A kalcium és a foszfor esetében is az ásványianyag-szükségleten általában a bruttó szükségletet értjük, amelyet biztosítani kell ahhoz, hogy (figyelembe véve az adott ásványi anyag szervezeten belüli értékesülését) a nettó szükséglet biztosítva legyen. A nettó szükséglet a termelés intenzitásától, a szervezetbe történő beépülés mértékétől és az ásványi anyagnak a szervezeten belüli veszteségeitől függ.
Az egyik segít, a másik gátol
Az egyes elemek között biológiai kölcsönhatás is van, ez lehet segítő (ha az egyik elem a másik elem beépülését segíti) vagy gátló (ha az egyik elem a másik elem beépülését gátolja, illetve hasznosulását csökkenti). Stimuláló (segítő) kölcsönhatás van például a foszfor és a magnézium vagy a nátrium és a magnézium között, gátló kölcsönhatás mutatható ki a kalcium és a magnézium, valamint a foszfor és a réz között.
A kalcium és a foszfor döntő hányada a csontokban található, ugyanakkor a csontrendszernek is nélkülözhetetlen alkotóelemei, továbbá még számos egyéb feladataik vannak az élő szervezetben.
A megfelelő D-vitaminellátásnak stabilizáló szerepe van a haszonállatok kalcium- és foszforháztartásában. A fentiek miatt a hiányos D-vitaminellátás is hozzájárulhat a kalcium- és a foszfor hiánytünetek kialakulásához. A kalciumfelszívódás elsősorban a vékonybélben történik. Megfelelő D-vitaminellátásnál a kalciumszükséglet határozza meg (tejtermelés, növekedés) a felszívódás mértékét. Ha csökken az adag kalciumtartalma, növekszik a felszívódás mértéke. A teheneknél a kalciumfelszívódás mintegy 40 százalék.
A foszforfelszívódást számos tényező befolyásolja.
A szarvasmarhánál a foszfor felszívódása a vemhesség és tejtermelés függvényében alakul.
A szárazonállás időszakában a legkisebb az értékesülési hányad, a maximumot a tejtermelés csúcsidőszakában éri el. A foszfor felszívódása a forrástól függően 20-80 százalék közötti lehet.
Mi a szuperretenció?
A kalcium- és foszforszükséglet a növekedés és tejtermelés időszakában a legnagyobb. A laktáció elején a nagy tejtermelésű állatok szükségletük egy részét a csontállomány mobilizálható kalcium- és foszfortartalékaiból fedezik. A csontrendszer mobilizálható kalcium- és foszfortartalma fontos szerepet játszik a két elem szabályozásában. Az ásványianyag-háztartás szükségletétől függően mobilizálódik vagy épül be ez a két elem a csontokba.
A létfenntartás kalcium- és foszforszükséglete 1000 kilogramm élőtömegre vetítve naponta 44 gramm kalcium és 34 gramm foszfor. A tejtermelés kalcium- és foszforszükségletét FCM (4 százalékos tejzsír) tejliterenként 2,8 gramm kalciumban és 1,7 gramm foszforban határozhatjuk meg.
Ezeket figyelembe véve egy 600 kg élőtömegű, napi 20 l tejet termelő tehén kalcium- és foszforszükséglete 82 gramm, illetve 54 gramm. A fejlődő állatok a létfenntartáson felül 20 gramm kalciumot és 10 gramm foszfort igényelnek a kilogrammonkénti testtömeg-gyarapodáshoz, a szárazonállás napi szükséglete pedig 15 gramm kalcium és 10 gramm foszfor, a létszükségleten felül.
Ha egy napi 20 liter tejet termelő tehén naponta 3 kg lucernaszénát fogyaszt, akkor kalciumszükségletének több mint a felét fedezi a lucernaszénából felvett kalcium mennyisége.
Más a helyzet a foszforellátással, mivel a tömegtakarmányok foszfortartalma szinte soha nem képes fedezni a szükségletet. A fejlődés során a növények foszfortartalma csökken, így az elöregedett szálastakarmányoknak nemcsak a táplálóanyag- tartalma, hanem a foszfortartalma is fokozatosan csökken. Kérődzőkkel végzett kísérletek szerint mérsékelt foszforhiány esetén a kifejlett egyedek takarmányfelvétele 23 százalékkal csökkent, vemhesülésük 42 százalékkal volt rosszabb az optimális foszforellátásban részesült társaikhoz képest, és a tejtermelés is közel 50 százalékkal mérséklődött.
