A precíziós gazdálkodás végrehajtása négy alapelven nyugszik. Az egyik a sor- és sorközművelés –bár a kalászos gabonák termesztésére ez nem vonatkozik -, a második az inputanyagok, a termeléshez szükséges kemikáliák differenciált és pozícionált kijuttatatása. A szakaszvezérlés ezeknél a munkagépeknél lehetővé teszi, hogy átfedés és kihagyás nélkül, a legtökéletesebb csatlakozással dolgozzunk. Ez nagy megtakarítást jelent a vetőmag- és a műtrágya-használatban, nem beszélve a növényvédelemről.
Ha a költségeket nézzük, a menetszám csökkentésével elérhetjük, hogy ne 9-10 menetben készítsünk magágyat, hanem 1 vagy legfeljebb 2 lépésben, az ezáltal elérhető megtakarítás is látványos és számottevő.
Ezeknek a műveleteknek az elvégzéséhez feltétlenül szükséges az űrtechnológiából származó navigáció, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy erő- és munkagép mindig ugyanarra a vonalra térjen vissza, térbeli és időbeli korlátozás nélkül. Az egyszer már megtett útvonaltól legfeljebb plusz-mínusz 2 centiméterrel térnek el a gépek. Az informatika lehetővé teszi, hogy a begyűjtött adatokat feldolgozva és kielemezve meghatározzuk azokat a műveleteket, amelyek a precíziós gazdálkodás alkalmazásával költségmegtakarítást eredményeznek, illetve többlettermést és többletjövedelmet állítsunk elő. Ezeknek ismertek a műszaki megoldásai, a KITE Zrt. mindezt egy buszos kirándulás keretében mutatta be az érdeklődőknek.
A precíziós gazdálkodás nem véletlenül és nem is az égből esett be a KITE rendszerébe. A bázisa egy, még az 1980-as években meghonosított rendszerszintű termesztéstechnológia, amiből mind a mai napig élünk. A mostani újítások ahhoz képest szó szerint paradigmaváltást jelentenek, ezek az eszközök nagyságrendekkel felülmúlják a korábbiakat a precizitás és a teljesítmény területén. A mostani meglátások szerint
a mára teljesen kidolgozott fejlesztésekkel a következő 20-30 évre megalapozzuk a fejlődés irányát és mértékét a magyar mezőgazdaságban, elsősorban a növénytermesztésben.
A Kabai és Szoboszlai út közötti íven tartott bemutatót úgy szervezte meg a KITE, hogy logikusan épüljön föl, kövesse az agrotechnikát időben, majd a növényeket fejlődési fázisuk során. Ennek fontos része a tápanyag-gazdálkodással összefüggő gépajánlat és a hozzá tartozó technológiai javaslat.
A tápanyag-gazdálkodás folyamata az alaptrágya kijuttatásával kezdődik, ami megelőzi a növénytermelési ciklust. Az alaptrágyázás ma is történhet azonos összetételű komplex műtrágyákkal, ám ilyenkor csupán a növénykultúra differenciált tápanyagellátását említhetjük. Ehhez képest számottevő előrelépést jelent a kevert műtrágyák használata, amikor az NPK-t differenciáltan, a talajvizsgálati eredmények alapján juttatjuk ki a táblákra, természetesen az adott növénykultúra igényét figyelembe véve.
Komplex műtrágya teljes felületre történő kijuttatásához a KITE Zrt. a Rauch műtrágyaszóró család eszközeit ajánlja. A bemutatón ebből az Axis H változatát láthattuk. Látszólagos egyszerűsége ellenére a gépen tíz szabadalommal védett fejlesztés található. Az intelligens gép hidraulikus meghajtású röpítőtárcsája és elektromos anyagáram-szabályozása a lehető legpontosabb adagolást teszi lehetővé. A gép munkaszélessége automatikusan és fokozatmentesen változtatható, ahogyan azt a tábla kontúrja megköveteli. Az ISOBUS-kompatibilis gép a navigációs jel felhasználásával a digitális térképet követve tudja kiszórni a műtrágyát.
Ha valaki pozícionált precíziós alaptrágyázást kíván végezni, erre kiváló megoldás a sávos művelés. Ebben az esetben leginkább az Orthman sávos művelőre számíthatunk, amelynek most a 6 soros változatát ismerhették meg a KITE vendégei. A gép kiváló minőségű anyagból készül, ami vitán felülivé teszi az általa végzett munka minőségét. A sávos művelésnél csak azokat a sorokat műveljük meg, ahová vetni fogunk és ott a legjobb magágy minőségű talajszerkezetet alakítjuk ki, miközben a sorok közét nem bolygatjuk. Az Orthmannal a műveléssel egy menetben tápanyagot lehet lehelyezni a megművelt sávba, mégpedig 20-25 cm mélységbe, a növények gyökérzónájába. Az RTK-pontosítású navigáció nemcsak a pontos sorcsatlakozást szavatolja, hanem a műveletek korlátlan számú és pontos megismétlésének lehetőségét. Ez akkor különösen előnyös, ha az alapművelést követően a vetéssel egyszerre starter műtrágyát is kijuttatunk.
A robbanásszerű gyorsaságú kelés után a növényzet intenzív fejlődésnek indul. A folyamatos növekedés harmonikus tápanyagellátást igényel, amiben a nitrogénnek van meghatározó szerepe. A kijuttatását fejtrágyázással valósíthatjuk meg. Figyelembe tudjuk venni az eltérő terméspotenciált és a növénypopuláció eltérő állapotát, ami egyszerre igényel differenciált fejtrágyaadagokat. Maga a fejtrágya megosztható, és a növény fejlődési ciklusához való igazítása a lehető leghatásosabb tápanyag-hasznosulást eredményezi, aminek az az előfeltétele, hogy megfelelő területteljesítményű gépünk legyen.
A KITE Zrt. ezekhez a munkálatokhoz általában John Deere gépeket ajánl, vagy ha velük azonos képességű eszköz található a világban, akkor azt is felveszi a palettájára. A repcében a harmonikus fejtrágyázás végrehajtására kiválóan alkalmas a John Deere 732i vontatott permetező és műtrágya-kijuttató. A gép munkakerete páratlanul stabilan megtartja a magasságot, ami nagyon sok műszaki megoldás együttes következménye. A gép intelligens permetezéstechnológiai megoldásai a navigáción alapulnak. A főszelep- és a keretszakasz-vezérlés teljesen automatikus. A gép a keretmagasságot automatikusan vezérli, és ha a szükség úgy adja, a keretszárnyakat szintén meg tudja billenteni. Lehetővé teszi a tápanyag térkép alapú és zónákhoz igazodva változó mennyiségű kijuttatását.
A fejtrágyázáshoz önjáró permetezőgépeket kínál a KITE Zrt. Magabiztosan jelenthetik ki, hogy az övéké az e téren a világon a lehető legjobb önjáró John Deere, és a Hagie a legújabb permetezője is: utóbbi gyártót a közelmúltban vásárolta meg a John Deere. A bemutatón a John Deere R4030-as önjáró permetezője volt látható, amely, ne feledjük, óránként 50 hektáros teljesítményre is képes. Ezt az állítást többen is kétségbe vonták korábban. Ezért nagyon sok embernek elküldtem a monitorról készült felvételt, amely szerint a gép óránkénti teljesítménye – éves átlagban – meghaladja az 52 hektárt.
Kételkedni szabad, de még jobb, ha a hitetlenkedők nem tartják csalhatatlannak magukat, hanem elmennek és megnézik a John Deere R4030-ast munka közben. A járószerkezet, annak kiegyenlítő hatása, a meghajtás és a motor összhangjának köszönhetően sem a talaj nedvessége, sem a domborzat nem jelent akadályt a gép számára, hogy óránként 20 kilométeres sebességgel haladva permetezzen. A kitűnő keretstabilitásnak köszönhetően hossz- és keresztirányban is elsőrangú a szórás egyenletessége.
A széles sávú kultúrák esetében az állománysorközt mechanikailag lehet kezelni. Ennek ideális eszköze az Orthman sorközművelő kultivátor, amely lazítja a talajt, a gyomokat kivágja, és képes a növény gyökérzónájába mindkét oldalról folyékony nitrogént juttatni. A rendszer fontos része a moduláris KITE-Jet rendszer, amelyben a tartályokat az erőgépre vagy a munkagépre szerelik. A szer kijuttatása sebességarányos, és ezen kívül dózisvezérlővel felszerelt kijuttatásra is lehetőség van.
Fontos fejben tartani, hogy a kukoricatermesztés nem fejeződik be, amikor a gépek kiszorulnak a növényállományból. A KITE ilyenkor is javasolja a fejtrágyázást és a növényvédelmet a virágzás előtt és közben. Erre szolgáló megoldás a John Deere 4730-as önjáró permetezőn bemutatott saját fejlesztésű adapterük. A rendszer felszerelhető folyékonyműtrágya-kijuttatóval, ami a tápanyagot a kukorica tövéhez adja, és ezt mind a két oldalon elvégzi. Ugyanez a belógatott permetezési megoldás teszi lehetővé azt, hogy a kukoricacső zónájába pozícionált négy fúvókán keresztül juttassunk ki rovarölő szert, ami a hagyományos megoldáshoz képest feleakkora lémennyiséget igényel.