0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Nők a gáton

Az ENSZ közgyűlése – felismerve a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben tevékenykedő nők helyzetét – 2007-ben tűzte ki célul a falusi szegénység felszámolását és október 15-én a Vidéki Nők Nemzetközi Napjának évenkénti megünneplését. A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében.

„A vidéki nők nemzetközi napján azok előtt a nők előtt tisztelgünk, akik kulcsszerepet játszanak az élelmiszerbiztonság, megélhetés, a háztartások és a közösségek fenntartásában”- köszöntötte férfitársai nevében is a hétfőn tartott sajtótájékoztató résztvevőit Kis Miklós. Az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta,

mintegy másfél millió nő dolgozik hazánkban vidéken, ebből 55 ezren közvetlenül a mezőgazdaságban, de ennél jóval nagyobb számban – legalább kétszer ennyien – kötődnek az ágazathoz.

A vidéken élő nők továbbra is nehéz fizikai munkát végeznek és tevékenységüket nem kíséri sem megfelelő elismerés, sem elegendő támogatás. Jellemzően a családot és a ház, a birtok körüli munkát helyezik előtérbe, ami sokszor saját maguk és egészségük rovására is megy.

A fejlődő világban részt vesznek a növénytermesztésben és az állatállomány ellátásában, az élelmiszer-, víz-és egyéb szükségletek megszerzésében a családjuk számára, és még munkát is vállalnak a családjuk megélhetéséért. Emellett rájuk hárul a gyermekek, idősek és a betegek ellátása is.

A világ népességének egynegyedét képviselő vidéki nők többsége függ a természeti erőforrásoktól, megélhetésük pedig a mezőgazdasághoz köthető.

A fejlődő országokban a vidéki nők 43 százaléka mezőgazdasági munkaerő. Főként a rendelkezésre álló ételek termelésével, feldolgozásával, előkészítésével foglalkoznak, tehát elsődleges feladat számukra az élelmiszerbiztonság megteremtése. A munkájuk elengedhetetlen nem csupán a háztáji gazdálkodásban, hanem a vidéki gazdaságokban is, valamint az egész nemzeti gazdaság működéséhez is nagyban hozzájárulnak.

„Felmenőinktől örököltük a mezőgazdaság, a vidéki élet szeretetét”- hangsúlyozta Hazadiné Szilvási Mária családi gazdálkodó. A Harsányi Gazdatárlatért Alapítvány létrehozója a rendezvényen elmondta, hogy

a vidéki családokban a nők egyszerre felelnek az otthon megteremtéséért és a megélhetést biztosító munka hátterének a biztosításáért.

A nyolc éves múltra visszatekintő Alapítvány célul tűzte ki Harsány mezőgazdasági kulturális örökségének megőrzését, ápolását, a mezőgazdaság és a mezőgazdasági műveléssel kapcsolatos eszközök, azok történetének kutatását, a mezőgazdasági ismeretekre nevelést és oktatást, a mezőgazdasági kulturális örökség megóvását, a földművelés, állattenyésztés, mezőgazdasági életvitel, falusi élet bemutatását.

A sajtórájékoztatón résztvevő Benedek Borbála, a nagyrédei Benedek Gyümölcs Farm vezetője kiemelte, hogy gyümölcstermesztéssel foglalkozó társaságként kézimunka-igényes tevékenységeket végeznek, ez pedig megoldhatatlan feladat lenne női segítség nélkül. Meggyőződése, hogy a nők bizonyos feladatokat jobb érzékkel tudnak ellátni, mint a férfiak, így – mint mondta – tudnak bánni a munkaerővel, hasznos segítséget nyújtanak az értékesítésben, újító ötleteket hoznak a vállalkozásokba, részt vesznek a helyi közösségek építésében.

Forrás: magyarmezogazdasag