Charlie Paton ötlete akkor fogant, amikor nászúton járt Marokkóban. Egy esős buszút alatt arra lett figyelmes, hogy a járművön belül megnövekedett a páratartalom, mely lecsapódott az ablakokon, és édesvíz formájában csordogált lefelé. Ekkor gondolkodott el azon, hogy a forróság segítségével lehetne vizet „készíteni”, főleg forró, száraz éghajlatú országokban. Azonnal tudta, hogy a megoldás a tengervíz, mivel rengeteg van belőle. Ez önmagában mérgező a növények számára, és még desztillálva is rengeteg kell belőle, amit nem könnyű kivitelezni. A trükk tehát az, hogy
A technológiát először a spanyolországi Kanári-szigeteken kísérletezte ki Paton cége, a Seawater Greenhouse 1990-ben: napenergiával működtetett üvegházakban sósvíz segítségével termesztettek növényeket. Normál esetben a tengervíz mérgező a növényekre nézve, pár kivételtől eltekintve, mint például a sószűrő mangrove erdők, azonban ezek közül egyik sem alkalmas emberi fogyasztásra.
A technológia első lépése, hogy a tengervizet először az üvegház szerkezetébe szivattyúzzák, ahol az lehűti és párásítja a forró sivatagi levegőt. Ezt a levegőt ventilátorokkal juttatják a növényekhez, majd napenergia és egy hideg, mélytengeri vízzel hűtött fal segítségével desztillálják: így lesz belőle édesvíz.
2000-ben Paton Dr. Philip Daviesszel dolgozott együtt a birminghami Aston Egyetemről, hogy egy könnyebb, erősebb és egyszerűbb szerkezetű üvegházat készítsenek. A kísérleteket Al-Aryam szigetén folytatták Abu Dhabiban. Négy évvel később Paton és csapata a Sultan Qaboos Egyetem mutatóival együttműködve fejlesztettek ki egy másik üvegházat az ománi főváros, Muszkat közelében, amely bemutatta, hogy mire képes ez a technológia extrém sivatagi éghajlaton is.
2010-ben pedig a cég belevágott az első ipari méretű projektjébe a dél-ausztráliai Port Augusta kikötővárosa mellett. Az eredetileg közel 2000 négyzetméteres (21500 négyzetláb) létesítmény azóta 50 hektárosra nőtt az Adelaide központú fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó Sundrop Farms felügyelete alatt. Az üvegház pedig nem kevesebb, mint 15 piacot lát el paradicsommal Ausztráliában.
Paton azonban visszatért a tervezőasztalhoz, és megalkotta cége eddigi legforradalmibb projektjét, aminek eredményeképpen egy 62 hektáros létesítmény épült Berbera kikötővárosa mellett, az Ádeni-öbölben. Ez talán az első ilyen kezdeményezés a súlyos aszályokkal sújtott területen Afrika szarván, mely sós vízből párol le édesvizet a mezőgazdaság számára.
2018 első felében pedig learatták az első terményeket: salátát, uborkát és paradicsomot. A jövőben pedig tervezik sárgarépa, hagyma és babfélék vetését is.
– magyarázza a cég. „A korábbi üvegházi modellek technikái segítségével leegyszerűsítettük a modellt és radikálisan csökkentettük a költségeket, miközben a teljesítmény ugyanaz maradt.”
Az egyik fejlesztés, hogy az üvegházakban korábban ventilátorok fújták be a vízgőzt. A költséghatékonyság jegyében azonban a zárt-rendszerű szomáliföldi melegházban az uralkodó sivatagi szél teszi meg ezt a ventilátorok helyett.
A rendszeren átpumpált tengervíz harminc százalékából lesz édesvíz. Azt is tervezik, hogy a visszamaradó sót összegyűjtik és eladják. Normál esetben ugyanis a lepárlás után visszamaradt sós vizet visszapumpálják a tengerbe, ami súlyos veszélyt jelent a vízi életre és ezért ökológiai problémákat vet fel.
„Biztos vagyok benne, hogy a termelés, a minőség és a jövedelmezőség is növekedni fog, ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk”- nyilatkozta Paton a Wirednek. „Ezért az elsődleges hangsúly most, hogy van egy működő telepünk, azon van, hogy növeljük a kapacitást és ezzel párhuzamosan továbbképzéseket szervezzünk.”
