0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Szakszerűség humorral ötvözve: ő a Zállatorvos

Több tízezres rajongótábort szerzett olyan furcsa, nem túl népszerű témáknak, mint a szívférgesség, a kullancsok vagy a veszettség. Állatorvosi, egészségügyi videóit szabadidejükben nézik az érdeklődők, vagy diákoknak vetítik biológia órán. Ő Simanovszky Zoltán, azaz a Zállatorvos, akinek állat-egészségügyi témájú videóiban éppen megfelelő arányban elegyedik a szakszerűség és a humor.

♦ Mára nagy népszerűségnek örvendenek a Zállatorvos videók, ami jó motivációt jelenthet ahhoz, hogy újabb anyagot készítsen. De hogyan veszi rá magát egy praktizáló állatorvos arra, hogy az elsőt elkészítse?

– Az egész 2013-ban kezdődött, amikor egy kutyában egy szegedi állatorvos kimutatta a szívférgességet. Érdekes helyzet volt, mert a kutya bizonyíthatóan sosem járt külföldön. A szívférgesség ugyan elő-előfordult korábban már Magyarországon is, ám annyira ritka volt, hogy kuriózumnak számított. Ezt az esetet aztán fel is kapta a média, amely nem mindig pontosan ismertette a betegséget. Erre kisebbfajta pánik tört ki, a kisállatok gazdái ismeretek hiányában sok kérdést tettek fel, néha egészen hajmeresztő felvetések is voltak.

 

Ekkor jött az az ötletem, hogy meg kellene valahogy magyarázni a betegség lényegét a laikusoknak olyan módon, hogy az egyszerre legyen szakszerű és közérthető.

♦ Mi sem egyszerűbb egy állatorvos számára, mint megmagyarázni egy állatbetegséget. Nem igaz?

– Igen, de a szívférgesség valóban nem volt rendszeres betegség korábban. Magam is emlékszem, hogy parazitológia előadásokon szó volt ilyesmiről, de a legtöbb állatorvos nem volt teljesen tisztában akkoriban azzal, hogy milyen részletei vannak ennek a kórképnek. Nekem is utána kellett járnom a tényeknek, nekem is tanulnom kellett.

♦ Amikor megfelelően felkészült, hogyan fogott hozzá? Hogy találta ki, hogy ezek rövid animációs videók lesznek?

– Nem egyik napról a másikra ment, sokat gondolkodtam ezen. A szívférgesség nem egyszerű betegség, le kellett egyszerűsíteni a mondandót, ráadásul úgy, hogy az még szakszerű és érdekes is legyen. Aztán az sem volt mindegy, hogy milyen platformot találok a dolgok közlésére.

Először egy webes képregényben gondolkodtam, aztán rájöttem, hogy ezzel számos nehézség adódna.

Egy újabb weboldal nem biztos, hogy megmozgatja az emberek fantáziáját, én magam nem is nagyon értettem a webszerkesztéshez, ami az oldal megalkotásához és fenntartásához kellett volna. Ekkor jött az ötlet, hogy a YouTube-ot válasszam. Itt adott a platform, nem kell fenntartani, csak fel kell tölteni rá a videókat.

♦ Innentől kezdve könnyen ment a videók elkészítése és feltöltése?

– Egyáltalán nem. Nem tudtam, hogy kellene ilyeneket csinálni, azt leszámítva, hogy van egy alapvető rajztehetségem, nem igazán értettem a videók készítéséhez. Az első ötletem az volt, hogy megrajzolok néhány rajzot, és azokat statikusan egymás után helyezve alánarrálom, vagyis a képekhez beszélek, és így adom át az információkat. Ez nagyon lassan ment, bevontam hát egy ismerőst, aki szeretett volna ugyan segíteni, de nem igazán volt erre ideje. Ami azt illeti, nekem is volt akkoriban más dolgom.

♦ A legtöbb ember itt legyintve feladná. Hogyan lett ebből az a videósorozat, amit ma ismerünk?

– Úgy adódott, hogy 2014 májusában költözés kapcsán otthagytam az aktuális munkahelyemet, ami egybeesett az „életközepi válságommal”, hogy úgy mondjam. Más emberek erre általában ötven körül kerítenek sort, nekem harmincnégy évesen sikerült összehozni. Nem voltam benne biztos, hogy a továbbiakban is praktizáló állatorvos szeretnék lenni, viszont máshoz nem értettem. Úgy gondoltam, hogy nyűglődés és önsajnálat helyett akár be is fejezhetném a videót, amíg megoldást nem találok a helyzetemre.

Így végül 2014 júliusában megjelent az első kisfilm, amely a szívférgességet boncolgatta. Én magam is meglepődtem, de már ennek az első videónak olyan sikere lett, hogy napokon belül jobbról- balról érkeztek együttműködési és szponzorációs ajánlatok.

Miután felcsillant a jövedelmezőség reménye, úgy döntöttem, hogy a praxisba való visszatérést bizonytalan időre elnapolom.

♦ Hogyan megy ez a munka, ha már nem hobbiból, hanem megélhetésből csinálja valaki? Milyen fázisok vannak egy-egy videó elkészítésében?

– Egyik betegséget a másik után dolgozom fel, és egyéb, általános biológiai témákat is érintek. Ma már több mint húsz videóm van. Az alapvető séma nagyjából úgy néz ki, hogy megjön az ötlet, mit kellene feldolgozni. Erre írok egy vázlatos videó-forgatókönyvet. Ehhez persze nekem is utána kell járnom a dolgoknak, nekem is tanulnom kell. Senki ne gondolja, hogy nekem minden egyből a fejemben van, minden egyes videóra felkészülök. Eközben döntöm el azt is, hogy a sok információból mi a lényeges, mit kell beletenni a videóba, és mi az, ami elhagyható. A következő lépés a lazább részek kitalálása, ki kell találni a poénokat, meg kell rajzolni a vázlatokat.

Végül pedig minden esetben szakmai lektorral is ellenőriztetem az anyagot, a forgatókönyvet is, majd az elkészült verziót is. Lektornak mindig az adott terület szakértőjét kérem fel.

♦ Ha a szerző állatorvos, aki ráadásul fel is készül a videóra, a műfaj pedig könnyedebb, animációs jellegű, akkor okvetlenül kell a lektor jóváhagyása?

– Szerettem volna, ha az általam közölt dolgokat valaki hitelesíti. A Youtube-on, illetve általában az interneten nagyon sok hiteltelen, valótlan dolog van. Azt akartam, hogy amit én csinálok, az ne ezek közé tartozzon, hogy a közönség is lássa, hogy az állításaimat egy szakember is lektorálta. Ezen felül egyébként a barátaim is megnézik a videókat, ők is élnek néha jogos kritikákkal.

♦ Technikailag hogyan sikerült haladni az első videóktól kezdve?

– Ebben több lépést tettem előre, mára kiiktattam a papírvázlatokat: digitalizáló táblát, animációs szoftvert használok, de még szeretnék fejlődni.

Legújabb tervem, hogy élőszereplős videókkal gazdagítom a repertoárt – ezekhez még zajlik a felszerelés beszerzése.

♦ Sikerült eközben választ találni arra az életközepi válságra? Meg lehet ebből élni?

– Meg, mára ez lett a foglalkozásom. Persze nem a hirdetési bevételekből, hiszen ahhoz nagyon sok néző kellene. Jelenleg a Youtube-on mintegy 35 ezren követik a csatornámat, a Facebookon pedig 15 ezren. Ahhoz, hogy a nézettség hirdetési bevételeiből meg lehessen szerényen élni, legalább havi egymilliós nézettség kellene, nekem az elmúlt bő három évben volt két és félmillió. A hirdetési bevétel tehát kiegészítés csupán, a fő bevételem a nagy szponzoroktól származik. Elindítottam továbbá a Patreon-oldalamat, amely egy fórum arra, hogy kisösszegű adományokkal támogassanak mindazok, akik szeretik amit csinálok.

♦ Az eddigiek közül melyik videót szereti a legjobban? Melyikre a legbüszkébb?

– Inkább kedvenc sorozatot jelölnék meg, ez a DNS-től az evolúcióig címet viseli. Ezeket a részeket nagyon szerettem csinálni, ráadásul a lezárást sikerült nem csak humorossá, de inspirálóvá és lélekmelengetővé is tennem.

♦ A videók alatt sok bátorító, sokszor rajongásba hajló komment jelenik meg. Vannak kritikusai is?

– A reakciók szerencsére túlnyomórészt pozitívak, de akad néha negatív is, ha nem is sok. Szerencsére komoly szakmai kritika nem adódott még. Néha azt kifogásolják, hogy „csúnya” szavakat használok, pedig ezeket sosem kötőszóként használom, hanem mindig a poén erősítésére, ráadásul ki is sípolom az ilyeneket minden esetben. Mégis valaki azt írta, hogy ezért nem meri levetíteni diákoknak, míg tudom, hogy máshol biológia órán ez megy. Az evolúcióról mondottakat pedig a téma szkeptikusai rosszallották, ami nem nevezhető szakmai kritikának. Ezek a negatív visszajelzések azonban szerencsére nem túl gyakoriak.

♦ Az első videó ötlete abból jött, hogy el akarta magyarázni a pácienseknek a szívférgesség lényegét, tehát egyfajta oktató-felvilágosító munka volt a cél. Most hogy látja, célba ért ez a folyamat? Jobban ismerik ma az emberek a témát, mint korábban?

– Ezt nehéz lenne megmondani. Annyi biztos, hogy jó úton haladunk errefelé. Hallom, hogy több állatorvosi rendelőben ezek mennek a váróban elhelyezett monitorokon, iskolákban órákon vetítik, szóval valami hatása valószínűleg van. Állatorvosok is mondják, hogy a kliensek tájékoztatásában tudják használni.

♦ Ezek után, látva a sok pozitív visszajelzést, gondolom nem hagyja abba…

– Eszem ágában sincs abbahagyni, hiszen nagyon szeretem csinálni, az pedig külön öröm számomra, hogy másoknak is tetszik. Különösen népszerűek az általános orvosi és a közegészségügyet érintő témák, mint például a vírust és a baktériumot összehasonlító anyag, ezért a jövőben is szeretnék az állategészségügy és a közegészségügy metszetében lévő betegségekkel, jelenségekkel foglalkozni. Annak is örülnék, ha az élőszereplős kisfilmek beiktatásával gyakrabban tudnék videókat feltölteni. Meglátjuk. Nyilván a csatorna működésének feltétele, hogy eltartsa önmagát (és engem), ami egyelőre úgy néz ki, hogy megvalósítható. A Zállatorvos tehát 2018-ban is jelentkezik majd.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság