0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Az önvezető mezőgazdasági gépeké a jövő

Komoly előrelépésről számol be a CASE IH autonóm mezőgazdasági járművekkel foglalkozó kísérleti programja. A technikai megoldások mellett az mezőgazdaság szerteágazó igényeinek felmérése is megkezdődött. Először vesz részt szántóföldi kísérletben a Bolthouse Farms, a Campbell Soup Vállalat egyik divíziója.

Az autonóm koncepciójú jármű bemutatása óta a Case IH folyamatosan fejlesztette a technológiát, és további részletekre kiterjedően is dolgozott az automatizáción és az autonómiát segítő mezőgazdasági gépeken. A CASE IH megbeszélések és egyeztetések sorát folytatta partnereivel világszerte, hogy közösen dolgozzák ki, hogyan lehet a technológiát a lehető leghatékonyabban megvalósítani és a mindennapokba átültetni. Az így létrejött Automatizációs Program keretében a Case IH az önvezető technológiát kutatja, fejleszti, és a való élet problémaköreiben teszteli és próbálja ki – írja az agrobekes.hu.

youtube://v/MwC_Hzm5Z9s

Robert Zemenchik, a Case IH AFS globális termékmenedzsere elmondta, hogy az autonóm koncepciójú jármű ismertetése 2016-ban megmutatta a világnak, hogy mire képes ez a technológia:

– A működő önvezető traktor bemutatása lehetővé tette számunkra, hogy párbeszédet indítsunk a gazdálkodókkal és a piac szereplőivel arról, hogy pontosan mire is van szükség a mindennapok mezőgazdasági műveleteihez ma és a jövőben.

A világ különböző területei és gazdálkodói különböző szintű automatizálást igényelnek. A kiterjedt, ügyfélközpontú terméktervezésen alapuló kutatás révén a Case IH úgy találta, hogy a jelenlegi és a jövőbeli technológiai igények szerint az automatizálás öt kategóriába sorolhatók a szántóföldi munkálatokat illetően. Az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kategóriák és tevékenységtípusok a következők: Irányítás; Koordináció és optimalizálás; Kezelővel támogatott automatizáció; Felügyelt autonómia; Teljes autonómia.

Zemenchik úgy látja, hogy a kategóriák mögött rejlő logika az, hogy bemutassák azt, hogy mi az, ami lehetséges. Ezek a kategóriák nem lineárisak, és egy adott flotta egyszerre több kategóriába is beleilleszthető. Ma már sok ügyfelük dolgozik a Vezérlés és/vagy a Kezelővel Támogatott Automatizáció kategóriákban.

A Case IH által definiált öt kategória egy adott berendezés konkrét feladatainak automatizálásával kezdődik. A Case IH megmutatta az utat azáltal, hogy az 1990-es években az AFS AccuGuide™ automata vezérlővel biztosította az automatizálási technológiát a gyártóknak, és napjainkban is tovább folytatja a fejlesztést az olyan megoldásokkal, mint az AFS AccuTurn™ automata táblavégi fordulási technológia és az AFS Soil Command ™ magágyérzékelő technológia.

Tesztelés élesben

2018-ban a Case IH együttműködésbe kedzett a Bolthouse Farms vállalattal egy autonóm traktor-kísérleti programon. A program célja annak megértése, hogy az új autonóm technológia hogyan használható és hogyan felel meg a valóságos, a gazdaságon belüli követelményeknek. Zemenchik hozzátette:

„Az autonóm technológiák létjogosultságát vizsgálni egyetlen módon lehet, olyan szántóföldi kísérletekkel, ahol a gazdálkodók a technológiát a saját gazdaságukban használják, integrálják saját flottájukba és így végzik mindennapi tevékenységüket.”

Észak-Amerikában az egyik legnagyobb sárgarépa-termelő, a Bolthouse Farms egy egész éves cikluson át végzi a kísérleti programot négy államra és Kanadára kiterjedő területein. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a fejlett technológia iránti nyitottságra, és ezt összekapcsolja a termelékenység növelésére irányuló törekvéseivel, ami ideálissá teszi a Case IH Automatizációs Programja számára.

A kísérleti program elsősorban az elsődleges talajművelésre, és a mély talajművelésre fókuszál – mindkettő egész évben nagyon gyakran ismétlődő feladat a Bolthouse Farms vállalatnál. De a True-Tandem™ tárcsás boronát vagy Ecolo-Tiger® tárcsás lazítót húzó Steiger® Quadtrac® traktorok egy kisebb flottáján is kipróbálják majd. Ez segít majd az autonóm gépvezérlés értékelésében a különböző talajművelési alkalmazásoknál, talajtípusoknál, meteorológiai körülményeknél, érzékelési és észlelési tevékenységeknél.

Az egyik legfontosabb cél, hogy agronómiai és kezelői visszajelzést kapjunk az autonóm technológia használatáról valós mezőgazdasági körülmények között, így a Case IH továbbfejlesztheti és tökéletesítheti a technológiai vezérlést és a gép optimalizálási rendszereit. – mondta Zemenchik – Emellett megtudhatjuk a Bolthouse Farms vállalattól, hogy milyen alkalmazásokat képzelnek el az autonómia segítségével, amire talán még mi sem gondoltunk.

Brian Grant, a Bolthouse Farms mezőgazdasági alelnöke az autonóm traktor-kísérleti programot egy lehetőségnek tekinti arra, hogy új módszereket találjon a vállalat működésének hatékonyabbá tételére, és magas minőségű élelmiszereket termeljen az egyre nagyobb keresletet támasztó élelmiszeripar számára:

Most kezdjük el játszani a „mi van, ha?” játékot, ahol megkérdezzük magunkat és a Case IH mérnökeit, hogy mire képesek az autonóm traktorok. És ezekre a kérdésekre adott válaszok nem „ha”-val, hanem „amikor”-ral kezdődnek.
Forrás: agrobekes.hu