A növénytermesztésből kiemelve a kertészeti ágazatot láthatjuk, léteznek olyan fajok, amelyek a klíma változása ellenére továbbra is a hasznunkra lehetnek. Ezért a felhasználási cél, illetve igény a klimatikus viszonyok, a belőlük betakarítható termés mennyisége és az ellenálló képességük alapján egyes növényfajok és -fajták alapvető jelentőségűek. A jól bevált növényfajok mellett a globális vagy éppen a lokális kihívások, törvényi szabályozás, illetve a fogyasztói preferenciák teret engedhetnek némely növényfaj át- vagy újraértékelésének. Az egyik ilyen növény az észak-amerikai géncentrumból származó csicsóka.
Botanikai értelemben véve a csicsóka évelő, de termesztéstechnológiailag egyéves növény. A Helianthus tuberosus L-t egy francia felfedezőpáros ismertette meg Európával az 1600-as években. A növény sikeresen adaptálódott az öreg kontinensen, hamar közkedvelt népélelmezési cikké vált.
Térhódítását a burgonya (Solanum tuberosum L.) törte meg, nálunk az 1700-as évek végén. Azonban a növény ennek ellenére sem merült a feledés homályába.
A csicsóka iránt később többször fellángolt az érdeklődés, mind tudományos, mind gazdasági területen. Sokan felismerték a csicsókában rejlő lehetőségeket, ugyanis a növényben nagy potenciál rejtezik.
A csicsóka iránti érdeklődés legújabb hulláma manapság elsősorban a „biofinomítás” koncepciójával hozható összefüggésbe.
A csicsóka többcélúan hasznosítható szénhidrátokat tartalmaz: cellulózt, hemicellulózt, inulint és egyszerű cukrokat. Fehérjetartalma és egyéb értékes komponensei révén többen e koncepcióba teljesen beilleszthető növényfajnak tartják. A gumókból történő alkohol-előállítás sem újkeletű felfedezés. Édes, gyümölcsös íze miatt a 19. században már használtak csicsókát sörgyártásra Franciaországban. Azóta több hullámban is új lendületet kapott az alkoholfermentációs kutatásokban, a kőolaj alapú üzemanyagok világpiaci krízisei alkalmával alternatívaként. A csicsóka alkoholkihozatala kedvező, fajtától függően hektáronként 4200 liter is lehet, megelőzve ezzel a kukoricát (2100 l/ha) és a cukorrépát (3250 l/ha). Számos tanulmányban számoltak be a csicsókából nyerhető alkohol mennyiségéről. Átlagosan 3060-11 000 liter közötti kihozatalt említenek, fajtától függően. Összehasonlítva a brazil és az egyesült államokbeli adatokkal, a cukornádból 6471 liter, az USA-ban kukoricából 4182 liter bioetanol fermentálható hektáronként.
Mindezek alapján világosan látható, hogy a csicsóka jogosan involválható a biofinomítás-koncepcióba dedikált növények sorába.
Az emberiség másik hatalmas problémáját a népesség növekedése és élelmezése okozza. A FAO és a WHO számos előrejelzése 2050-re 9,3 milliárdra jósolja a Föld lakosságát, és ennek az embertömegnek mintegy 75 százaléka urbanizált körülmények között él majd, szemben a jelenlegi 53 százalékkal.
Továbbá azt is előrevetítik, hogy a táplálkozás összetétele is változik: előtérbe kerül a fehérje-, a zsír- és a cukorfogyasztás. Évente nagyjából 1,1 százalékkal növekszik a keresletük, ami azt jelenti, hogy 2050-re 60 százalékkal nő a maihoz képest.
Prognosztizálható, hogy a cukorfogyasztás mértékének emelkedésével a cukorbetegséggel kapcsolatos megbetegedések száma is emelkedik majd. Jelenleg a Föld teljes lakosságának 6,4 százalékát érinti az egyes vagy a kettes típusú diabétesz. Ami ennél is súlyosabb gond, hogy a kettes típusú, azaz a szerzett cukorbetegségben szenvedők száma az elmúlt évtizedekben drasztikusan növekedett. Ez a nem megfelelő és következetlen táplálkozással hozható összefüggésbe. Számos kutatás említi, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás (a bennük lévő élelmi rostok miatt) nélkülözhetetlen a prevencióban.
A változatos alakú és héjszínű csicsókagumó beltartalmi értékét nagy inulintartalma (15%) adja, ezen kívül 80 százalék vizet és 1-2 százalék fehérjét is tartalmaz. Ezek a mennyiségek a termesztési körülményekkel – például éghajlat, betakarítási idő, a betakarított gumó kondíciója és posztharveszt technológiák –, valamint az alkalmazott fajtával természetesen befolyásolhatóak.
A csicsókagumó nem vagy alig tartalmaz keményítőt, nincs benne zsír és kalóriaszegény.
A csicsókagumóban raktározott szénhidrát nem más, mint inulin, grammonként körülbelül 93,26 miligrammot tartalmaz. Más kutatók szerint a friss tömeg 7-30 százaléka inulin, a száraz tömegnek pedig 50 százaléka. Igen sok növénycsaládban és növényfajban találhatunk fruktózt mint raktározott energiaforrást, de csak a csicsókában és a cikóriában halmozódik fel annyi, hogy gazdaságilag is figyelmet érdemeljen.
A fő alkotóelemeken kívül 100 g friss gumó a következőket tartalmazza még: 0,6-4 gramm rostot, 0,4-3,7 milligramm vasat, 14-16 milligramm magnéziumot, 420-657 milligramm káliumot, 1 µg retinolt (A-provitamin), B-vitaminokat (0,2 mg B1, 0,16 mg B2, 0,09 mg B6), 6 milligramm C-vitamint.
Termesztésének az a jelentősége, hogy az egyik legtermőképesebb növényünk.
Alig akad rajta kívül más olyan kultúrnövényünk, amely gyenge talajadottságok és szélsőséges környezeti feltételek mellett (aszályban) is képes kielégítő termésmennyiséggel szolgálni.
A csicsóka a mai gazdálkodó szemével is elsősorban takarmánynövény. Gumója felhasználható szarvasmarhák, sertések, juhok, sőt francia tapasztalatok alapján lovak takarmányozásában is. Takarmányértékét az is növeli, hogy szára az erősebb őszi fagyokig zöld és nedvdús marad.
A nemzetközi statisztikákban a csicsókát nem jegyzik, ezért az egyes országok termőterületeiről nincsenek pontos adatok. A XX. század közepéig azonban találhatunk megbízható statisztikai adatokat a termőterületére vonatkozóan.
Legnagyobb európai termesztője Franciaország, mivel itt régi kultúrnövénynek számít. Magyarországon a XVII. századtól kezdve elszórtan (inkább házikerti körülmények között), de sokfelé termesztették. Az elmúlt évszázadok alatt inkább Tolna, Baranya és Somogy megyében lett jelentősebb a termesztése.
A sztólók és rajtuk a gumók fejlődése általában az ültetéstől számított harmadik hónapban indul meg, így a korai fajtákon már júniusban találhatunk gumót.
A csicsóka gumója nagyon hasonlít a burgonyáéhoz, azonban a sztóló felőli részen a gumó megnyúlik és szárszerűvé válik. Lényeges továbbá, hogy felületét nem pararéteg, hanem parabőr (pariderma) fedi. Ennek következménye rosszabb tárolhatósága, illetve az, hogy a sztólóról való leválasztás után viszonylag nagyméretű köldökseb képződik rajta. A csicsóka növényen általában négyféle gumótípust különböztethetünk meg: körte, tojásdad, orsó és szabálytalan (elágazó, „babásodó”) alakú. A színét tekintve lehet fehér, sárga, lila, esetleg kék.
Föld feletti hajtásáról általában elmondható, hogy egyenes, felálló szárú, bár a pirosas héjszínű típusok esetében a kezdeti fejlődés idején a hajtás a talajhoz simul, és csak később lesz erekt. Maga a dudvás szár -3 – -5 °C-nál már megbarnul, majd a száron maradó levelekkel együtt elszárad, vagyis nem áttelelő.
Talajban a csicsóka nem válogat, akár a sivár futóhomokon is megterem. Kiváló minőségű és mennyiségű hozamot természetesen jobb minőségű talajokon (laza vályog, barna erdőtalaj) ad.
Ugyanakkor elmondható, hogy a jobb minőségű homoktalajokon a csicsóka simább, könnyebben tisztítható, a burgonyáéhoz nagyon hasonló gumókat fejleszt.
Korábban hazánkban csak extenzíven termesztették a csicsókát, főként nehezen művelhető területeken, általában sertéstelepek mellett, esetenként vadrezervátumokban, erdőszéleken, irtásokon. Az 1950-es években kísérleteket végeztek a csicsóka különböző termesztési változatokban való elhelyezésében. Ennek megfelelően létezett: évelő extenzív termesztés vetésforgón kívül, évelő intenzív termesztés vetésforgón kívül, kétéves intenzív termesztés vetésforgóban, valamint egyéves intenzív termesztés vetésforgóban. A felhasználás módja dönti el, hogy a négy módszer közül melyiket célszerű alkalmazni.
Gumótermesztésre a negyedik módszer a legalkalmasabb, amely leginkább a burgonya intenzív kultúrájához hasonlít. Kora tavasszal ültetik a 30-50 gramm egyedi tömegű csicsókagumókat. A burgonyavetőgépek tökéletesen megfelelnek erre a célra. Fontos, hogy a csicsókagumók ne kerüljenek 10 centiméternél mélyebbre a talajba, mert ezzel előzhetjük meg az egyenlőtlen kelést. Ősszel kiszedhetőek, amíg a hajtások zöldek. Előfordul, hogy az ősz folyamán nem sikerül betakarítani, vagy hogy a gumók nagyobb része a talajban marad, ilyenkor a tavasz folyamán emelhetők ki a gumók.
Őszi betakarítás esetén javasolják a sertésekkel való utólagos kitúratást is. Őszi betakarítás esetén a szárak beltartalmi értékei a kukoricaszárét közelítik, különösen silózva.
Ebből következik, hogy szarvasmarhák és juhok számára megfelelő. Két menetben történő betakarítással kell számolni: előszőr a szárat kell eltávolítani a területről, majd a gumókat kell kiemelni a talajból. Erre a célra a burgonyabetakarító gépek megfelelőek.
A betakarítást követően a gumókat csak rövid ideig lehet tárolni, a csicsókahéj korábban említett vékonysága miatt. Amennyiben a gumók feldolgozása nem sikerül az őszi kiemelést követően, akkor inkább hagyjuk őket a talajban áttelelni, és tavasszal elvégezhetjük a betakarítást. Itt kell megjegyezni, hogy a gumók beltartalmi értéke ősztől tavaszig változik: kora tavaszra a cukrok egy része elbomlik, és a gumókon esetleg megjelennek az etiolált hajtások.
A leírtakból jogosan következtethetünk arra, hogy a csicsókában igen nagy, de kihasználatlan potenciál rejlik, amit érdemes volna hasznosítanunk.
Kaszás László
egyetemi tanársegéd
DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi
és Környezetgazdálkodási Kar
Növénytani, Növényélettani
és Biotechnológiai Tanszék
