Back to top

Ötéves „A legszebb konyhakertek” mozgalom

Az idén ötéves mozgalom óriási utat tett meg alapítása óta: a karcagi helyi kezdeményezés országos programmá nőtte ki magát. Tavaly már 318 település 2082 kertművelője vett részt a megmérettetésen, és 5384 felhagyott kertet vontak újra művelésbe, neveztek a környező országokból, Nagy-Britanniából is. Az ötödik évforduló alkalmából a kertművelők mellett idén először a településeket is díjazzák.

A legszebb konyhakertek mozgalom legfontosabb üzenete, hogy minden talpalatnyi földet műveljünk meg, ezzel segítve öngondoskodásunkat - mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárságának helyettes államtitkár a Magyarország legszebb konyhakertjei program keretében településvezetőknek és koordinátoroknak szervezett szakmai napon. Egyúttal gratulált a kezdeményezőknek és a szervezőknek, hiszen a verseny öt éve töretlenül népszerű, sőt folyamatosan fejlődik, bővül a résztvevők köre. A hiánypótló program közvetlenül szólítja meg az embereket, szemléletet formál, hozzájárul a kertekben előforduló növények, tájfajták megőrzéséhez. Mindemellett legfontosabb üzenete, hogy

A kezdeményezést 2012-ben Kovács Szilvia ötletgazda indította útjára. Akkor mindössze 22-en jelentkeztek a felhívásra. A rákövetkező évben Fazekas Sándor miniszter javaslatára, a szakma háttérintézményeivel karöltve országos szintre emelkedett a program 60 település és 939 kertművelő részvételével, tavaly pedig már 318 település 2082 kertművelője vett részt a megmérettetésen. Időközben a határainkat is átlépte a program, hiszen a környező országokból, sőt Lengyelországból és Nagy-Britanniából is érkeztek nevezések.

Kovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a tavaly a 2082 résztvevő segítségével mintegy 3,6 millió kertművelőhöz sikerült eljuttatni a program üzenetét. A verseny öt éve alatt összesen 443 településről érkeztek nevezések az ország valamennyi megyéjéből, közülük 30-an már ötödik éve vesznek részt a programban. A verseny nem titkolt célja a fiatalok minél szélesebb körű bevonása: amíg 2013-ban mindössze 40, tavaly már 8136 20 év alatti fiatal vett részt a kertek művelésében. Van olyan település, ahol minden óvoda tevékenyen részt vesz a programban.

A versenyben résztvevők jó példája nyomán összesen további 5384 felhagyott kertet vontak újra művelésbe - derült ki tavaly a versenyzők megkérdezése során. Örvendetes, hogy nem csak a vidéki lakosságot mozgatja meg a verseny: idén már hat fővárosi kerület is nevezett.

Idén először a kertművelők mellett a települések is díjazásban részesülnek, a települési lélekszám arányában a legtöbb jelentkezést benyújtó városok és falvak munkáját szeretnék elismerni. A további települési díjakhoz megyék és régiók, cégek és szervezetek díjfelajánlásait várják.

Bár a települések nevezési határidejét április 30-ra tűzték ki, Kovács Szilvia hangsúlyozta, hogy a később jelentkezőket sem utasítják el. A programigazgató azokat a kertművelőket is bátorította, ahol a település nem nevez. Őket egyénileg bírálják el az augusztus elsejéig beküldött összesítőlapok és képek alapján.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szeptember 29-ig lehet pályázni a BASF innovációs versenyére

Május 30-tól szeptember 29-én éjfélig küldhetik be pályázataikat azok a magánszemélyek vagy startupok, akik a zöld és a digitális átállás terén fejlesztenek új megoldásokat. A nemzetközi verseny nyertese 5000 eurós támogatásban részesül. A BASF harmadik alkalommal szervezi meg az Innovation Hub versenyt, ami a tiszta technológiákra, a körforgásosságra és a „termelőtől az asztalig” megoldásokra összpontosít.

Így neveljünk napraforgóházat a gyerekkel, a gyereknek...

Milyen jó lenne nyárra egy tetszetős pavilon a kertbe vagy egy barátságos kuckó a kicsiknek! Van egy csodálatos megoldás, amivel több legyet is elcsíphetünk egyszerre. A napraforgókunyhó természetes, hasznos és elképesztően csekély összegből kivitelezhető.

Mikor és hogyan karózzuk és kötözzük növényeinket?

A kúszónövényekről köztudott, hogy egy részüknek támasztékra van szüksége, mert száruk nem képes megtartani a lombozatot. De nem csak ezeknek lehet szüksége támasztásra, hanem akár zöldségpalántáknak is…

Több mint húsz kategóriában rendezték meg a westernlovas ob első fordulóját

A hétvégén Kiskunfélegyházán rendezték meg a westernlovas országos bajnokság első fordulóját, amelyen többféle versenyszámban és kategóriában több mint 60 versenyző mérte össze tudását.

A (félig) megdőlt tézis

Nyolc fiatal versenyző, nyolc fiatal állat. Így állt össze a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok ifjú holstein-fríz felvezetők számára kiírt verseny mezőnye, ahol idén mezőhegyesi győzelem született.

Gazdászok a javából

Az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenye nem csupán a nemes versengést és a találkozás lehetőségét jelenti, hanem ráirányítja a figyelmet a jövő nemzedék kiváló gazdászai képzésének fontosságára is.

Út a sztárfotóig

Az idei évben is megrendezték a Holstein-fríz felvezetők ügyességi versenyét a XXX. Alföldi Állattenyésztési Napokon.

A Mátrában mérték össze tudásukat az erdészek

Idén is összegyűltek az EGERERDŐ Zrt. erdészei, hogy a Mátrafüredi Erdészet területén, a Szalajka-házat környező erdőkben megmérettessék szakmai tudásukat.

Egy apró pont döntött

Soha ilyen szoros nem volt az eredmény a húsmarhák versenyében az Alföldi Állattenyésztési Napokon, ez is mutatja, hogy a hazai tenyésztés minden fajtában erős. Azt pedig a francia fajtákat bíráló francia bírók emelték ki, hogy a magyar tenyésztők felzárkóztak a világ legjobbjaihoz.

Hajdúhadházi erdész képviseli a NYÍRERDŐ-t az országos versenyen

A NYÍRERDŐ Zrt. a Fehérgyarmati Erdészet területén, a Bockerek-erdőben rendezte meg az „Év erdésze” országos verseny válogatóját.