előtérbe, úgy számolni kell néhány gyomfaj felszaporodásával, ugyanis a rendszeres vegyszer használat következtében a gyomnövényeknél rezisztencia alakulhat ki a gyomirtószerrel szemben. Itt említhető a mezei zsurló (Equisetum arvense) a talaj elsavanyosodásának egyik típusjelző növénye, mely megjelenése a tartós gyomirtószer használattal kapcsolható össze.
A sorközi növényflóra ismertetésével együtt kell említeni a hasznos élő szervezetek felszaporításának lehetőségét is. Megfelelő takarónövény esetén optimális élőhelyet biztosíthatunk ezeknek a szervezeteknek, javítva a szőlő fejlődését kondícióját, csökkentve a szükséges vegyszeres kezelések számát. Kiemelendő, hogy nem csak a hasznos élő szervezetek számára van pozitív hatással, hanem maga a talaj minőségére is, és jelentősen javul a talajélet is.
Azokon a területeken, ahol a már említett tarackbúza (Elymus repens) volt a meghatározó mindenképen sorközi beavatkozás szükséges. Az eset megoldásában a sorköz feltörésére van szükség, majd ezt követően ajánlható, és nagyon szép eredményeket mutató technológia a feltört sorköz takarónövénnyel való vetése. A takarónövényzet megválasztásánál figyelembe kell az ültetvény elhelyezkedését, talajtípusát, csapadékviszonyait, és ismerni kell az eredeti gyomflóra összetételét is.
Milyen célt szolgál az optimális takarónövény?
1. javítja a talajszerkezet és annak porozitását intenzív gépesítés ellenére is
2. megakadályozza a talaj tömörödését, így jobb lesz a szőlő gyökérzetének eloszlása a talajban
3. kevesebb mechanikai művelést igényel a terület, így minimalizálható a tőkék és a gyökerek károsodása 4. csökken a tápanyag lemosódás
5. télen nincs vízelfolyás, a csapadék jobban beszivárog, csökken a talaj víztartalmának ingadozása
6. méhlegelő és élőhely a hasznos szervezetek számára
Felmerül a kérdés tehát, mi lenne az optimális a sorközökben? Előzetes felmérések alapján akár egyedüli talajtakaróként is használható faj, a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis), mint allelopátiával rendelkező, de konkurenciát nem mutató gyomnövény, vagy a termesztett szántóföldi kultúrnövény, a rozs (Secalea cereale). Ettől függetlenül, azonban ha mód nyílik rá, ne gyomnövényre alapozzuk a technológiát, inkább magkeverékekben gondolkodjunk.
Az optimális keverék, amit használhatunk, az alábbi fajokat tartalmazza: baltacim (Onobrychis viciifolia), bíborhere (Trifoliumin carnatum), komlós lucerna (Medicago lupulina), fehérhere (Trifolium repens), pannon bükköny (Vicia pannonica), pohánka (Fagopyrum esculentum), mézontófű (Phacelia tanacetifolia), fehér mustár (Sinapis alba). A keveréket általában 20 kg/ha normával kell kijuttatni. A kiválasztott fajok hazai körülményekhez jól alkalmazkodtak, de ettől eltekintve érdemes ismerni a terület talaj és csapadékviszonyait, a keverék ugyanis variálható az adott ültetvény igényeihez igazodva. A vetett sorközt általában a virágzásig érintetlenül hagyjuk, majd hengerrel megroppantjuk, hogy ne nőjön bele a fürtzónába. A szár megtörésével a fajok képesek magot hozni, így a következő évben tökéletesen felújulnak, újravetik magukat, vagy az évelők újrasarjadnak a következő évben. A takarónövény vetését minden második sorban célszerű elvégezni, és addig fenntartani, amíg gyomelnyomó képességét megtartja.
Előnye az így művelt sorközöknek a kedvező talajállapot, a kiemelt fajok ugyanis jó talajdrénező gyökeret fejlesztenek, átjárhatóbbá teszik a talajszelvényt, mind a levegő, mind a csapadékvíz számára, ezáltal javítják a kultúrnövény tápanyagfelvételét is. További pozitív eredmény, hogy a sorközi növényzet, szemben egy művelt (konvencionális) területtel élénkebb talajéletet eredményez, valamint a „zöldítés” képes tompítani a szélsőséges klimatikus periódusokat, jóval kisebb szezonális hatásokat tapasztalhatunk vetett ültetvényekben. Ugyancsak előnyös az így telepített ültetvényekben felszaporodó hasznos szervezetek jelenléte, pl. lepkefajok esetében elmondható, hogy a hagyományos művelésű területhez képest majd kétszer annyira fajgazdag volt a vetett terület, az egyedszám pedig megháromszorozódott.
