Az előadássorozat megszervezésének alapötletét az adta, hogy a programban résztvevő “kertesek” az értékelő lapokon szinte kivétel nékül arról nyilatkoztak, hogy igyekeznek öko-bio módszerekkel dolgozni, de igénylenék azt, hogy ehhez szakmai segítséget kapjanak, tudtuk meg Kovács Szilviától, a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program ötletgazdájától, vezetőjétől. Az idei program végén úgynevezett praktika-lapokat állítottak össze, amelyben a kertművelők saját tapasztalataikat, módszereiket gyűjtötték össze. Ezt később almanachba fogalva közzé is szeretnék majd tenni, mondta el Kovács Szilvia. Ezzel együtt fontosnak tartották azt, hogy a “kertesek” és a kertművelés iránt érdeklődők oktató rendezvénysorozat keretében is megismerkedhessenek a bio módszerekkel, árutermelő biogazdáktól tanulhassnak, illetve saját módszereiket is megoszthassák egymással. Karcagon Hubai Imre Csaba, Balmazújváros-Virágoskúton Rózsa Péter biogazdák, Gutorföldén pedig R
oszík Péter, a Biokultúra Szövetség alelnöke, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt a biogazdálkodás hasznáról, gyakorlatáról. Az ökológiai gazdálkodás kihívásokkal teli, sok buktatót is rejtő termelési forma, ezért nagyon hasznos a tapasztalatcsere, egymás tanítása. Kovács Szilvia hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy főleg a helyi tapasztalatokra támaszkodjanak a kertművelők, hiszen az éghajlat, a talajadottságok nagy mértékben befolyásolják a módszerek eredményességét.
A szakmai előadások sorában Roszík Péter többek között arra hívta föl a kertművelők figyelmét, hogy ismerjék meg és föl a kártevőket, azok természetes ellenségeit, és ne ijedjenek meg péládul a katicabogár-lárvától. Kiemelte a vetésváltás, a növénytársítás, a termőhely- és fajtaválasztás fontosságát, a sokféleség fenntartását kertben, ami mind-mind a megelőző növényvédelem része.
Kovács Gyula erdész-gyümölcsész, a hagyományos gyümölcs-tájfajták megőrzését célzó Tündérkert mozgalom elindítója arról beszélt, hogy az évszázadok során a parasztemberek tudatosan szelektálták a gyümölcsfajtákat, amely során a fő szempont az volt, hogy mindenféle gondoskodás nélkül ízletes gyümölcsöt teremjenek, nagy biztonsággal, minden évben. A különböző fajtákat más és más célra használták. Valamelyik aszalásra, más ecetkészítésre, megint más pálinkának, lekvárnak, rétesbélésnek vagy téli tárolásra volt alkalmas. Kovács Gyula fontosnak tartja, hogy a kertmozgalom résztvevői újra felkarolják, és minél több kertbe visszaültessék az ősi tájfajtákat, az öregektől megtanulják, életben tartsák a hozzájuk kapcsolódó tudást.
Fercsák Lászlóné, Karola asszony, a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei helyi koordinátora nagy lelkesedéssel osztotta meg biokert-művelési tapasztalatait, a hajdani bolgárkertészek már-már feledésbe merülő zöldségnevelési módszereit a talajelőkészítéstől a betakarításig.
Bio módszerek Magyarország legszebb konyhakertjeiben
2016. 11. 22., kedd, 12:05
Három helyszínen szervezett ismeretátadó, módszertani oktató előadássorozatot a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programot megvalósító Első Magyar Kert Szövetkezet november közepén. A bio módszerek kiskerti alkalmazásáról Karcagon, Gutorföldén és Balmazújvárosban kaphattak jól hasznosítható ismereteket a résztvevők gyakorló biogazdáktól.
Népszerű agrárszaklapok
Magyar Mezőgazdaság
- Tisztelgés az első magyar hibrid előtt
- Olcsó import, árstop, elmaradt fejlesztés
- Búzaszentelő a felvidéki Hanván
- Méhészkedés háború idején
Kertészet és Szőlészet
- ToBRFV-ellenálló paradicsomfajták
- Biológiai megoldások paradicsomtermesztésben
- Hogy védjük meg a kajszit a fagytól?
- Mesterséges intelligencia a kertészetben
Kistermelők Lapja
- Beleszületett, beleszeretett, és van hozzá tehetsége
- Jersey – avagy kicsi a bors, de erős
- A tenyésztés kihívásai
- Nyulászbarátság
- Ódivatú kisemlősök
Méhészet
- Mézborkészítés - Az istenek itala a Felvidéken
- Kaptáras konténer építésének lépései
- Kvarcválság a mézpiacon?
- Szaporítás – Neumann György méhesében
Kertbarát Magazin
- Liliomkoszorúk szelíd illata száll – Beszélgetés Bukta Imre festőművésszel
- A Hunyor Kert
- Lépcsőkérdések – hogyan válasszunk kerti lépcsőt?
- Kertészkedjünk Holdnaptárral!
Pegazus
- Wilm Vermeir a póniakadémián
- Miben segíthet a ló-fizikoterapeuta? – Beszélgetés Karin Linkkel
- Hadik a kulisszák mögött
- Emlékezetes versenynap és japán siker a Dubai World Cupon
Kerti Kalendárium
- Júniusban óvjuk a virágokat!
- Sziklakerti növényábécé
- Biodiverzitás egy tanyán
- Rovarűző növények
Borászati Füzetek
- Figula Mihály, az év bortermelője
- Kékfrankos, ami a miénk!
- Kadar- kalandok
- Kísérletező kedvű fiatal borász Etyekről
A Mi Erdőnk
- Titkos út a lombok között
- Erdőkről, filmekről Szikora Jánossal
- Hódok a Szigetközben
- Gesztenyefák árnyékában
- Csipkejóga Nemes Violával
Állattenyésztés
- Klímaváltozás és állattenyésztés
- A potenciális fertilitás tényezői
- Az állatok és a globális felmelegedés